LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT

BOTRÁNYOS VALÓSÁGOK! A DÖBBENET, A KIJÓZANODÁS ÉS A REMÉNY LAPJA. A JÖVŐ TÖRTÉNELME. A LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT. Negyedévi ténymagazin.

Tőke Péter: Megmentik az EU-t, ha Lisszabontól Vlagyivosztokig harmonikus lesz!


USA-dollár helyett BANCOR lenne az olaj-világpénz? Az izraeliták már elkezdték a kivándorlást Franciaországból és máshonnan is. Elkerülni a háborút!


Mielőtt a fenyegető idei izraeli-iráni háborúra rátérnék,
folytatnom kell Virág András121. oldalon befejezett gondolatait. Ez
ugyanis mindennel összefügg és más kulcsfontosságú témákra is
kihat. Xi Jinping kínai alelnök (Hu Jintao várható utóda) amerikai
látogatása és Obama elnökkel folytatott részben bizalmas
tárgyalásai, valamint Henry Kissinger moszvai útja és Putyinnal,
Medvegyevvel tartott sikeres megbeszélései alapján elmondható, hogy
lérejött egy Washington-Peking-Moszkva háromszög a kiélezett
nemzetközi helyzet kezelésére és Európa megmentésére.

Folytassuk előbb Európával: mi itt a probléma? Először azzal
kellett szembesülnie az USA-nak és Izraelnek, hogy az unióra
ráerőltetett multikultúra, a népek szabad keveredése gellert
kapott. Alig fékezhető az iszlám vallásúak és velük együtt a
terroristák beáramlása. Ezek hamar kapcsolatot találnak a helyi
szélsőjobboldali erőkkel, és máris ugrásszerűen terjed az
antiszemitizmus. Franciaor-szágban, ahol a legtöbb, 400 ezer zsidó
él, és már másutt is megkez-dődött az izraeliták menekülő
emigrációja. Egy részük Oroszországba vándorolna, visszatérne
Izraelbe, a többi az USA-ba menne, ahol most néznek nekik új
területeket az ottani Ígéret Földje alapítására.

A másik, a még nagyobb probléma, hogy a globális pénzhatalom
profit és befektetési szempontból kilátástalannak ítéli az EU
gazdasági válságát. Emiatt az amerikai és izraeli tőke
fokozatosan kivonulna és a sokkal ígéretesebb, fejlődő-képesebb
ázsiai területekre vonulna át. Igen ám, de ez azt a veszélyt rejti
magában, hogy az itt támadó működőtőke-űrt az arab és iszlám
terrorista befektetők töltenék ki, és egyre nagyobb befolyást,
amivel politikai beleszólást is nyernének. Ez pedig roppant kínos.
Ezt a nagyhatalmak sem tűrhetik. Nos, ezért volt fontos Kszi Jinping
kínai alelnök washingtoni és Kissinger moszkvai látogatása.
Bizalmas háttérmegállapodás születhetett arról, hogy a kivonuló
amerikai és izraeli tőke helyére orosz és kínai jön be az
unióba, ezzel segítve, hogy ne szűnjenek meg százezrével a
munkahelyek, az európai gazdaság - persze feltételekkel -
zavartalanul tovább működhessen. Ebből persze ki kell hagyni a
piacot, a manipulálható tőzsdéket és spekulánsokat. Én úgy
tudnám elképzelni a tőkék és befektetések értékesítését,
hogy előre összehozzák a feleket, és ahogy a sportban a stafétát,
az eladó átadja a vevőnek. Ennek a sajátos mentő-átadásnak
persze feltételei is vannak. Hogy a kínaiak mit követeltek, nem
tudni, ám az oroszoké kiderül Putyin február 27-ei éjszakai Kreml-
közleményéből: Oroszországnak és Kínának is az az érdeke, hogy
egy erős Európai Unió legyen, s Putyin a Sarkozy-Merkel
költségvetési szigort, a pénzügyi és gazdaségi mechanizmusok
átalakítását követeli meg. Mindezt egy sokkal erősebb orosz
(kínai) partnerség mellett. Putyin javasolja: az érintettek üljenek
le és dolgozzák ki egy Lisszabontól Vlagyi-vosztokig érő,
harmonikusan összedolgozó és együttműködő szövetség alapjait,
ami képes megteremteni és megmutatni az új gazdasági
együttműködés legfejlettebb formáját! Ennek alapján örömmel
állapítanám meg, hogy valamelyest csökkent a világháborús
veszély. Ezért is kellett győznie Putyin elnöknek. A kollégám,
aki a választási eseményeket figyeli, nyilván utal arra, hogy a
külföldről pénzelt demokratikus, fehérszalagos és egyéb nyugati
titkosszolgálatok a Washington-Moszkva-Peking tengely miatt is
visszahátráltak az ellenzék mögül. Ez azt is jelenti, hogy nem
fordulhat elő mégegyszer arab tavasz, vagy hasonló pénzelt
átalakítás, amely áldemokratikus, iszlám terrorista erők
hatalomra jutását segíti elő. Békén kell tehát hagyni Szíriát,
és bizony, ami még súlyos probléma, Iránt is. Azoknak, akik tudnak
következtetni akár egyetlen kis közjátékból: azon a bizonyos
moszkvai repülőtéren tébláboló újságírók döbbenten látták,
hogy a minap Vlagyimir Putyin személyesen kíséri a gépéhez Henry
Kissingert. Amikor megkérdezték őket, az orosz atyuska mosolyogva
felelt: ,,Rendsze-resen szoktunk találkozni. Már vagy tízszer volt
itt Henry úgy, hogy maguk észre sem vették!"


Ki kell térnem az USA problémáira is. Az egyik Spektrum-, vagy
NatGeo-műsorban láttam, hogy Amerika pénzjegynyomdájában mindegy
egyes nap 700 millió dollárnyi bankjegyet állítanak elő. A
fedezete az olaj. Csakhogy mi van akkor, ha belép egy másik valuta,
és azért is lehet vásárolni? Ez már meg is történt. Számos
ázsiai ország és Irán is úgynevezett egyezményes rubelért ad el,
illetve vásárol olajat. Sok ország kíván csatlakozni ehhez a
megállapodáshoz.

Amerikai tudósítónk, Julius Mohácsi írja, hogy a mexikói HBSC
bankfiókok már nem engednek dollárszámlát nyitni, mondván: nagyon
bizonytalan e valuta jövője. Jim Rogers (Soros György korábbi
jobbkeze) tekintélyes nemzetközi befektető azt nyilatkozta a
hongkongi tévében, hogy a dollár nemcsak egy letűnő valuta, hanem
a világ legnagyobb pénzügyi kuplerája. Robert Zoelick, a Világbank
első embere szerint az USA téved, ha a dollárt megingathatatlannak
tartja. Nemrég tartottak egy titkos találkozót Kína, Oroszország,
Franciaor-szág, Szaúd-Arábia, Kuwait és más Öböl-menti országok
résztvételével, és felvetették, hogy a legfontosabb valuták,
euró, japán jen, kínai jüan, a rubel és az arany értékéből
egy ,,kosarat", vagyis olajelszámoló nemzetközi pénzt kellene
létrehozni, amelyet az Öböl-menti országok bocsátanának ki, és
ezzel kellene fizetni az olajért. Hogy ez mennyire nem fantazmagória,
az IMF-nél már készen is állnak a hasonló kosár-tervek. A
világpénz neve BANCOR lenne, és a kibocsátásához,
forgalmazásához egy nemzetközi központi bankot kellene alapítani.
(Bővebbet az IMF honlapján, ha még ott van!)

Mindez arra figyelmeztet, hogy az USA és a pénzügyi háttérhatalom
sem tétlenkedhet. Talán ez is oka az említett Háromszögnek?

Egy biztos: rendkívül bonyolult és kiélezett a helyzet. A
háttérmegállapodások nemismerői még a régi kardcsörtető
világ csendőre szerepet várják el az USA-tól, Izrael pedig azt
hiszi, hogy ebben a zűrös helyzetben is azt tehet, amit akar. A
háborúellenes erők sokat erősödtek, és Putyinra meg Kínára is
jobban oda kell figyelni. Az sem elhanyagolható, hogy az érintett
hatalmak készülnek a háborúra, erről szól összeállításunk a
123. oldalon.


Hogy lesz-e és mikor, nagyon nehéz prognosztizálni. Talán sikerült
már lebeszélni Izraelt az áprilisi, vagy májusi támadásról. Az
is ellenérv, hogy a világon vagy negyven országban lesz idén
elnökválasztás, köztük most Moszkvában, ősszel pedig az USA-
ban, amint ezt már kifejtettem. Ám az elindítókat egyre nehezebb
féken tartani.

Hogyan kezdődne majd? Az én verzióm szerint - amely gazdag írói
fantáziám műve - az Izraelnek kölcsönadott magyar MiG-eket
átfestik iráni felségjelűvé, aztán ezek több izraeli katonai
létesítmény, sőt a lakosság elleni is támadást indítanak. Ez
még nem igazán nagy durranás, fel kell háborítani az amerikai
közvéleményt is, ezért az álirániak a Hormuzi-szoros
környékére küldött harmadik repülőgéphordozót
szétbombázzák. Úgy tudom, ott már eddig is tartózkodott két
szupermodern USA - repülőgépanyahajó, az elavult, öreg harmadikat,
amelyet bontásra ítéltek, csak azért küldik oda, hogy
megsemmisítsék. Olcsóbb, ha a költséges, hosszadalmas bontás
helyett néhány óra alatt a hullámsírba küldik.

Izrael azonnal visszavág, az amerikaiak kénytelenek lennének a
sérelem miatt beszállni, s akiket kell, a NATO-val együtt bennünket
is belerángatnának.

Csak abban reménykedhetünk, hogy nem globális, hanem csupán
regionális lesz. Hála a Háromszög háttér-megállapodásnak!
Mellesleg az izraeli miniszterelnök Washing-ton D. C.-be utazik, és
személyesen közli Obama elnökkel a tervezett támadás időpontját.
Azzal próbálnak nyugtatni bennünket, hogy helyi összecsapás lesz,
s legfeljebb Libanontól Afganisztán legmagasabb hegyeiig tart.

___________________________________________________________

A LELEPLEZŐ KÖNYVÚJSÁGOT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY RENDELJE MEG AZ ALÁBBI ERLÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:

SZLIMÁK HAJNALKA TEL: +36 20 221 95 77

Mail: hajnalka.szlimak@gmail.com

Ára: 1490 Ft + POSTAKÖLTSÉG

2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON,

1050 Ft-ért + POSTAKÖLTSÉG, csak internetes rendelés esetén.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 386
Tegnapi: 346
Heti: 1 309
Havi: 6 391
Össz.: 1 053 543

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: MEGMENTIK AZ EU-t, ha Lisszabontól Vlagyivosztokig harmonikus lesz! - Tőke Péter
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2017 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »