Berecz János: Kádár centenárium

 

Kádár élt... 4. Százéves lenne

 

Részletek

 

A néma tanú nem tanú -mondta évekkel ezelőtt egy interjúban Berecz János, a Kádár-korszak egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb politikusa, akinek munkássága elválaszthatatlan az 1956 utáni magyarországi politikai konszolidációtól, a hatvanas évek első felétől végbement fordulattól, az MSZMP sok kudarchoz és eredményhez vezető reformjaitól, és attól a rendkívül nehéz politikusi munkától, amely a belső problémák és a bonyolult nemzetközi körülmények szorítása közepette próbált új, önálló utat törni a magyar fejlődés számára. Berecz közvetlen közelről látta és magas rangú politikusként aktív részese volt annak a ritkaság-számba menő folyamatnak, melynek sodrásában Kádár János, az MSZMP első titkára a teljes nemzetközi elszigeteltségből fokozatosan kitörve a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködésének érdekében munkálkodó, tekintélyes európai politikussá vált, aki a kelet és a nyugat egyaránt megbízható, kompromisszumokat kereső partnereként legjobb tudása szerint szolgálta a béke és a nemzetközi megértés ügyét. A magyarországi szocialista rendszer története és bukása a mai generációk számára is számtalan tanulsággal, figyelmeztető és fontos következtetéssel szolgál. Berecz legújabb könyvének azokból a részleteiből adunk ízelítőt, amelyek az 1956-os forradalmat követő évek döntő jelentőségű eseményein keresztül mutatják be a kádári politika nemzetközi fogadtatását.

 

Kádár Jánosnak, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökének, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkárának a nemzetközi megítélése nagyon mélyről indult. Természetesen a nyugati véleményekről van szó, mert a szocialista blokkban teljes támogatást élvezett, még a kívülálló Titó szerint is minden, ami ma becsületes Magyarországon, azt Kádár képviseli. Nem beszélve a nagyhatású kínai segítségről és demonstratív támogatásról. Hatást gyakorolt az ázsiai országok, de elsősorban Ceylon és India állásfoglalására. A kínai kiállás is bűnös, a mai magyar kormányzati (2012) megítélés szerint, a Kádár-rendszer kialakulásában és megerősödésében.

Szóval a másik oldal ítélete elmarasztaló, vagy elzárkózó volt. A nyugati államférfiak nem nyilatkoztak, csak nem álltak vele szóba, illetve az ENSZ elítélő nyilatkozataira hagyatkoztak. Jelzés volt az is, hogy az ENSZ Közgyűlésén (1960) részt vevő Kádárt New Yorkban az amerikai hatóságok korlátozták mozgásában, és felszólalása idején a diplomaták egy része kivonult az ülésteremből. A sajtó sem kímélte, minden bizonnyal hivatalos támogatással, és súgással, keményen elmarasztalta az intézkedéseivel együtt. Ízelítőként idézgetünk:

„Számomra és sokak számára a Kádár-ügy rejtély. Érthetetlen, hogy ez a 'munkáskáder', volt belügyminiszter, aki azért lett kegyvesztett, mert 'szabálytalanságokat' fedezett fel a Rajk-perben, s ezt a pártvezetőségben félénken szóvá is tette, érthetetlen, hogy ez a volt illegális harcos, hogyan tudta elvállalni a Quisling szerepet. Kétségkívül úgy, hogy - ellentétben Nagy Imrével - a párt érdekeit elébe helyezte a munkásság és az egész nép érdekeinek. Lehet az is, hogy az oroszoknak sikerült őt meggyőzniük, hogy ennek a gyászos szerepnek vállalásával megkíméli a lakosságot a még nagyobb pusztulástól." (Franc Tireur, 1956. december 14. Kozák Dezső írása.)

„Az internálásra vonatkozó új kormányrendelet azt jelenti, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány miniszterelnökének bejelentése ellenére a harc nem politikai, hanem rendőri eszközökkel folyik tovább. Kádár János kormánya nem a meggyőzés eszközéhez, hanem a kancsukához folyamodik." (Szabad Európa Rádió, kommentár. 1956. december 21.)

„Nem elég megbélyegezni a Szovjetunió magyarországi beavatkozását. A nyugati hatalmaknak másfajta békés eszközök is rendelkezésükre is állnak ahhoz, hogy Moszkvát a magyar nép kívánságainak tiszteletben tartására kényszerítsék. Ez pedig az elismerés megvonása a Kádár-féle kormányzattól." (Le Monde, 1956. december 23.)

„A magyar gazdasági élet rendjének helyreállítását csak valamiféle népszerűséggel rendelkező kormánytól lehet remélni. A Kádár-féle kormány nem számíthat ilyenféle támogatásra Magyarországon. (...) Híre jár annak, hogy Kádár János a Világbankhoz fordult kölcsönért. Ez kiváló alkalom lesz arra, hogy két dolgot tisztázzunk Moszkvában és Budapesten. Az első, hogy a Kádár-kormánynak nincs hitele. Valójában ez a kormány nem is törvényes. A második az, hogy Magyarország törvényes kormánya az egész világ jóakaratára és támogatására számíthat." (New York Herald Tribune, Walter Lippman cikke, 1956. december 28.)

„Segítsük a magyarokat, de semmiképpen ne támogassuk Kádár Jánost. (...) Örömmel értesültünk arról, hogy a Világbank elnöke nem hajlandó százmillió dollár kölcsönt folyósítani a Kádár-rendszernek. (...) Más dolog segíteni a magyar népen és megint más Kádár János terroruralmának megszilárdítása." (Philadelphia Inquirer, 1956. december 29.)

„Mindenesetre nem fölösleges, ha a szovjet tömbben lezajlott eseményekkel kapcsolatban már most leszögezzük az új fogalmat: a 'kádárizálást". Ezzel olyan módszer nyer elnevezést, amely csakis parancsuralmi rendszernek áll rendelkezésére." (Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1957. március 9.)

Kádár Moszkvában tett látogatása után írta Fejtő Ferenc a France Observateur 1957. április 4-i számában: „Az biztos, hogy Kádár, aki azért ment Moszkvába, hogy megvédje ügyét a rákosista cselszövésekkel szemben, sikereket ért el, ha nem is Magyarország számára, de legalábbis mint kormányelnök. Minden arra vall, hogy Kádár megnyerte a szovjet vezetők beleegyezését hatalmi bázisának óvatos kibővítéséhez, kivéve természetesen Rákosit, Gerőt és Nagy szűkebb csoportját."

Fokozatosan, a magyarországi változásokkal együtt enyhül a megítélés hangja is. „A Kádár-kormányzat új belpolitikai programja alapelveiben feltűnően hasonlít ahhoz az elgondoláshoz, amelyet Nagy Imre miniszterelnök 1954 őszén jelentett be, miután Malenkov támogatásával sikerült neki átmenetileg kikapcsolni Rákosit és a Szovjetunióba futamítani. Ez a hasonlatosság nemcsak a Népfront felélesztésében mutatkozik meg, hanem a gazdaságpolitikában is, ahol a nehézipar túlzott kiépítését már régen leállították, s Kádár Szent István-napi beszédében kijelentette, hogy a jövőben senkit sem kényszerítenek mezőgazdasági kolhozokba való belépésre. A hatalom jelenlegi birtokosai még a nemzeti kérdésekben is tettek bizonyos engedményt, amikor a Rákosi-korszakkal ellentétben augusztus 20-án különböző ünnepségek, cikkek és rádióadások kapcsán Szent Istvánról is megemlékeztek, aki Magyarországot a nyugati keresztény kultúra körébe vezette." (Neue Zürcher Zeitung, 1957. aug. 24.)

Még egy további lépés a minősítésben: „A tavaly októberi eseményeket kommentálva egy évvel ezelőtt azt írtuk, hogy a szovjet gyámság alatt álló Magyarország kormányozhatatlan ország. Tévedtünk. Kádár Magyarországa nemcsak, hogy él, hanem bizonyos stabilitás jeleit is mutatja. E megállapítást téve, szomorúságot is érzünk." (Gazetta de Lausanne, 1957. október 26-27.)

Szembeötlő változásokat a helyzet elemzésében 1960 után észlelhettünk. A Die Presse, az osztrák sógorok tekintélyes lapjában Holló György így ír 1960. október 25-én: „A magyar helyzetre az a jellemző, hogy a forradalom mögött álló erők visszavonultak és a Kádár-kormány konszolidálódott. (...) A világpolitikai súlypontok eltolódása, a belpolitikai légkör javulása, azt az optikai benyomását kelti, hogy normalizálódtak a viszonyok. A párt- és a kormányapparátust kicserélték a Kádár-csoporthoz tartozó funkcionáriusokkal, a régi sztálinista vezető garnitúrát megfosztották hatalmától. (...) A párt nem csinál titkot abból, hogy a kommunizmus építését meg akarja gyorsítani, másrészről viszont az úgynevezett 'kis szabadságokat' engedélyezi: a külföldi utazások, a fekete munka és a fekete kereskedelem tűrése, nyugati filmek és színdarabok bemutatása. Nyugatról közszükségleti cikkeket hoznak be, amely az ellátást különösen megjavítja.

Az utóbbi hónapokban a kormányzat és az írók között csendes kompromisszum jött létre, mégis a legjobbak szellemileg elbarikádozták magukat. Az a tény, hogy egy olyan költő, mint Illyés Gyula már nem hallgat, mindenesetre a kormányzat eredménye. A Kádár-kormány stabilizálódásának fő tényezője a politikai apátia. A lakosság széles tömegeinek az a nézete, hogy a dolgok menetét nem lehet befolyásolni.

A vasfüggöny mögötti emberek előtt az ENSZ küszöbön álló magyar vitája úgy tűnik, mint önámítás, mint a világ lelkiismeretének megnyugtatása érdekében visszatérő gesztus, mert 1956 októberének napjaiban csődöt mondtak."

Aztán egy messzebbről, Svédországból érkezett újságíró, Gunnar Fayvell cikksorozatot közölt a Ny Tid c. lapban, 1960 októberében. Ezekben összefoglalta benyomásait, élményeit, tapasztalatait. Valósággal felfedezi Magyarországot a sok elmarasztaló tudósítás után. Már az első cikk bevezető két bekezdése is figyelemre méltó. Ennek címe: „Kádár minden tőle telhetőt megtesz, hogy az országot a felszínen tartsa".

Íme, a két bekezdés: „Első találkozóm Budapesttel meglepően jó. A közlekedés szokatlanul élénk. Az üzletek tele vannak áruval. A kávéházak és az éttermek a legnagyobb részt telve vannak jólöltözött emberekkel és a színházjegyek több héttel előre elfogynak, néha előfordul, hogy több hónappal előre.

Meglehetősen sok rendőr látható az utcákon, ha Stockholmmal hasonlítjuk össze, de igen kevés, ha ezt Párizzsal teszem. Mindenütt nagy energiával építkeznek és renoválnak, jóllehet a munkamódszerekben hiányosságok vannak a kevés gép következtében. A cigányzene fülbemászó dallamai áradnak ki még a viszonylag egyszerű kávéházakból és éttermekből is. Csak kivételes alkalmakkor lehet látni orosz katonatiszteket egyenruhában."

Kádár megítélésében a változás első jelével én is találkoztam 1962 májusában. A VIII. Világifjúsági Találkozót ez év nyarán Helsinkiben rendezték meg. A finn kormány minden támogatást megadott az előkészítőknek. A kormányzó párt ifjúsági szervezete, a Parasztifjúsági Szövetség nem vett részt a nemzeti előkészítő bizottságban, de támogatta annak munkáját. Ugyanakkor kinyilvánította, hogy kész külön programot szervezni a magyar és a szovjet küldöttséggel. Ennek előkészítése érdekében meghívtak egy magyar küldöttséget. Mivel tagja voltam a magyar szervező bizottságnak, na meg parasztszármazású is, így én lettem a négyfős csoport vezetője. Helsinkiben nagy becsben tartottak bennünket. Fogadott Karjalainen miniszterelnök, Kekkonen elnök fia, aki kérte apja üdvözletét tolmácsolni Kádárnak. Az elnök pártjának, a Centrum pártnak a főtitkára, Pekka Silvola ebédet adott a delegáció tiszteletére május 25-én. Ez is kitüntető figyelem volt. De a meglepetés a pohárköszöntőjében rejlett. A missziónk üdvözlése mellett emelte poharát Kádár János 50-ik születésnapjára. Kérte, hogy tolmácsoljuk az elnök és az ő jókívánságait hazatértünk után. Ez azért is volt nagy meglepetés számunkra, mert nem is tudtuk, hogy május 26-án van Kádár születésnapja. Illően válaszoltam és megköszöntem a jókívánságokat. Ez az idők változását mutatta. Aztán Rákosi után érdeklődött a főtitkár. Ne állt szándékomban hosszan időzni az érintett személynél, ezért azt válaszoltam, hogy a feleségénél él. Végre egy méltó büntetés, volt a főtitkár reagálása. De a következő pillanatban felszisszent, mert a mellette ülő felesége a lábára lépett.

Nem véletlen, hogy a nyugati államférfiak távolságtartását Urho Kekkonen finn elnök törte meg, aki 1969. október elején tartózkodott Budapesten. Ezt viszonozta Kádár János, aki 1973. szeptember 25-28. között tett látogatást Finnországban, Kekkonen vendégeként. Szinte írnom sem kellene, hogy mind a két látogatás és véleménycsere baráti, bensőséges légkörben zajlott. A rokonság felemlegetése, mint a megértést segítő kapocs került szóba. De két fontos kérdésben is teljes volt az egyetértés. Mind a két ország mélységesen érdekelt volt az európai béke és biztonság szervezett biztosításában, a békés egymás mellett élés elvének érvényesítésében, és nem meglepő, de a Szovjetunióhoz való különleges viszony megértésében. Magyarország a Varsói Szerződés rendszerében politikai és katonai szövetségese a Szovjetuniónak és a legfontosabb gazdasági partnere is. Kekkonen is hangsúlyozta, hogy Finnországot a leghosszabb szárazföldi határa a Szovjetunióval köti össze. A közöttük lezajlott háború csak szenvedést okozott mind a két népnek. Ezért a finn vezetők a konstruktív semlegesség és a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés mellett döntöttek. A megvalósítását a finn fejlődés motorjaként értékelte az elnök.

Kádár a '73-as látogatása során megismerkedett a „szauna-politizálással" is. Kekkonen elnök baráti szaunázásra hívta meg vendégét. Tapasztalatból tudom, hogy ez bizalmi gesztus. Szunázás közben elfogyasztanak egy-két kupica igen ízletes finn vodkát és sört, igény szerint. Az intenzív folyadékvesztést pótolni kell. A beszélgetés viszont egyre oldottabb, bensőséges, a megértés pedig mind könnyedebb. Most is így történt. Baráti egyetértésben fejezték be a szaunázást. Mária néni (Kádár János felesége) mesélte egy alkalommal, hogy ezen az estén nagy érdeklődéssel várta az urát, mert nagyon érdekelte, mit jelent a szauna-politizálás. Aztán már messziről hallotta, hogy az ura szokatlanul kemény, határozott léptekkel közeledik. „Aha, hazaért az uram, s hallom a vodka megtette hatását, kemény lépésekkel tartja az egyensúlyt, tehát jól érezte magát" - állapította meg Mária néni.

Attól kezdve rendszeresen jártak szaunázni szombatonként a Politikai Főiskola mellett éppen felépült sportcentrumba.

Közben megtörtént egy fontos diplomáciai áttörés. Magyar és amerikai belső tárgyalások és megállapodás után, az Egyesült Államok delegációja 1962 végén, az ENSZ-ben javasolta a magyar kérdés levételét a Közgyűlés napirendjéről. Megtörtént. Aztán a Magyar Országgyűlés 1963. március 21-én jóváhagyta az általános közkegyelmet. Ez az ígéret is teljesült. A nemzetközi elszigeteltség utolsó akadálya megszűnt, a tartózkodás feloldódott.

U Thant, az ENSZ főtitkára 1963. július 1-3. között hivatalos tárgyalásokat folytatott Budapesten. A nemzetközi elszigetelési törekvések végét jelentette, hogy még ez évben Nagy Britannia, Franciaország, Belgium, majd 1964-ben pedig Svédország, Olaszország, Svájc és Kanada emelte nagyköveti szintre a Magyar Népköztársasággal fenntartott diplomáciai kapcsolatait. Az USA és Magyarország között erre 1966 novemberében került sor, mivel a kapcsolatokat terhelte, hogy Mindszenty hercegprímás a nagykövetségen tartózkodott politikai menekült státuszban. Távozása a két kormány megállapodása alapján és a Vatikán hatékony közreműködésével 1971. szeptember végén következett be. Minden érintett megkönnyebbülésére.

Ezzel kapcsolatban idézek egy anekdotikus eseményt. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának meghívására, 1978 májusában két hétre megérkeztem Washingtonba. Elutazás előtt eligazító beszélgetésen fogadott Kádár. Mikor megtudta, hogy találkozom az amerikai külügy nagytekintélyű veteránjával, Averall Harrimannal a lakásán, elmondta, hogyan ismerkedtek meg. „Innen majd tudja Harrimann, hogy tőlem érkezett hozzá" - mondotta.

Először 1961 nyarán rendezték meg Moszkvában a szovjet-amerikai atlétikai viadalt. Kádár a Krímben üdült, és onnan hazafelé Moszkvában találkozott Hruscsovval. A vendéglátó a rá jellemző rögtönzéssel elvitte vendégét a Luzsnyiki stadionba, az atlétikai viadal eseményeinek megtekintésére, hiszen úgyis szabadságon van. Innen átadom a szót Kádárnak: „Megérkeztünk a stadion protokollpáholyába, tudja, az ott akkora, mint nálunk egy kisvárosi stadion. Így nem ismertem fel, hogy kik ülnek a másik sarokban. Aztán kiderült, hogy az atomcsend-szerződésről tárgyaló amerikai delegáció tartózkodott ott. A szünetben Hruscsov megragadott, mondván, jöjjön, most bemutatom Harrimannak. Hozzájuk érve, így szólt: na, Harriman, bemutatom magának Kádárt, a magyar diktátort! Az amerikai delegáció vezetője igencsak meglepődött, hiszen ők neveztek így engem. Zavarában azt kérdezte: na, és hogy vannak otthon? Azt válaszoltam, hogy jól megvagyunk. Jól? - kételkedett Harriman. Jól, erősítettem meg, mert Rákosit odaadtuk a szovjeteknek, Mindszentyt pedig maguknak, s így mi jól elvagyunk nélkülük."

Május 15-én Harriman vacsorát adott a tiszteletemre, a végén, már kávézás közben tolmácsoltam Kádár üdvözletét és a történetet. Harriman is úgy emlékezett és folytatta az emlékezést: „Hogy Kádár is tudja, hogy én viszonzom az üdvözletét, ezért folytatom a párbeszédet. A bemutatás meglepően nyílt stílusa miatt valóban zavarban voltam, s végül megkérdeztem: akkor mi 'nagyok' mit tehetünk? Legfeljebb kicserélik őket - volt Kádár válasza." Kádár is megelégedettséggel nyugtázta a viszontüzenetet.

Mivel felgyorsultak Kádár tárgyalásai a tőkés világ országainak vezetőivel, szükségesnek tartom rögzíteni a nemzetközi magatartásról szóló alapelveit. Ezeket elsősorban tapasztalatai alapján összegezte és gazdagította.

Az ENSZ-beli látogatása (1960) nem töltötte el örömmel. De fontos tapasztalatokra tett szert ez alkalommal. Nem részletezem, de egy, az ottani magyar kolóniában hallott anekdota is segítette eligazodni. Mi az ENSZ? - kérdezik a diplomaták. A válasz: Nemzetközi szervezet, amelynek célja az országok közötti konfliktusok megoldása, ezzel a háború elkerülése. Valóban, ha két kis ország között keletkezett vitás ügyet tárnak elé, akkor megszűnik a probléma. Ha egy nagyhatalom és egy kis ország között van vita, és az ENSZ elé terjesztik, akkor megszűnik a kis ország. Ha viszont a két nagyhatalom között alakul ki konfliktus, s az ENSZ napirendre tűzi, akkor megszűnik az ENSZ!

Ez az értelmezés a nemzetközi erőviszonyok fontosságát tükrözi. Egyébként a magyar kormány nem különösebben foglalkozott az elítélő határozatokkal.

Lényegesen gazdagodtak Kádár tapasztalatai a prágai tavasz során szerzett élményekkel. Megtapasztalta, hogy az izgalmas és mozgalmas nemzetközi porond a mindenkori erőviszonyok függvényében az érdekek kíméletlen érvényesítésének a színtere. Kis ország vezetőjének ott nem sok siker terem, különösen, ha mindenkitől függetlenül, túlbuzgó öntudattal, önállóan akar meghatározó tényező lenni. Márpedig egy kis országnak létszükséglet a nemzetközi eligazodás, az eredményes magatartás. Nekem, mint külügyesnek váltig hangoztatta: Egy kis ország nagy ramazurit tud előidézni a nemzetközi porondon, de tartós hatást csak egy nagyhatalom befolyásolásával képes gyakorolni. Mindig ezzel próbálkozott.

A nemzetközi terep tele volt feszültségekkel, akkor is egymást érték a helyi konfliktusok, a kisebb háborúk. Ilyen világban Kádár békeszeretete, békére irányuló tevékenysége igen megalapozott volt. A békés egymás mellett élés elvének betartását a világbéke megőrzése legfontosabb követelményének tartotta. A szovjet vezetők az ideológusaik hatására, a nemzetközi osztályharc különleges formájaként határozták meg a békés egymás mellett élés elvét. Kádár ezt határozottan, és a tárgyalások során is nyíltan tagadta. Szerinte az osztályharcot ideológiai vitákkal és gazdasági versengéssel kell folytatni.

Volt egy kedvelt, többször kifejtett alapelve, melynek alkalmazásával nőtt a magyar külpolitika hatékonysága és hitele: kiszámítható politikát kell folytatni. Akkor becsülnek a partnerek, de a magyar nép is, ha tudják, mi várható tőlünk. A nemzeti politika nem áru, nem szabad vele kiállni a népek országútjának a sarkára. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésekor nyomatékosan kérte a szakértőket, hogy mindenki hasonlóan, ugyanazon értelemben beszéljen a gazdasági reform lényegéről. Egybehangzóan kell nyilatkozni a témáról Moszkvában, Londonban, New Yorkban is, mert a tárgyalások résztvevői értesülnek a többi helyen elhangzottakról, és az eltérő vélekedés csak a bizalmatlanságot növelné. Márpedig az nekünk nem hiányzik.

Érdemes itt felidézni, hogy nyugati partnereink nem egyszer velünk ismertették elképzeléseiket, leendő javaslataikat. Úgy ítélték meg, ha mi, egy kis idő elteltével igent vagy nemet mondunk, az egybeeshet a várható szovjet magatartással. Zömmel igazuk is volt. Érdekességként megemlítem, hogy ezen partnereink a román politikusok suba alatt előadott kezdeményezéseit mindig megsúgták nekünk. Román barátaink nem értették, hogy bár szavakban kedvelik őket nyugaton, lapogatják a hátukat is, javaslataik mégis zömmel az elutasítás falába ütköznek. Nem értették, hogy Ceausescu vélt tekintélyére alapozott terveik miért jutnak folyton zsákutcába. Mi tudtuk az okát. A nyugatiak sem szerették, ha jégre akarták őket vinni.

A kádári politika megítélése megváltozásának nyomatékos példája volt a Csehszlovákia elleni katonai akcióban való részvételünk magyarázata. (1968.) Azt már mentegette a nyugati politika. „Magyarországot, amely 1956-ban túlságosan korán és túl gyorsan próbált saját útjára lépni, kezdettől fogva mélyebben és közvetlenebbül érintette a prágai reformmozgalom, mint bármely más kommunista vezetés alatt álló országot. Széles körben remélték, hogy a cseh kísérlet egyszersmind a magyarországi haladásnak is lökést ad. Ellentétben a Csehszlovákiát elözönlő többi négy 'testvérországgal', Kádár rendszere sajátságos oázis maradt a szovjet hatalmi szférán belül folyó általános neo-sztálinista visszaesés közepette." (Financial Times, 1968. szeptember 19.)

Aztán még egy kedvezőbb értékelés: „Az invázió óta Kádár, ez a szeretetre méltó és humánus ember, nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és nem nyilatkozott az ügyről. Szemléletét tükrözi a magyar sajtó, amely - eltérően például a lengyeltől - figyelemre méltó mérsékletet tanúsít e témakörben.

A magyarokat leginkább az dühíti, hogy ők, akik az elmúlt évtizedben következetes liberalizáló politikát folytattak, most a színdarab gonoszának szerepkörében kénytelenek fellépni, míg a sztálinista belpolitikájú Románia az angyal szerepében tetszeleghet. (...) A magyarok a világot végül is a kommunizmus 'hungarizált változatával' fogják megajándékozni, amely jól fűszerezett és alighanem étvágygerjesztő lesz." (Evening Standard, 1968. szept. 20.)

A finn köztársaság elnöke látogatása által nyitott kapcsolatok folytatódtak, nem törték meg a csehszlovák konfliktusok. Elsősorban külügyminiszterek látogattak hazánkba, szinte felderítő missziót teljesítettek. A további nyitást Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárjának látogatása jelentette 1973. március végén. Jellemző megnyilvánulása volt: kifejezte szándékát a Kádárral való találkozásra, de a pártközpontban nem hajlandó látogatást tenni. Eleget tettek a kívánságának és az Országházban találkozott Kádárral mint az Elnöki Tanács tagjával.

Változott a helyzet, amikor éppen Kreisky meghívására Kádár tett látogatást Bécsben 1976. december 6. és 8. között kormánydelegáció élén. Tartalmas tárgyalásokat folytattak a két ország kapcsolatainak a fejlesztéséről és az európai béke és biztonság kérdéséről, mivel mintegy évvel azelőtt rendezték meg Helsinkiben az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletet. Mindketten megerősítették az ott elfogadott elveket és kijelentették, hogy a két ország közösen tevékenykedik azok megvalósítása érdekében. A nemzetközi sajtóértekezleten jelentette ki először Kádár, hogy megértéssel kezeljük a nyugat-európai kommunista pártok új irányvonalát, az úgynevezett eurokommunizmust.

Ennek a sajtókonferenciának előkészítése során volt egy tanulságos esetem az Öreggel. (Magunk között egyre inkább így neveztük Kádárt.) Mivel ez volt az első nemzetközi találkozója a sajtó nagyszámú képviselőivel, mi, a Külügyi Osztály kiscserkész módjára igyekeztünk segíteni a felkészülésben. Minden találkozójára alaposan felkészült, így jegyzet soha nem volt előtte a tárgyalásokon, csak egy kis üres papír és egy ceruza. Néha feljegyzett egy-egy szót, hagy lássa a szemközt ülő, hogy figyel. Ez tehát inkább figyelmesség volt a tárgyaló partner iránt. Segíteni akaró szándékunk úgy öltött testet, hogy a nemzetközi porondon éppen napirenden lévő témákról kérdéseket fogalmaztunk meg, és a lehetséges válaszokhoz téziseket állítottunk össze. A szokásos felkészülési dossziéba tettük. Nagyon vártam a hatást, hiszen ez új kezdeményezésünk volt. Mintegy két nap múlva csöngött a belső vonalas telefon és felhangzott az ismerős hang: „Üdvözlöm. Ráér?" Az igen után: „Le tudna jönni?" Mentem.

Kedvesen fogadott, az asztalán ott hevert a dosszié. Elismerő szavakkal köszönte meg a dokumentumokat, a szükséges ismereteket tartalmazó összeállításainkat. Hangsúlyosan dicsérte a sajtókonferenciával kapcsolatos gondoskodásunkat, majd így folytatta: „Ezt a továbbiakban nem kérem. Nézze, ha én egész élettapasztalatom és tudásom alapján nem vagyok képes válaszolni az ilyesféle kérdésekre, akkor ez az összeállítás már nem segít!" Megértettem, és egy életre megjegyeztem.

A sajtókonferencia kitűnőre sikerült. Kérdés nélkül fejtette ki nyitásként, nem felolvasta, a következőket: „Mostani bécsi látogatásommal kapcsolatban a sajtó megtisztelt azzal, hogy személyemmel is foglalkozott, s kiemelte, hogy ritkán utazom; a tegnapi napon először voltam kapitalista országban. Ami a látogatás hivatalos jellegét illeti, ez bizonyos mértékig igaz is. Nem hivatalosan azonban már jártam néhány kapitalista országban, sőt kapitalista országban éltem le életem nagyobbik felét. Volt alkalmam New Yorkban is megfordulni, s amint tudják, az sem szocialista ország nagyvárosa, sajnos. Annak, hogy hivatalos minőségben először járok Ausztriában, természetesen több oka van. Az emberek különbözőek. Ismerek szenvedélyes utazókat. Én nem tartozom közéjük. De ahova szükséges, és amikor a két ország kapcsolatának fejlesztése szempontjából politikailag hasznos, oda és akkor mindig elmegyek. Így jutottam el most Bécsbe, s így fogok elmenni a Német Szövetségi Köztársaságba is."

(folytatás a Leleplező új számában)

 

 

 

Peter Sheldon: Titkos összefogás Orbán Viktor győzelméért BŐVEBBEN...

MEGJELENT:

 CSURGAY JUDIT: A FIRST LADY 

- CSAPDÁBA CSALVA-

 Az újrakezdés és a szerelem gyönyörű regénye ez. Egy különleges asszony rendkívüli életútjának hol krimibe illően izgalmas, hol szívszorítóan lágy, líraian romantikus története.

A Párizsban és Budapesten játszódó, filmszerűen pergő szövegvilág hőse egy törékeny, kicsit angol, picit olasz, csöppet magyar, ötvenes éveiben járó, ám mégis kislányosan fiatal, lélegzetelállító nő, a karrierjét a fiáért feladni kényszerült egykor világhírű mezzoszoprán, Juliette.

Szépen ívelő pálya, mindent elsöprő szenvedélyes szerelem, tragikus házasság, kegyetlen válás, sikerek és bukások, születés és halál, a miniszter férj ördögi csapdája, zuhanás a csillogásból, a luxusból a semmibe, Juliette harca az elveszített fiáért, a túlélésért, egy beteg kutyáért, a pénzért s önmagáért, remények, csalódások és pofonok, a lelki-fizikai terror, a kiszolgáltatottság, a létbizony talanság és a megaláztatás gyötrelmei, az állás, majd a társkeresés útvesztői, a talpon maradás kétségbeesett küzdelmei túl az ötödik X-en, araszolás Waterloo árnyékából felfelé a lejtőn egészen az Elysée - palotáig, a first ladységig- erről szól a lélektani rezdüléseket is gazdagon ábrázoló, ízig-vérig mai történet.

Út a nemzetközi énekversenyektől a világot jelentő deszkákig, a milánói La Scalatól a New York-i Metropolitanig, s a londoni Covent Garden színpadáig.

Út a rendszerváltás előtti magyar miniszter kelepcéjéből a francia köztársasági elnök rezidenciájáig. Út a világ élvonalából, a címlapokról, az ünnepelt sztárlétből a váratlan magányba, az arcpirító, bénító szegénységbe. S végül a visszaútonnan, ahová a sors csak elvétve oszt retúrt...

NOVUM PRO KIADÓ, AUSTRIA GERMANY HUNGARY SPAIN SWITZERLAND - www.novumpro.com

Politikai fotók: Tőke Péter, dr. Ilkei Csaba, Magyar Hírlap, Magyarok Szövetsége, Nemzeti Hírháló, Kuruc.info, tallózás digitális képernyő-fotózással az MTV, Hír TV, TV2, Echo TV és más kereskedelmi tévék legérdekesebb műsoraiból. Fidesz, orbanviktor.hu és MeH fotók...

 

Oldal: KÁDÁR CENTENÁRIUM -Berecz János
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2024 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat