LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT

BOTRÁNYOS VALÓSÁGOK! A DÖBBENET, A KIJÓZANODÁS ÉS A REMÉNY LAPJA. A JÖVŐ TÖRTÉNELME. A LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT. Negyedévi ténymagazin.

ilkeics.jpg

Dr. Ilkei Csaba:

Internálótáborok Magyarországon

Kistarcsától Recskig II.

Előző számunkban felvázoltuk az internálótáborok és az állambiztonsági börtönök rendszerének szovjet mintára történt kialakítását Magyarországon. A kommunista párt politikai bizottsága 1950-ben elfogadta és szentesítette azt az elvi alapvetést, hogy "... a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." Ennek nyomán korlátlanná vált a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Az Államvédelmi Hatóság maga alá gyűrte a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét, a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály irányítása alatt bevezetik az elítéltek és internáltak tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) keretében.

 1954. február 18-án Gerő (Singer) Ernő (1898-1980), a Politikai Bizottság tagja, belügyminiszter, volt NKVD-tiszt felkeresi a Szovjetúnió budapesti nagykövetét: J.D. Kiszeljovot, hogy beszámoljon neki a belügyminisztersége kezdete (1953. június 4) óta eltelt nyolc hónap eredményeiről, köztük az 1953 nyarán az internálótáborok felszámolásáról és a szabadításokról hozott amnesztia rendelet végrehajtásáról . Egyebek között a következőket jelenti:

 "El kell mondanom, hogy rendet teremtettünk az emberek között és a BM tevékenysége alapjában megfelel a törvényesség és a szocialista jogrend követelményeinek. Természetesen a visszaesést nem lehet teljességgel kizárni, különösen a központtól távol, vidéken, mivel az effajta módszerek, a törvényesség megsértése túlságosan sokáig érvényesült a gyakorlatban. Péter Gábor túlságosan sokáig uralkodott a BM-ben, s emiatt nagyon sok a homályos ügy, sok olyan ember ül a börtönben, akinek bűnössége egyszerűen megállapíthatatlan azért, mert az ÁVH-ban Péter vezetése alatt olyan alapvetően hibás gyakorlat érvényesült, hogy az igazság vagy bűnösség megállapításával egyáltalán nem foglalkoztak."

 

A meghurcoltakból kivert beismerő vallomás

 Egy felmenthetetlen, vétkes farizeus saját felelősségét elhárító hazug mondatok ezek. Sem törvényesség, sem jogrend, sem a központtól távol, sem a központban. Továbbra is uralkodik a Visinszkij féle elmélet: a meghurcoltból kivert beismerő vallomás perdöntő ügyész és bíró számára egyaránt. Ha mégsem vallja azt, amit a párt és a nyomozó hallani akar, akkor behozzák családtagjait és azokon állnak bosszút. De bárki, bármikor, bárhol névtelenül és nyomtalanul eltüntethető. A fűrészgép egyenesen a Dunába löki a feldarabolt holttesteket.

 S mitől is lehetne egyszerre ily gyors a változás? 1953 áprilisában még arról szólt a miniszteri parancs- egyebek között -, hogy:

 "A rendőri szervek vezetői a szocialista törvényesség megszilárdításáról szóló kormányhatározatok ellenére, még mindig liberálisan bírálják el az őrizetesek és a dolgozók bántalmazását." "A rendőrség sok dolgozója még mindig annak az elvnek alapján dolgozik, mely szerint ‘előbb őrizetbe kell venni és aztán tisztázni a körülményeket', holott éppen fordítva ‘először a körülményeket kell tisztázni és csak azután lehet őrizetbe venni'. Komolyan kell foglalkozni a szocialista törvényesség megszilárdításával és fel kell számolni a rendőrség egyes dolgozói részéről a dolgozókkal és az őrizetesekkel szemben megnyilvánuló önkényeskedéseket."

 Túl közel még az az idő, amikor például Kádár János belügyminiszter javaslatára Péter Gábor felállított egy gyorsan mozgó különleges ávéhás csoportot a renitenskedő kulákok megverésére, méghozzá az új ávéhás egyenruhában.

 "Van olyan falu - mondta Kádár -, ahol kifejezetten kulák burzsoá diktatúra van. Ezért kell ezeken a helyeken különleges szervek segítségével, különleges módszerekkel beavatkozni. El kell érni, hogy a kulák reszkessen, a szegény örüljön, ha meglátja az új egyenruhát... a mi hatalmunk igazságos és azért nincs szükségünk arra, hogy ezt a fellépésünket ilyen értelemben konspiráljuk...azt mi nem bánjuk, ha az emberek beszélnek róla... az akcióba mindenkor vonjuk bele a helyi rendőrség vezetőjét és mindenkor vegyen részt a helyi őrs minden tagja."

 Az ÁVH az 1953-as amnesztia után fokozta a letartóztatásokat, újabb népellenes rétegeket talált az osztályellenség soraiban, s 1955 szeptemberére már megint 35. 783 személy volt a börtönökben, internálótáborokban és a kényszermunkahelyeken .

 Gerő Ernő volt az, aki tán a legkevésbé lelkesedett a párt Központi Vezetősége 1953 júniusi határozatának teljes körű végrehajtásáért. Nagy Imre miniszterelnök július 4-i programbeszédéből értesült először a közvélemény az amnesztia elrendeléséről, az internálótáborok feloszlatásáról, az internálás intézményének megszüntetéséről, a kitelepítettek kényszerlakhelyhez kötöttségének feloldásáról, a rendőrbíráskodás és a kuláklista felszámolásáról.

 Ennek ellenére a végrehajtandó legfontosabb feladatok tekintetében Gerő - aki a Minisztertanács első elnökhelyettese és egyben belügyminiszter - kezében a döntések meghozatala, 1953. július 10-én a következőket írja feljegyzésében Györe József belügyminiszter-helyettesnek:

 "Gondolkodom az internálás, a kitiltás és a rendőrségi felügyelet alá helyezés kérdéséről. Az eddigi tapasztalatok alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy csak az internálás megszüntetését kell jogilag biztosítani. Vagyis jogszabályt kell hozni az internálás rendszerének megszüntetéséről." Ez azt jelentette, hogy Gerő szeretett volna jogi kiskapukat hagyni. Másnap, július 11-én Piros Lászlóhoz, a belügyminiszter első helyetteséhez is utasítást küld kísérőlevélben:

 ..az internáltak közül ki kell válogatni azokat, akiket át kell adni a bíróságnak és el kell ítélni, mert provokátorok, kémek és egyéb olyan bűnösök, akik helytelenül kerültek az internálótáborba, ténylegesen el kell ítélni őket."

 Csakhogy nincs idő az alapos és felelősségteljes felülvizsgálati munkához, túl közeli az augusztus 1-i határidő. Tetézi a káoszba hajló, felszínes, kapkodó munkát Piros László további sürgetése, amely kiviláglik abból a kézzel írt megjegyzésből, melyet július 3-án csatolt egy irathoz Dékán István áv. ezredes, miniszterhelyettesnek:


"Dékán e!

 1., Az aug. 1-i határidő a m. befejezésére túlzottan hosszú. Maximális munkát kell végezni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kész legyen. (1-2 hét)

 2., A munkába bevonandó gépírók, stb. személyét az elvtársak döntsék el! Szigorúan bizalmas munka, fecsegés nem lehet.

 3., Ha most itt ezrek kihallgatását akarjuk végezni, semmi nem fog kijönni.

 4., A "könnyű" embereket kell előre venni, ahol a szabadulás nem lehet vitás!

 Piros 53.7.3."

 A sztahanovista munkaversenyek szellemisége ily módon áthatotta a belügyi teendőket is. Jogilag megalapozott, igényes és lelkiismeretes felülvizsgálati munkát így nem lehetett végezni, emberi sorsokkal nem lehet dobálózni, az előkészítetlenség, az előrelátás hiánya, megannyi, most egyszerre kiütköző korábbi hiba (áttekinthetetlen és hiányos nyilvántartások, eltűnt bizonyítékok, megsemmisített jegyzőkönyvek, dossziék, stb.) lehetetlenné tette az ügyek megnyugtató lezárását, s további törvénysértésekhez vezetett. (Ezekről majd később részletesen.)

 De még ezek előtt egy lényeges körülményről. Arról, hogy Gerőnek, a Moszkvához mindenkor hű NKVD-tisztnek sikerült átmenteni az államvédelmi diktatúra felső vezetőinek meghatározó körét az ÁVH és a Belügyminisztérium egyesítésekor.

 

Az új BM-be átmentett államvédelmi főtisztek

 Az új egységes Belügyminisztérium - benne az I.(államvédelmi) Főcsoportfőnökséggel - szervezeti felépítését Gerő Ernő terjesztette az MDP Politikai Bizottsága elé 1953. július 15-én. (Az átszervezés előtt a Belügyminisztériumban 3008 fő dolgozott, míg az ÁVH teljes létszáma 5751 fő volt. Az előterjesztés 4550 fős létszám elfogadását javasolta, de ebben még nem szerepelt a Határőrség kétezer fős állománya.) A Belügyminisztérium új vezetőire és a BM Kollégiumának tagjaira tett személyi javaslatokat a PB elfogadta. Az új osztályvezetők többsége, a Kollégium 10 tagjából pedig 8, államvédelmi rendfokozattal rendelkező ismert főtiszt és tábornok volt. Feddhetetlenségükhöz, erkölcsi alkalmasságukhoz nem férhetett kétség a párt értékrendje szerint, ,valamennyien a törvényesség kipróbált és megbízható híveinek bizonyultak, olyannyira, hogy ezzel kapcsolatban még csak kérdés sem merülhetett fel a Politikai Bizottság ülésén. Ne sajnáljuk sem a helyet, sem az időt megnevezésükhöz. Lássuk: kikkel ment az ország 1956. október 23 felé.

 Az MDP PB 1953. július 15-én a BM következő vezetőinek szavazott bizalmat:

 Kutika Károly, országos rendőrfőkapitány-helyettes /előtte az ÁVH Katona Főosztály vezetője;

 Kiss István, BM Adminisztrációs és Gazdasági Osztály vezetője/előtte a Légoltalmi Főosztály vezetője;

 Jamrich Mihály, Kormányőrségi Osztály vezetője /előtte a Pártbiztosítási Osztály vezetője;

 Kőrösi György, a Határőrség és Belső Karhatalom Politikai Csoportfőnökség vezetője /előtte a Határőrség Politikai Csoportfőnöke;

 Tárnok János, BM Operatív Technikai Osztály vezetője /előtte a Szabotázs Elhárító Osztály helyettes vezetője;

 Rajnai (Reich) Sándor, BM Személyzeti Főosztály Belügyi Tanulmányi Osztály vezetője;

 Gazdik Gyula, BM Hírszerző Osztály vezetője /előtte a Szabotázs Elhárító Osztály vezetője;

 Jamrich József, BM Különleges Osztály vezetője /előtte az Operatív Technikai Főosztály vezetője;

 Gyólai Mihály, BM Légoltalmi Parancsnokság vezetője /előtte a Légoltalmi Főosztály helyettes vezetője;

 Garasin Rudolf, BM Börtönügyi Osztály vezetője /előtte a Büntetés-végrehajtási Főosztály vezetője;

 Lőke Gyula, BM Állami Titkos Ügykezelés és Rejtjelező Osztály vezetője /előtte a Börtönügyi Osztály vezetője;

 Ács Ferenc, BM Személyzeti Főosztály vezetője /előtte az MDP Budapesti PB Párt-és Tömegszervezeti Osztály vezetője;

 Tatai (Truckenbrud) József, a KEOKH vezetője /előtte az Útlevél Osztály és a KEOKH vezetője;

 Dobroka János, BM Környezetelő és Lefigyelő Osztály vezetője /előtte az ÁVH Titkárság vezetője;

 Valencsák János, a Határőrség és Belső Karhatalom parancsnoka /előtte a 27. lövészhadosztály parancsnoka;

 Orbán Miklós, a Határőrség és a Belső Karhatalom törzsparancsnoka /előtte a SZU-ban végzett másféléves különleges tanfolyamot;

 Varga János, BM Cenzura Osztály vezetője;

 Rajki Sándor, BM Titkárság vezetője /előtte a Tájékoztatási Osztály vezetője;

 Balázsi Béla, BM Vizsgálati Főosztály vezetője /előtte a Vizsgálati és Kémelhárítási Osztály vezetője;

 Zsidi Gyula, BM Közlekedés és Híradás-elhárítási Osztály vezetője /előtte a Vizsgálati Főosztály vezetője;

A Minisztertanács 1953. július 31-én fogadta el a Gerő Ernő belügyminiszter által beterjesztett javaslatot a BM Kollégium tagjaira, amely megegyezett a PB 1953. július 22-i határozatában jóváhagyottal.

A Belügyminisztérium Kollégiumának tagjai:

 Piros László áv. vezérőrnagy, a miniszter első helyettese;

 Dékán István, áv. ezredes, miniszterhelyettes;

 Györe József, miniszterhelyettes;

 Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztály vezetője;

 Valencsák János, áv. ezredes, a Határőrség és Belső Karhatalom parancsnoka;

 Berecz Béla vezérőrnagy, az Anyagi és Technikai Főosztály vezetője;

 Kucsera László áv. alezredes, a Kémelhárító Osztály vezetője;

 Gazdik Gyula, áv. alezredes, a Hírszerző Osztály vezetője;

 Balázsi Béla, áv. őrnagy, a Vizsgálati Főosztály vezetője;

 Pőcze Tibor vezérőrnagy, Országos Rendőrfőkapitány.


Az 1953 nyarán történt amnesztia következtében országszerte nőtt a bűncselekmények száma, romlott a közbiztonság, de nem javult a törvényesség helyzete sem a belügyi munkában, maradt a koncepciós vallomások felvétele, a fizikai és lelki kényszerítő eszközök alkalmazása. Pedig szeptemberben átszervezték a legkritikusabb területet: a Vizsgálati Főosztályt, a 010.sz. parancs és a hozzá kacsolódó „Alapelvek" részletesen szabályozták az őrizetbe vételek, letartóztatások és házkutatások végrehajtásának rendjét az államvédelmi szerveknél.


Gerő Ernő már októberben több figyelmeztető feljegyzést küld a BM vezetőinek az operatív területen kialakult fegyelmi helyzetről:

„...a szocialista törvényességet számos esetben lábbal tiporják... a megyei szerveknél még mindig elterjedt jelenség a dolgozókkal való fennhéjázó, durva, sértő bánásmód, sőt, az őrizetesek fizikai bántalmazása." „A Belügyminisztérium operatív szerveinél (de egyéb szerveknél is) megmutatkozó súlyos fegyelmi helyzet azt mutatja, hogy ezeknél a szerveknél határozott ellenállás mutatkozik a Központi Vezetőség júniusi határozatának végrehajtásával és magával a határozattal szemben. Szerintem komoly politikai hiba volna ezt nem látni és az egész ügyet csak elszigetelt fegyelmi kérdés gyanánt kezelni. Véleményem szerint az operatív szerveknél mutatkozó súlyos fegyelmi helyzet, a morális züllés esetei, verések, stb. mögött politikailag az húzódik meg, hogy az államvédelmi tisztek jelentős része még mindig azt képzeli, hogy az ország az államvédelem miatt van és nem megfordítva; hogy ezek az emberek semmibe veszik a KV határozatát, ellenállnak a határozat megvalósításának, ami persze nem mindig jelentkezik a hivatalos hatalommal való brutális és vadállati visszaélésekben, de ezek ennek az ellenállásnak szélső esetei."


[ Gerő Ernőnek ezt a szokatlan kritikáját egy év múlva már a nem kívánatos liberális megnyilatkozások közé sorolták. Az MDP KV Politikai Bizottságának 1954. november 10-i ülésén Piros László - aki június 6-án váltotta Gerőt a belügyminiszter posztján - előterjesztését a külső és belső reakció munkájáról és a szükséges tennivalókról a Politikai Bizottság tudomásul vette és határozatában megállapította:

„A Politikai Bizottság nem kielégítő irányítása következtében a Belügyminisztériumban bizonytalanság keletkezett, amely liberalizmusra vezetett. Nem értették meg eléggé az új szakasz politikáját, nem értették meg, hogy az új szakasz nem jelenti az osztályharc feladását, hanem ellenkezőleg, a harc fokozását jelenti, csak nem a régi módszerekkel. Helyes munkával az igazi ellenséget kell felderíteni, konkrétumok alapján leleplezni és felelősségre vonni."

1955. március 18-án - egy hónappal Nagy Imre miniszterelnök távozása előtt (!) - Piros László belügyminiszter országos kommunista aktíva értekezletet tartott a BM vezetőinek. Moszkvai bíztatásra, Rákosi politikai visszatérését előkészítve, már nyíltan támadta Nagy Imrét:

„... a jobboldali nézetek pártunkban és államunkban azért váltak ilyen veszélyessé, mert Nagy Imre elvtárs beszédeiben és cikkeiben támogatta ezen antimarxista nézeteket, sőt elsősorban ő volt ezeknek a hirdetője... A jobboldali elhajlás a mi munkánkban is megtalálható volt és még ma is meglévő veszély. Igaz elvtársak, hogy még a múlt év vége felétől kezdve van bizonyos fejlődés, erősödés az ellenség elleni harcban. De egyrészt ez még csak a kezdet. Másrészt, ha gondosan elemezzük a belügyi államvédelmi szervek 1953 júliusa óta végzett munkáját, önkritikával meg kell állapítani, hogy az ellenség elleni harcban nem voltunk elég következetesek, bátrak, az osztályharcos szellem, a kommunista, csekista (CSEKA: az orosz politikai rendőrség jogelődjének rövidítése, - I.Cs.), éberség tompult, gyakran ingadozás, liberalizmus, bizonytalanság volt a munkában tapasztalható."]

A Gerő által 1953 októberében említett „hivatalos hatalommal való brutális és vadállati visszaélésekben" mindennapos része volt az ártatlanul meghurcolt magyar embereknek immáron nyolcadik esztendeje a PRO, az ÁVO és az ÁVH jóvoltából. Idézzük csak fel az eseményeket a méltatlanul elfeledett Berki Mihály segítségével. (Berki: Az Államvédelmi Hatóság, Bp. 1994.)


„Brutális és vadállati visszaélések"

1953 januárjában letartóztatják az ÁVH több véreskezű vezetőjét, köztük van: Péter Gábor, (eredeti nevén: Eisenberger Benjámin, 1906. Újfehértó, Meczner Róza, felesége: Simon Jolán), Décsi Gyula, Csapó Andor, Dr. Bálint István, Károlyi Márton, Kovács József, Bánkúti Antal, Érsek Tibor, Szabolcsi Mihály, Princz Gyula, Vándor Ferenc, Komendó János, Janikovszky Béla, Vajda Tibor. Őrizetbe veszik Péter Gábor feleségét: Simon Jolánt és szeretőjét: Pataki Ferencnét is.

A vádiratot 1953. december 1-én nyújtotta be a Legfőbb Ügyészség a budapesti hadbíróságnak. Lapozzunk bele:

„A vizsgálat megállapította, hogy Péter Gábor és a vezetése alatt álló bűnszövetkezet tagjai... a felszabadulás első hónapjaitól kezdve a szervezett bűnözés útjára léptek. A bűnöző banda tagjai, vezető beosztásaikkal járó hivatali és szolgálati hatalmuk felhasználásával követtek el bűncselekményeket. A párt és a kormány által az államvédelmi szervek elé kitűzött feladatok végrehajtása helyett az államvédelmi munkában népellenes irányba ferdítették el az állami büntetőpolitikát és tudatosan félrevezették a párt és kormányszerveket, lábbal tiporták az állampolgárok jogait, az emberi szabadságjogokat, törvénytelen módszerek meghonosításával, ártatlan emberek bebörtönzésével, aljas és önző személyi igényeik kielégítése érdekében bűnözőkkel szövetkezve fosztogatták a népvagyont, miáltal mérhetetlen károkat okoztak a népgazdaságnak. Péter Gábor és bűntársainak bűncselekményei alkalmasak voltak arra, hogy gyűlöletet ébresszenek a dolgozó népben, az államvédelmi szervekkel szemben.


Péter Gábor közvetlenül a felszabadulás után, mint a politikai rendőrség vezetője, többségükben osztályidegen, karrierista és rovott múltú elemeket gyűjtött maga köré vezetőnek. Ezek hajlandók voltak őt mindenben kiszolgálni és bűnös tevékenységét elhallgatni, mert ezzel saját maguk részére jó és könnyű életet biztosítottak.

Rendszeressé vált, hogy minden alap nélkül előállítottak, illetve letartóztattak embereket és akikre bűncselekményt rábizonyítani nem tudtak, évekre internálták. A törvénytelen eszközök alkalmazásában, az előállított, vagy őrizetbe vett személyek verésében, szadista kínzásukban, valamint alaptalan internálásukban Péter Gábor bűntársai voltak: Kovács József, Princz Gyula, Károlyi Márton, Bánkúti Antal, Tímár István, Décsi Gyula és Vajda Tibor volt államvédelmi vezetők."

Décsi (Danweber) Gyula (1919, Schrei Teréz, felesége: Bán Judit) volt áv. ezredes, majd igazságügyi miniszter) vallomásából:

„...teljesen felelőtlenül, névtelen feljelentésekre történtek őrizetbe vételek. Őrizetbe vettünk becsületes munkásokat, parasztokat azért, mert valamelyik haragosuk azt állította róluk például, hogy látta nyilas karszalaggal. Névtelen feljelentés elég volt ahhoz, hogy nyilasnak nevezett munkásokat betegre verjenek, esetleg agyonverjenek."

Princz Gyula (1905. Uzsonyi Irma, felesége: Krenner Mária) áv. őrnagy, büntetés-végrehajtási alezredes:

„Az őrizetest hasra fektettük, zokniját a szájába tömtük, hogy ne tudjon kiáltozni és talpait gumibottal vertük. Amikor a verést rövid időre megszakítottuk, ugráltattuk, hogy a lábai ne dagadjanak meg... Az őrizetesnek a kisujját (a kezén) le kellett szorítani a padlóra és körülötte forogni... A lábujjhegyére kellett állnia a fal mellett, a fal és az őrizetes homloka közé ceruzát tettünk és huzamosabb ideig így kellett állnia. A papok megfenyítésénél áramot vezettünk egy rézfeszületbe és azt az őrizetesnek meg kellett csókolnia. Egy alkalommal (?) használtunk egy csepegtető berendezést, melyből az őrizetes fejére bizonyos időnként egy csepp víz esett. (Ősi indián kínzás, - I.Cs.) Kb 200 őrizetest bántalmaztam az ÁVH-nál eltöltött szolgálati időm alatt. Az őrizetesek bántalmazását minden esetben Péter Gábor, vagy Décsi Gyula utasítására hajtottam végre. Azonban Décsi Gyula nem csak Péter Gábor utasítására parancsolta meg nekem, hogy bántalmazzam az őrizeteseket, hanem többször előfordult, hogy amikor az előadók verés alkalmazására vonatkozó javaslatot tettek, azt elfogadta és utasított engem a bántalmazás végrehajtására..."

Princz Gyula, mint a helybéli verőcsoport vezetője kiemelkedő szerepet töltött be a koholt politikai perek őrizeteseinek embertelen sanyargatásában és brutális bántalmazásában. Ő volt az, aki a legkülönösebb kínzó módszerek és eszközök használatát, a szakszerű bántalmazást meghonosította az ÁVH-nál. Így a lemeztelenített őrizetesek gumibottal való bántalmazása, olykor gúzsbakötéssel egyidejűleg, csuklóztatás, kútásás, békaügetés, áramfejlesztővel való villanyoztatás, heremorzsolás, stb.

Kovács (Schwartz) József (1912. Fischer Karolina, felesége: Würtzberger Szidónia) áv. őrnagy Péter Gábor titkára, személyi biztosítója vakon végrehajtotta főnöke verésekre adott utasításait, anélkül, hogy tudta volna azok célját. Vallomásából:

„... egyes őrizetesek, így például a budapesti osztályon a volt beszkártisták ügyében, egy-két kérdés után Péter parancsot adott a megkínzásukra. Ezek a kínzások a legembertelenebb módszerrel történtek. Az őrizeteseket a földre tepertük, gumibottal vertük a talpukat és a heréjüket. Amikor véresek lettek, akkor visszakísértük őket..."

Gumibotozás, villanyoztatás, heremorzsolás

1952 őszén Csongrádon és a budapesti VII. főosztályon Péter Gábor személyes utasítására Kovács József rendkívül durván megkínozta Bálint Lászlót és annak társát: Kenyeres Sándort, továbbá Bálint sógornőjét, vallatott egy rendőr törzsőrmestert, végül két parasztot, akik teljesen jóhiszeműen fuvarozták Bálintékat. Az embertelen kínzásban Péter Gábor személyesen és tettlegesen is részt vett. A nőket Kovács a földre teperte, szájukat betömte majd gumibottal ütlegelte őket. (Más alkalommal Péter Gábor Bálint László heréjét tűvel szurkálta, majd behozatott egy harapófogót és utasította titkárát, hogy csípje le Bálint László lábujját. A verésben tevékenyen részt vett Bálint István áv. orvos ezredes is.)

1950 novemberében Péter Gábortól Károlyi Márton, Kovács József, Princz Gyula és más államvédelmi beosztottak utasítást kaptak Szűcs Ernő őrizetes, Péter Gábor volt helyettese bántalmazására. Károlyi Márton magához hivatta Princz Gyulát, majd Kovács Józsefet, az Izabella utcai fogdában meztelenre vetkőztették Szűcs Ernőt, és felváltva gumibottal addig verték, amíg az kezeik között meghalt. A verést Károlyi Márton irányította, - vallotta Kovács. Ugyanakkor Kovács József a Farkas Vladimir elleni vizsgálat során azt vallotta, hogy a Szűcs testvéreket Farkas Vladimir verette agyon, aki azt a parancsot adta, hogy a Szűcs testvéreket vetkőztessék le és addig üssék, míg ő újra be nem jön... közben Szűcs meghalt. Farkas vallomásából:

 

„...én a Pétertől kapott utasítást szó szerint mondtam el Szűcs Ernő és a verést végrehajtók előtt. Verés közben egyszer vagy kétszer kinyitottam az ajtót és egy kicsit benéztem és megkérdeztem Szűcstől, hajlandó-e már beszélni. Ezekben a másodpercekben természetesen nem verték."

Károlyi erről később így vallott:

„...Szűcs Ernő és Szűcs Miklós kihallgatásának eredménytelensége tudott volt Rákosi előtt... egy alkalommal, amikor Farkas Vladimir és én bent voltunk Péter Gábornál, Péter épp letette a kagylót, közölte, hogy Rákosival beszélt, akinek az az utasítása, hogy két napig úgy kell verni a két Szűcsöt, hogy a csontjaik is törjenek össze... Farkas Vladimir és én behívattuk beosztottainkat: Nagy Károlyt, Princzet, Fekete Zsigmondot és egy másik személyt... hozzájuk csatlakozott Kovács József is és ezután Farkas Vladimir utasítására kijelölték a szobákat, megkezdték a verést... kb. 20-25 perc múlva szólt valaki, hogy Szűcs Ernő rosszul van, mire Farkas Vladimir leállította a verést és telefonált Bálint doktornak... Bálint közölte, hogy a verés folytán Szűcs Ernő meghalt. Ugyanakkor Szűcs Miklóst levitték a fogdába, aki kb. egy negyedóra múlva ott halt meg..."

(Károlyi Márton áv. alezredes Décsi 1951-es távozása után a vizsgálati osztály vezetője lett, személyesen is részt vett törvénytelen eszközökkel a hamis vallomások kicsikarásában.)

1952 tavaszán Vajda Tibor átkísért Péter Gáborhoz kihallgatásra egy gyanús, UDB ügynöknek vélt őrizetest (UDB: Uprava Derzavne Bezdobnozti, jugoszláv hírszerzés, - I.Cs.) Rövid kihallgatás után Péter Gábor utasította Kovács Józsefet, hogy lássa el a baját. Kovács József szadista módon neki esett, elgáncsolta, leteperte a padlóra, majd elől széttépte alsó és felső nadrágját, a heréjét húzta, csavarta, szorította, gumibottal verte. Az őrizetes elájult, hideg vízzel leöntötték, s Péter Gábor az égő cigarettáját az arcába nyomta.

1952 júliusában Vajda Tibor, mint a vizsgálati főosztály helyettes vezetője részt vett Burgiasev György jugoszláv emigráns UDB ügynökgyanús őrizetes bántalmazásában. A verés során Burgisev talpát, tenyerét és veséjét ütötték gumibottal. A bántalmazás közben Vajda Tibor az őrizetes fejét többször megütötte. A súlyos bántalmazás következtében Burgisev György rövidesen meghalt.

Szintén júliusban az operaházi tűzeset miatt őrizetbe vettek egy villanyszerelőt, akit a gyújtogatással gyanúsítottak. Péter Gábor és Kovács József hallgatta ki, s mivel nem ismert be semmit, megverték. Két nap múlva azonban ki kellett engedni, mert bebizonyosodott, hogy semmi köze a tűzhöz.

1950. július 20-án éjfél körül Péter Gábor Hatvanból jelentést kívánt tenni távbeszélőn Rákosinak az újhatvani eseményekről. Hujber Józsefné telefonkezelő azonban önhibáján kívül nem tudott közvetlen telefon összeköttetést teremteni Péter és Rákosi között. Egy óra múlva Péter őrizetbe vette Hujbernét, megalázó, durva szavakkal illette, „Nem vagyok híve a női akasztásnak, de ezt a nőt felakasztatnám!"- mondotta, majd utasítást adott, hogy Hujberné egy órán belül a Kistarcsai Internálótáborban legyen. Így is történt. Csak 2 év, 2 hónap és 6 nap múlva szabadult, 1953. február 25-én, akkorra derült ki hivatalosan, hogy teljesen ártatlan, s az intézkedés törvénytelen volt.

1950. augusztus 6-án este a Cegléd-Ceglédbercel közötti országúton Péter Gábor minden ok nélkül durva, trágár szavakkal rátámadt Gubicza József rendőr őrnagyra, kijelentve: „... még mindig tele van a rendőrség a Rajkhoz hasonló csavargókkal. Majd én megmutatom, hogyan kell őket kisöpörni a rendőrségről." Ezt követően egy óra múlva Péter őrizetbe vétette Gubiczát, akit az ÁVH épületében öten-hatan gumibottal és puszta kézzel brutálisan összevertek. Veséjét, heréjét és meztelen talpát ütlegelték olyannyira, hogy Gubicza több ízben is rosszul lett. Pár nap fogva tartás után Károlyi Márton - Szűcs Ernő utasítására - Gubicza őrnagyot internálta. Csak 1953. április 30-án , vagyis 2 év, 8 hónap és 25 nap után szabadult.

1950. június 8-án Lókut községben az ottani vasúti robbantás gyanúja miatt őrizetbe vettek 6-8 parasztfiút és egy papot. Súlyos verések és kínzások után a fiúk „beismerték", hogy ők a tettesek. Ám közben megállapították azt, amiről Károlyi Márton jelentést is tett Péternek: ezek ártatlanok. Ennek ellenére Péter Gábor utasítást adott az őrizetesek internálására, mert nem akarta a párt előtt feltárni, hogy a tetteseket nem sikerült kézre keríteni. Az internáltak 1951. január 4-én szabadultak.

Dr. Bálint (Schneiner) István (1912. Weinberger Erzsébet, felesége: Balla Leonóra) áv. orvos ezredes Péter Gábor egyik legbizalmasabb tanácsadója jelen volt a bántalmazásoknál, véleményt adott a verések lehetséges következményeiről, az őrizeteseket utólagos kezelésben részesítette, de az is előfordult, hogy a verés alatt segített lefogni az őrizetest. A PRO, az ÁVO és az ÁVH állománya részére bizalmas előadás sorozatot tartott például a tompa felületű tárgyak behatolásából eredő sérülésekről, a helytelenül alkalmazott verések káros következményeiről. A vizsgáló tisztek - főként Princz Gyula - tőle tanulták a nyom nélküli, szakszerű bántalmazás technikáját. Bálint ezredes 1949. szeptemberében Janikovszky Béla áv. ezredes feleségét Péter Gábor javaslatára zárt intézetbe vitette, ahol 3 hónapot és 8 napot töltött az asszony, noha ez nem volt indokolt. (Janikovszkynét Princz Gyula kísérte be a Lipót mezei elmegyógyintézetbe.)

Annyit loptak, amennyit csak akartak

Az idézett vádiratban találhatók az ÁVH vezetőinek anyagi visszaélései is. „Péter Gábor milliókra menő pazarlást honosított meg az ÁVH-n belül. Csapó (Czutrin) Andor, Vándor (Weinberger) Ferenc, Komendó János, Érsek (Heisler) Tibor, Máy László, Radnai Pálné, Szabolcsi Mihály, Pataki Ferencné és Péter Gáborné ( Simon Jolán ) közreműködésével. Az 1953. szeptember 30-i szakértői jelentés szerint a kárt nem lehetett felmérni."

Csapó (Czutrin) Andor (1901. Spitz Jolán, felesége: Sterin Margit) áv. alezredes (akit 1927-ben a debreceni királyi törvényszék sikkasztás miatt 4 évi börtönre ítélt, de ennek ellenére Péter Gábor mégis rá bízta a PRO, az ÁVO és az ÁVH gazdasági ügyeit) mondotta 1954-ben:

Az általam ellopott nagy összegű pénzeket és értékeket nem tudom felsorolni, mert 1945-től annyi pénz állt rendelkezésemre, amennyit csak akartam. Soha sem tudtam, hogy mennyi pénzem van. Amikor elfogyott, benyúltam a pénztárba, kivettem tíz, vagy százezer forintot. A magamra elköltött összegeket sohasem tudtam elválasztani a Péter Gáborra és barátnőjére fordított összegektől. Állandóan volt nálam több ezer forint és abból fizettem Péter Gábor kiadásait, s az enyémet is."

Csapó fényűző módon rendeztetett be magának egy lakást állami pénzből, megajándékozta rokonait és ismerőseit, Sipos Ferenc volt bankigazgató barátjának - akivel 1927-ben sikkasztott - újonnan kifestett lakást juttatott, s ellátta szeretőjét: Faludinét is.

Komendó és Máy közösen fosztogatta az ÁVH Mexikói úti raktárát, Vajda Tibor, mint vizsgálati főosztályvezető-helyettes 1951-től az őrizetesek házkutatáskor lefoglalt tárgyaiból vett magához, míg Károlyi Márton vizsgálati főosztályvezető a letéti tárgyakat dézsmálta, különös érdeklődéssel az arany és ékszer iránt. (Károlyi bevallotta, hogy Kádár János lakásáról Farkas Vladimir kezdeményezésére bizony elhoztak néhány értéket...

Bánkúti (Buvroszki) Antal (1914. Dienes Erzsébet, felesége: Karl Ilona) áv. százados Princz Gyulával vitt el az ÁVH által zárolt lakásokból pénzt, ruhát és különböző értéktárgyakat.

 Dr. Tímár (Schwartz) István (1913. Tuchmann Regina, felesége:Halász Stefánia) áv. ezredes, Péter Gábor egyik helyettese, majd az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője 1946-tól bűnös kapcsolatban állt Létai Imre tőkéssel, akitől havi 5 ezer forintot kapott, amiért Tímár „elnézte", illetve biztosította neki a Trans-Európa gazdasági társaság zavartalan működését. Tímár egyénileg is foglalkozott útlevél árusítással, 1947-48-ban nyolc tőkésnek személyesen adott útlevelet 30-30 ezer forintért.

 Péter Gáborné Simon Jolán (1907. Goldner Róza) pártalkalmazottként Rákosi titkárnője) luxus igényeire több száz ezer forintot költött Csapó Andor. Ugyanezt tette Patakinéval kapcsolatban is. 1952-ben raktárra történő vásárlásakor kifizettek 3 382 726 forintot. A különböző módon elpazarolt és elsikkasztott pénz 1951. december 29-től 1952. december 25-ig: 7 819 573 forint.

 Reiter Sándor és Szamosi Imre, mint felhajtók több mint 300 tőkést és más ellenséges elemet szöktettek ki. Az útlevelekért kb. 18 millió forintot, nagy mennyiségű aranytárgyat és valutát, ingatlanokat, lakásberendezési és értéktárgyakat kapott az ÁVH.

 Décsi Gyula is adott útleveleket 1949 tavaszán négy személynek. Az ÁVH vezetői úgy is megkárosították a magyar államot, hogy bizalmas és a múlt eseményeit tartalmazó fontos, igen értékes iratokat loptak el. Például: Dr. Tímár ellopta és hazavitte Szálasi Ferenc börtönnaplóját, Vinkelmann SS-tábornok háborús feljegyzéseit, s Baki László emlékiratait.

 Az ügyész a vádbeszédben elmondta, hogy Péter Gábor soha nem dolgozott, tanult egy szakmát (szabó volt), de azt sohasem gyakorolta, a rokonai támogatták és a felesége tartotta el. Patakiné a nős Péter Gábor kedvéért hagyta ott becsületes férjét és így harácsolt, csak Pétert szolgálta. Csapóról az ügyész azt mondta, hogy hétpróbás bűnöző, Tímár Istvánról, hogy éveken át korrupciós mocsárban élt, Décsi Gyuláról azt, hogy részes a törvénytelenségek meghonosításában, féktelen karrierista. Bálint István szentesítette a bántalmazásokat, Vándor Ferenc orvosnak adta ki magát a deportálás alatt.

 A Katonai Felsőbíróság 1954. január 15-én tárgyalta az ügyet. Elnök: Ledényi Ferenc alezredes. Bírók: Sárközi Endre százados, Nagy Sándor őrnagy. Ülnökök: Nógrádi Sándor altábornagy (!) és Révész Géza altábornagy (!). Jegyző: Nagy Miklós főhadnagy.

 Péter Gábort hűtlenség, hatalommal való visszaélés, népellenes bűntettek, halált okozó súlyos testi sértések elkövetéséért életfogytiglani, 17 társát pedig 2 évtől életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1957-ben a Legfelsőbb Bíróság Katonai Tanácsa újra tárgyalta a volt ÁVH-s tisztek és főtisztek ügyét, Péter Gábort 14 évre, társait 2-9 évre ítélték. (...)

 Innen szabadulni sohasem lehet. Itt kell rohadni!"

 Mindezek után lépjünk be az internálótáborok kapuin az egykor volt hétköznapok valóságának megismerésére. Mert a valóság ideológiai igényeknek megfelelő átalakítása osztályharcos szemlélettel tovább folyt, az ideológiai politika végrehajtása az állami terror eszközeivel az állambiztonsági szervek napi feladata lett, s ezt a tevékenységet az állami funkciók körébe kellett emelni, szentesítve és megkövetelve azt az országgyűlés által meghozott törvényekben..

1953. július 16.

 Az internáltak összlétszáma: 5.005 fő

 Közülük: internált: 2.687 volt hadifogoly. 2.318

 Internálási indokok szerinti megoszlás:

 Jobboldali szoc.dem.: 294

 Trockista: 27

 Pap: 46

 Jugoszláv kémgyanús: 57

 Amerikai kémgyanús: 72

 Angol kémgyanús: 43

 Francia kémgyanús: 14

 Egyéb kémgyanús: 153

 Magyar Harcosok Bajt. Köz.: 3

 Tilt. határátlép. és embercsemp.: 358

 Szervezkedés: 206

 Szabotázs: 30

 Fegyverrejtegetés: 24

 Besúgó: 63

 Egyéb háborús bűnös: 131

 Dem. ellenes izgatás: 385

 Gazd. bűntettek: 137

 ÁVH. áruló ügynök: 71

 Büntetésük letöltése óta int.: 366

 Egyéb bűncselekmények: 207

 

 Az internáltak szociális megoszlása:

 Munkás: 499

 Kis és középparaszt: 134

 Műszaki értelmiség: 117

 Értelmiségi, tisztviselő: 538

 Tudós, pedagógus: 59

 Alkalmazott, vasutas, tűzoltó, stb.: 156

 Kisiparos, kiskereskedő: 183

 Kulák: 205

 Pap és egyházi személy: 65

 Tőkés, földbirtokos, arisztokrata: 76

 Volt horthysta katonatiszt: 138

 Volt horthysta törzstiszt: 97

 Csendőr: 51

 Csendőr tiszt: 20

 Horthysta csendőr és rendőr nyomozó: 42

 Horthysta rendőr: 11

 Horthysta rendőrtiszt: 14

 Volt ÁVH-s: 81

 Külföldi állampolgár: 201

 

 Internált külföldi állampolgárok megoszlása:

 Jugoszláv: 139

 Amerikai: 1

 Görög: 19

 Francia: 2

 Olasz: 3

 Belga: 1

 Szovjet 1

 Kelet-német: 6

 Csehszlovák: 5

 Román: 5

 Osztrák: 19

 

A volt hadifoglyok megoszlása állampolgárság szerint:

 Magyar: 1.119

 Román: 19

 Osztrák: 39

 Jugoszláv: 117

 Nyugat-német: 1.024

1953 június-júliusában „az internáltak általános hangulata feszült, ideges." - ahogy ezt június 19-én megállapítja a kistarcsai tábor napi jelentésében Urbán Rezső áv. százados. (A napi jelentéseket a tábor parancsnoka és operatív csoportvezetője írja az ÁVH VI/2. Börtönügyi Osztálya VI. Operatív Alosztályának.)

... A cikk folytatása a leleplező 2012/3 szeptemberi, nyomtatott számában olvasható.

   lajkolj_a_facebookon.jpg

A KÖVETKEZŐ SZÁMUNK DECEMBER ELEJÉN JELENIK MEG!

A LELEPLEZŐ KÖNYVÚJSÁG ELŐFIZETÉSI DÍJA 1.000 FT KEDVEZMÉNNYEL

1 ÉVRE CSAK 5.000 FT INTERNETES RENDELÉS ESETÉN!

RENDELJE MEG AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:

sza-leleplezo.jpg

SZLIMÁK HAJNALKA TEL:

+36 70 300 30 54

Email: hajnalka.szlimak@gmail.com

Ára: 1490 Ft + POSTAKÖLTSÉG

2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON, 990 Ft-ért + POSTAKÖLTSÉG, csak internetes rendelés esetén.

   
   
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 365
Tegnapi: 346
Heti: 1 288
Havi: 6 370
Össz.: 1 053 522

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: INTERNÁLÓTÁBOROK MAGYARORSZÁGON - Dr. Ilkei Csaba
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2017 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »