Tőke Péter:

A piac, a spekuláció nem ad munkát, az alapítandó az állami cégeké a jövő

 

Bilincsben vitték el a rendszerváltást levezénylő, és az önmagukat átmentő pártállami vezető kádereket. Olyan abban az időben is szolgáló rendőrök tartóztatták le őket, akiket megfosztottak a korkevezményes nyugdíjuktól és újra munkába kényszerítettek. Ne tessék örülni, vagy megijedni. Mindez csak álom. A valóságbannem érheti bántódás őket, mint ahogy a kerekasztalosokat, no meg Németh Miklóst, Horn Gyulát és Boross Pétert sem. Legalábbi azért nem, mert több kevesebb érdemük volt abban, hogy megszületett jelenünk Orbán Viktor által említett két fő ellensége: a katasztrófális eladósodottság és a munkanélküliség.

Közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1988-1989-ben még 2,3 millió körüli nyugdijast tartottak számon, aztán jött a szociális hipp-hopp varázslat és mára már több, mint 3,1 millió lett belőle.

 

 

Mikor lett elrontva a foglalkoztatottság?

 

Először is azzal, hogy a szocializmusban megengedték, hogy korkedvezménnyel mehessenek nyugdíjba a szegény megfáradt ,,kiváltságos" bányászok, rendőrök, tûzoltók, stb. Akkor nem számított, hogy ki fogja majd eltartani őket a tényleges korhatár eléréséig, hiszen minden pénz az államhoz folyt be. Az pedig, hogy aztán onnan hová került, az nem tartozott senkire. Az még csak ötlet szinten se merült fel, hogy az átkosból átkerült OTI vagyonát, amit Rákosiék államosítottak esetleg vissza kellene adni. Na nem. Jobb, ha az a dzsumbújt és az elsikkasztott hatalmas biztosítási pénzeket nem fírtatják. Majd az állam fizet.

A rendszerváltás után nem hogy orvosolták volna a problémát, még meg is fejelték. A tönkre ment állami vállalatok, a privatizált cégek, a lerobbant ipar és a mezőgazdaság hirtelen túl sok kellemetlen munkanélkülit teremtett. Tisztességesen, munkában megőszült elvtársak nem kerülhettek életük derekán az utcára. A tömeges tiltakozást, a lázadást elkerülve minél többet küldtek korkedvezményesen nyugdíjba. Akik nem voltak ilyen szerencsések és persze ötven felett már a semmittevős munkahelyeken sem kellettek, azok közül a fifikásabbak orvosi papírt szereztek és rokkantsági nyugdíjba küldették magukat. Nem sorolom hány féle módon próbálták az államot megfejve megélni a segélyektől a sok gyermek után járó támogatások megszerzéséig. A nyolcszázezer plusz plusz nyugdíjas egy része abból is adódott, hogy kitolódott az átlagéletkor-határ, kevesebben haltak meg, mint ahányan a helyükre kívántak lépni. Husz év alatt egyik kormány se mert e kínos témához hozzá nyulni, mert a szociális kérdések a neoliberális kormányok alatt tabuk maradtak.

Az Orbán-kabinet, ahogy a jó gazda teszi, átvétel után rovancsot tartott. Azt mindenki tudta, hogy csontvázak dőlnek ki a szekrényből, lesznek elbújtatott kifizetendő milliárdok. Ismert volt az is, hogy a nyugdíjkassza nemhogy nyögvenyelősen, de sehogy sem képes a dolgozók nyugdíjjárulékából kifizetni az öregségit, meg a többit. A jó gazda nyilván megnézte a jogosultak összetételét és a számát. Képzelem, az infarktus kerülgette, amikor azt látta, hogy hétszázezernél több a rokkantságis, aztán soktízezernél a korhatár is hibádzik. Mindjárt kiderült itt az a feneketlen kút, amelyik még az államadóssg kamatainál, a neoliberális osztogatásoknál, s a választókat toborzó jóléti és szociális juttatásoknál is sebesebb nyeli el az újabb drága nyugati kölcsönöket. Nem kell ahhoz észkombájnnak lenni, hogy ha megmondják mennyi a kassza teljes kerete, kinek mennyi jár, akkor meg lehessen állapítani hány nyugdijat tudnak belőle kifizetni. Az eredmény siralmas, a ,,jogosultak" sokkal többen vannak. Így aztán valamikor, talán nem is olyan sokára, eljöhet az a pillanat, amikor azt mondják, hogy sorry, de önnek már nem jut. Hogy ez ne következhessen be, ezt megelőzzék, sürgősen tenni kell valamait. Még akkor is, ha a szerzett jogok sérelmet szenvednek.

A nyugdíjkassza veszteséges. Már igencsak jó ideje. És nemcsak Magyarországon, a nálunk sokkal gazdagabb államokban is. Ez ellen a legjobb ,,védekezési" mód, ha fokozatosan kitolják a nyugdíjba vonulás határidejét. Valahol hetven körüli lenne rentábilis, de ezt kevesen merik meglépni. A ,,magyar út" más, meglehetősen sajátos: elvenni, megszüntetni a megkérdőjelezhető nyugdíjakat, járadékokat, s akit lehet, azt visszahívni a munkába. Az érintettek a szocializmus diktatórikusabb korszakában dalolva-menetelve vissza is mentek volna, de most?

 

Újra munkába állni, de hol?

 

Sokféle elgondolásról, programról hallhattunk olvashattunk. A téma napirenden van. Orbán Viktor évértékelője szerint megtörtént a gazdasági fordulat. A két fő ellenség van: az eladósodottság és a munkanélküliség. Az utóbbi a fejlődés kulcskérdése. Mindezekkel egyet értünk, mint ahogy azzal is, hogy az egészséges, erejük teljében lévő polgáraink ne kapjanak semmilyen meg nem érdemelt juttatást, ha nem tesznek érte semmit. Dolgozzanak ők is! Könnyû ezt kimondani. Teljesíteni pedig szinte lehetetlen, hiszen milliós tömegről van szó. Nem véletlen, hogy az Orbán-kormány nagyjából ennyi embernek akar munkahelyet teremteni. A második félévben beinduló közmunka programok a legelszegényedettebb szinte éhezéssel küszködő rétegeken segítene. A közmunka sem lehet mondvacsinált, haszontalan, hiszen mi fizetjük. Például csupán azért, hogy tessék-lássék dolgoztatva fizethessenek valamit felesleges összeszedetni az egyik csoporttal nappal a település szemetét, aztán a másik csoporttal, az éjszakással szétszóratni, hogy másnap újra legyen mit csinálni a nappalosoknak. A hasznosnak gondolt közmunka káros is lehet, amint az egy egyik északi hegyvidéki faluban történt. A jegyző jó pénzt igért a romáknak, ha összegyûjtik a településen szétszóródott köveket, sziklákat. Nosza lett is nagy buzgalom, ahol nem volt elég begyûjteni való, ott kibontották a kerítésekből, akadt olyan is, amelyet teljesen elhordtak.

 

Dolgozzanak többen

 

Ezt így könnyû kimondani, csakhogy nincs annyi munka. Sőt, nagyon kevés van. Pedig tényleg az a kiút, ha nem a jeleleg dolgozókra rakunk még több terhet, hanem azt megosztjuk az új munkába lépőkkel. Ez jelentené az egyik óriási megtakarítást, a másik pedig az lenne, ha kevesebb kamatot kellene fizetni az adósságunk után. Az egyik fő ellenség, az eladósodottság mérséklése érdekében már tettünk lépéseket. A másik a munkanélküliség csökkentése még csak megkezdődött. Itt mindjárt egy ellentmondással találkozhatunk. Orbán Viktor azt mondja 28 ezerrel többen dolgoznak idén, mint tavaly. Az ellenzék épp az ellenkezőjét állítja: tovább nőtt a munkanélküliség. Az biztos, nem egy helyről kapják az adatokat. Nemcsak ezzel, sok egyébbel is bajom van. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen munkát végeznek majd azok, akik el tudnak helyezkedni, vagy arra kényszerülnek, hogy korkedvezményes, vagy rokkantsági nyugdíjuk megszûnése miatt kénytelenek lesznek visszamenni egykori szakmájukba. Az államnak persze jó, mert adót és nyugdíjjárulákot fizetnek, dagad az eddig sovány kassza. Csakhogy a plusz foglakoztatottak jó része nem hoz, hanem csak elvisz jövedelmet, növeli az állam, az önkormányzatok, hatóságok, stb. kiadásait.

Nem elég, ha azt mondjuk társadalmilag hasznos munkát kell végezni, mert az, mint például a közmunkák, az adófizetők zsebére mennek. Az a munka a jó, amelyik valamit előállít, vagy termel, hozzáadott értéket eredményez, s e tevékenységeket elősegítő szolgáltatásokat végez. Itt jön be az, amit Demján Sándor régóta mond, de senki sem akar megfogadni. Át kellene strukturálni a foglalkoztatás szerkezetét.

 

A termelés növelése az elsődleges

 

Nem az a lényeg, hogy többen vállaljanak munkát, ez is fontos persze, de sokkal fontosabb, hogy többen dolgozzanak a termelésben. Demján Sándor szerint mintegy félmillióan végeznek ilyen, ténylegesen nemzeti jövedelmet növelő tevékenységet. A helyes cél az lenne, ha tíz év alatt ez a szám másfél millióra növekedne. Egy termelésben dolgozó ugyanis körülbelül három másik, iproduktív munkát végzőt tart el.

Az oly fontos termelés növelését segítik elő a nagy nyugati multicégek magyarországi fejlesztései. Érdemes ezeket az államnak támogatni, mert például csak az Audi és az Opel a beszállítókkal együtt 17 ezer új munkahelyet teremt. Mivel ezek exportra termelnek és árúik kelendőek együtt néhány százalékos GDP növekedést is hoznak. Csak az euróőai központját Magyarországra telepítő kínai Huawei 2 százalékos GDP növelést jelent majd, és akkor még ott van még a Mercedes és a többi nagyberuházás is. Támogatásuk, a nekik nyujtott kedvezmények sok milliárdos kiadást jelentenek, de ez legalább megéri, mert hamar megtérül és a gazdasg fejlődésének a motorja. Kiemelendő az is, hogy megfelenek a nemzetközi piac elvárásainak. Kevés azonban csupán egy vagy két ilyen húzóágazat, s kritikaként azt is meg kell jegyezni, hogy nem képesek az egymillió munkahely-teremtési célt megvalósítani, annak legfeljebb csak egy tizedét. A nagyipar mellett más területeken is meg kell találni a termelésbővítés lehetőségét. Mert ez ugyancsak hasznos, hiszen még ha kevesebbet is, szerényebben is, de értéket állít elő. A baj csak az, hogy hiába teremtenének tízezrével új munkahelyeket e különféle hazai termelést ígérő vállalkozások, sok haszna akkor se lenne, mert a piacnak nem kell. És itt a következő fő probléma, a piac, amelyik már nemcsak magyar, hanem eu-s is. Kvóták vannak, előírások vannak, bármelyik eu-tagállam behozhatja a termékeit. Az ár, a minőség és a versenyképesség dönt. Még a 27 tagállam munkanélkülisége is versenyezik egymással.

 

Demján Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a szegénység megöli a demokráciát, ezért célként kell kitûzni, hogy gazdag Magyarország legyen. Ne csak egyes személyek legyenek gazdagok, hanem általános jólét legyen - tette hozzá, megjegyezve: az általános jólét alapja a társadalmi költség csökkentése

A teljes cikk a Leleplező új számában olvasható....

 

Oldal: A PIAC, A SPEKULÁCIO NEM AD MUNKÁT... - TŐKE PÉTER
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2024 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat