LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT

BOTRÁNYOS VALÓSÁGOK! A DÖBBENET, A KIJÓZANODÁS ÉS A REMÉNY LAPJA. A JÖVŐ TÖRTÉNELME. A LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT. Negyedévi ténymagazin.

 Virág András: A titokzatos X-nap II. rész. Menetrend egy világháborúhoz.

Hiba volt Kadhafit meggyilkolni. Ő építtette meg a világ nyolcadik csodáját

 

A legutóbbi hetekben a világ különböző nemzetközi politológiai és stratégiai kutatóintézetei egymás után hozták nyilvánosságra legújabb elemzéseik konzekvenciáit, melyek sajnos teljesen félreérthetetlenül egy irányba mutatnak: a közeli jövőben óriási politikai változások várhatók a világban, de a domináns folyamat a nemzetközi feszültség elviselhetetlen mértékű növekedése lesz. Az igazi világkrízis bekövetkezett. Eddig a világpolitika a legkülönbözőbb gazdasági, pénzügyi eseményeket dobott fel a nyilvánosság szintjére, azonban néhány év alatt kiderült, hogy ezen a vonalon semmiféle megoldás nincs. A gazdasági összeomlás regionális szintű kiterjedése minden földrészen megfékezhetetlen és a globális világrend működési mechanizmusa önmagában garantálja, hogy a katasztrofális krízis rövidesen kalodába zárja az egész világot. Bebizonyosodott: az USA által vezényelt, több mint egy évtizede tartó iszonyatos erőfeszítés eredménytelen volt. Az „amerikai évszázad", azaz a XXI-ik század egypólusú világát megjelenítő globalista imperializmus illúziója már az első pillanatokban összeomlott.

 

Jöttünk, láttunk, meghalt

 

Az amerikai politika kétségbeesett versenybe kezdett az idővel. A soha nem látott mértékű haderő-átcsoportosítás ma már tagadhatatlanul agresszív karaktert öltött, az amerikai diplomácia eljutott odáig, hogy már nem is akarja palástolni a terrorizmus-elleni harc, a demokrácia védelme és a hasonló jelszavak mögött meghúzódó valódi szándékait. Az egész világ megdöbbent, amikor Hillary Clinton külügyminiszter egy nyilvános tv-adásban értesülve a líbiai elnök meggyilkolásáról, idétlen, visszataszító vihorászás közepette kijelentette: „jöttünk, láttunk, meghalt". Ennél világosabban nem lehet illusztrálni azt a tényt, hogy az Egyesült Államok a végső leszámolás fázisába lépett mindazon térségekben,, amelyek nem bizonyítanak megfelelő készséget és gyakorlati rugalmasságot az amerikai világhódító politika eltűréséhez, vagy támogatásához.

Az USA diplomáciája példátlan módon egyszerűen átlépett az orosz kormány követelésén, amely arra irányult, hogy pontosan vizsgálják ki Kadhafi meggyilkolásának körülményeit és az erről szóló jelentést tárják a nemzetközi nyilvánosság elé. Minden jel arra utal, hogy az orosz hírszerzésnek meglehetősen pontos információi vannak a líbiai elnök megbuktatására és likvidálására irányuló bonyolult és szerteágazó összeesküvésről. A nyugati világnak, első sorban az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának alapos politikai oka van arra, hogy megakadályozza az események pontos föltárását. Hosszú évek bizonytalansága után ugyanis a líbiai események hátterében több mint gyanús az az együttműködés, amely a Kadhafi tábornok elmozdításában és személyes üldöztetésében valószínűsíthető az amerikai erők, a legelitebb angol támadó egység, a SAS (a különleges légi hadműveletekre kiképzett repülőegyég), illetve a Kadhafit régóta megbuktatni akaró al-Kaida egyik iszlamista szárnya között. A kubai és az iráni hírszerzéstől származó kiszivárogtatások egyértelműen erre utalnak, de az orosz kormánykörökben keringő vélemények is bonyolult politikai erőtérre utalnak. Az ugyanis több mint nyilvánvaló, hogy az USA-val enyhén szólva is zavaros kapcsolatba keveredett líbiai elnök bíróság elé állításának megakadályozása elemi érdeke volt a nyugati világnak. A történések mögötti sötét politikai háttér rejti el - valószínűleg örök időkre - a líbiai eseményekkel összefüggő moszkvai reagálások speciális mozgatórugóit, hiszen tagadhatatlan, hogy a néhány órán át zavarosnak és ellentmondásosnak tűnő orosz politikai nyilatkozatok és diplomáciai lépések nem egyfajta Putyin-Medvegyev közötti nézeteltérésnek, hanem a konkrét akciókat mozgató stratégiák ellentmondásosságának következményei. Putyin középkori, véres keresztes hadjáratnak nevezte a nyugati államok Líbia ellen indított háborúját, míg ezzel csaknem egyidőben Medvegyev elnök egy új, modern líbiai állam megteremtésének lehetőségéről beszélt. Az orosz diplomáciában példátlan feszültségre utalt, hogy Moszkva a nyilvánosság előtt is föltárta, hogy nincs konszenzus a Líbiára vonatkozó ENSZ-határozattal kapcsolatban a legfelső politikai vezetés szintjén. A diplomáciai aktivitás síkján azonban egyértelmű volt, hogy a taktikai luft ellenére Moszkva két határozott stratégiával rendelkezik és a nyugati államok további lépései alapján alakul ki a domináns orosz álláspont. Ha átgondoljuk, hogy a START III. szerződés - ha konszolidáltabb körülmények között is - ehhez hasonló politikai felfogást tükröz, sokkal inkább a kiélezett nemzetközi viszonyok, semmint az orosz vezetés határozatlansága olvasható ki az események menetéből. Ezt jelzik egyébként Lavrov orosz külügyminiszternek a témával kapcsolatos legutóbbi megnyilatkozásai is, amelyek az ENSZ-határozatok egységes értelmezésének fontosságára hívják föl a figyelmet. Nyilvánvaló, hogy a nagyhatalmak stratégiái most már olyan nagy ellentéteket mutatnak, hogy a diplomáciai nyelvezet számára szinte megoldhatatlan a kölcsönösen elfogadható megközelítések rögzítése. Komoly oka van annak is, hogy míg a Kínai Népköztársaság vezetése már a nyár közepén hivatalos tárgyalások keretében kezdett egyeztetéseket az új líbiai hatalommal, Oroszország csak szeptemberben tett pecsétet az új rezsim elfogadására. Míg Kína az éles helyzetekben is képes a legszigorúbb pragmatizmus bázisán maradni, Oroszország nem kíván elszakadni az aktuális helyzetek történelmi dimenzióitól, és éppen ezzel jelzi az orosz világpolitikai státusz védelmezését.

  virag_cikkehez_kadhafi_multja_es_jelene.jpg

A CIA jelesre vizsgázott

 

A Kadhafi-rezsim elleni támadásnak igen jelentős nemzetközi kockázata volt, bizonyos szempontból komolyabb, mint Szaddám Huszein Irakjának fölszámolása esetében. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a CIA pontos információkkal rendelkezett és a realitásoknak megfelelően értékelte Kadhafi helyzetét. Nem elsősorban a líbiai belső helyzet, vagy a líbiai hadsereg harci potenciáljának megítélése volt a kritikus pont. A háborúról szóló tájékoztatás mindvégig titokban tartotta a katonai erő bevetésének valóságos dimenzióit, a légicsapások intenzitását, a hadműveleti stratégiát, sőt a bevetett fegyverek arzenálját is. A friss információk szerint a NATO teljesen elpusztította Líbia minden lényeges termelő kapacitását, megsemmisítette majdnem a teljes infrastruktúrát és lerombolt minden jelentős katonai objektumot, nem beszélve a fontosabb városokban véghezvitt rombolásról. Semmiféle megbízható prognózis nincs arról, hogy a szocialista típusú sajátos líbiai társadalmi berendezkedés szétrobbantása után milyen reális lehetőségei vannak az ország fejlődésének. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a líbiai népre óriási megpróbáltatások, kaotikus és keserves évek várnak.

Mindennek ellenére a legnagyobb kockázatot a támadásra történő nemzetközi reagálás jelentette. Amerikának Jugoszlávia, Irak, Ukrajna és Grúzia után bejáratott forgatókönyve és kipróbált módszerei vannak arra, hogy a társadalmi feszültségekre építve a legkorszerűbb kommunikációs technikával miként lehet gyorsan és hatékonyan destabilizálni a meglévő hatalmi bázist, megvásárolni egy új hatalmi elit személyzetét, vagyis végrehajtani egy amerika-barát demokratikus fordulatot. Az igazi kérdés az afrikai államok reagálása és Oroszország magatartása volt. Líbia hagyományos vezetője volt az afrikai államok függetlenségi és imperializmus-elleni küzdelmeinek, főszerepet játszott a durbani botrány-konferenciákon és politikai prioritásként kezelte az arab nemzetek egységét, az Afrikai Egység Szervezet szerepének erősítését, és példamutató, történelmi jelentőségű fejlődést valósított meg a valamikor a Föld egyik legelmaradottabb országában. Kadhafi tábornok évtizedeken keresztül kiváló és eredményes kapcsolatokat ápolt a volt szocialista tömb államaival és természetesen stratégiai jellegű és kiemelkedő volumenű gazdasági együttműködésben állt a Szovjetunióval, majd Oroszországgal. Ezen belül különös fontossága volt a katonai együttműködésnek, amely az orosz fegyver-export számottevő részét képezte. Sok nemzetközi megfigyelő azt valószínűsítette, hogy Oroszország nem fogja tétlenül nézni egyik legjelentősebb partnerének megtámadását.

A Líbiára nehezedő súlyos vád, a terrorcselekmények támogatása azonban igencsak zavaros és máig tisztázatlan politikai lépésekre késztette a líbiai forradalom vezetőjét. Kadhafi ugyan elérte, hogy a nyugati világ bizonyos fokig rehabilitálta őt, de valószínű, hogy az amerikai-líbiai szigorúan titkos tárgyalások összességükben ellentmondásos helyzetbe hozták Líbiát és - ha nem is látványosan - zavarokhoz vezettek az orosz-líbiai kapcsolatokban. Az orosz kormány éveken keresztül nem kommentálta az ezzel kapcsolatos nemzetközi elemzéseket, mindazonáltal tény, hogy a folyamatos orosz fegyverszállítások ellenére a líbiai hadsereg korszerűsítésének üteme elmaradt a korábbi időszakok mögött. Figyelemre méltó, hogy a Líbia elleni NATO-támadások idején orosz katonai források szivárogtatták ki, hogy az utóbbi években problémák jelentkeztek az orosz és a líbiai hadsereg közötti együttműködésben, amelyeknek minden bizonnyal politikai okai lehettek. Kadhafi döntése nyomán ugyanis kivonták az orosz katonai tanácsadókat a líbiai haderők stratégiai döntési pontjairól, sőt Líbia az orosz fegyverimport kérdésében is önálló döntéseket hozott és kizárólag saját elképzelései szerint állította össze a megrendeléseket, jórészt mellőzve az orosz szakemberek véleményét. Nemigen lehet érdemben állást foglalni ezekről az információkról, ám az orosz katonai sajtó néhány esetben félreérthetetlen kritikai éllel illette a moszkvai politikai vezetést, amiért tétlenül tudomásul vette, hogy a líbiai katonai fejlesztések elveszítették dinamizmusukat. Több konkrét példát hoztak arra, hogy a líbiai rakéta-erők vezérlő eszközeit egymással valójában korszerűség szempontjából nem egységesen kompatibilis rendszerekből állították össze, de olyan esetek is előfordultak, amikor az orosz fél lépett vissza a líbiai légierő modernizálásához szükséges fontos berendezések leszállításától. Nyilván az ilyen és hasonló ismeretek vezettek oda, hogy az orosz katonai szaksajtó szűkszavú kommentárjai gyakorlatilag semmi esélyt nem adtak annak, hogy a líbiai hadsereg eredményesen veheti fel a harcot az amúgy is óriási túlerőben lévő NATO-erőkkel szemben.

Annak ellenére, hogy a Kadhafi tábornok és az orosz vezetés közötti feszültségekről semmi nem került nyilvánosságra, nem lehet kizárni, hogy líbiai részről stratégiai jelentőségű orosz információk átadására is sor került a hermetikusan zárt líbiai-amerikai kém-tárgyalásokon, annál is inkább, mivel magas amerikai körökben konkrétan méltányolták, hogy Kadhafi értékes információkat adott át a CIA-nak a nemzetközi terrorizmussal és az amerikai nemzetbiztonságot közvetlenül érintő más témákkal kapcsolatban. Egyébként semmi jele annak, hogy a NATO-támadást megelőzően beható és magas szintű egyeztetésre került volna sor Líbia és Oroszország között, ami azért érdekes, mert például a pakisztáni elnök az Oszama bin Laden megölését követő nap reggelén Moszkvában tárgyalt Putyinnal és Medvegyevvel.

 

Az amerikai csapda

 

Nincs olyan katonai, vagy biztonságpolitikai szakértő, aki racionális érvekkel cáfolni tudná azt a véleményt, hogy az Egyesült Államok a globális hatalom expanziójának katonai biztosítása mellett rendkívüli intenzítású ideológiai háborúba kezdett az imperialista globalizmussal szemben álló eszmerendszerek, mindenekelőtt a marxizmus és a nemzeti, vagy vallási bázisú, nem egy esetben szocialista karakterű politikai filozófiák ellen. A direkt antikommunista propaganda - különböző intenzitással - állandó eleme a kelet-európai államok napi politizálásának, illetve a Kuba mellé felsorakozó, nemzeti és antiimperialista karakterű latin- és dél-amerikai államok - mindenekelőtt Venezuela és Bolívia - elleni amerikai politikai destrukciós manővereknek. Nincs kétség atekintetben, hogy a neokonzervatív amerikai politikai filozófia az amerikai hatalom kiterjesztésével párhuzamosan automatikus és drasztikus propaganda-hadjáratot indít a kapitalizmussal és az imperialista gyarmatosítással határozottan szemben álló ideológiák ellen. Az amerikai politikával szembeforduló radikális politikai vezetőket egyszerűen elteszik láb alól. Ezek az akciók politikai gyilkosságok, amelyek semmilyen szempontból nem illeszthetőek a háborúk esetében érvényes nemzetközi jogszabályok rendjébe. Szaddám Huszein után ugyancsak teljesen homályos körülmények között került sor Oszama bin Laden, és legutóbb Kadhafi tábornok meggyilkolására. Ma már az egész világ tisztában van azzal, hogy az amerikai érdekekkel szembe forduló vezető politikusok az életüket kockáztatják.

A líbiai hadjáratnak több olyan eleme van, ami soha nem kapott teret a tájékoztatásban, pedig rendkívül jelentős politikai és gazdasági motiváció. Kadhafi tábornok következetes és kemény kezű vezetője volt a líbiai forradalomnak, azonban a szocialista világrendszer összeomlását követően alapvető politikai hibát követett el, amikor túlértékelte saját képességeit és országa erejét és kizárólag a saját maga által kreált politikai manővereken keresztül is megvalósíthatónak tartotta a híres Zöld Könyvében lefektetett imperialista-ellenes, nemzeti alapú arab forradalmi fejlődés kivitelezését. Még két évvel ezelőtt is elhitte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői - akik egyébként különféle politikai deklarációkban a Kadhafi-féle elgondolásokat támogató gesztusokat tettek - elfogadták nézeteit mind az Afrikai Unió, mind az idegen katonai beavatkozásokat korlátozó egységes afrikai haderő létrehozásáról. Pedig személye és a líbiai szocialista típusú dzsamahirija fenntartása elfogadhatatlan volt a globalista nyugati politika szempontjából. Kadhafi meg volt győződve arról, hogy a Líbia és Olaszország kapcsolatrendszere és a Berlusconival kialakított szinte bizalmi viszony meggyőzi az egész nyugati világot a líbiai rendszer szalonképességéről és a Tripolival történő kooperációk előnyeiről. Közismert, hogy azok az állami kézben lévő líbiai befektető-centrumok, amelyek a nyugati világgal történő gazdasági kapcsolatokat irányították, kiemelkedően eredményesek voltak. Nincs normális magyarázat arra sem, hogy a rendkívül fegyelmezett és szigorúan racionális Kadhafi miért sétált bele abba a végzetes csapdába, amelyet a CIA készített elő számára a Lockerbie-ügy látszólagos megoldásának ürügyén. Az az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy az USA nem adja meg Líbiának azt a politikai elégtételt, amire Kadhafi igényt tartott. A líbiai vezető rendkívül drága árat fizetett azért, hogy országa lekerüljön a terrorizmus feketelistájáról és valójában egy teljesen zavaros alku nyomán bonyolult és problematikus pozícióban induljon neki szerencsét próbálni a nyugati világban. Ráadásul a sötét folt nem tűnt el Líbiáról és az óriási összegű kártérítés, amelyet a Pan Am 103-as tragédiájában meghalt áldozatok hozzátartozóinak fizetett, mindenre jó volt, csak arra nem, hogy eloszlassa a gyanút a líbiai legfelső politikai vezetésről. Az amerikai-líbiai alku után fokozatosan fagyott meg a levegő Kadhafi körül, míg a 2000-es évekre azon vehette észre magát, hogy minden nagyhatalom kihátrált mögüle.

A CIA kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy a líbiai hírszerzés értékes és fontos információkkal rendelkezik a nyugati világ gyanús politikai kapcsolatairól, ezért rendkívül óvatos, ugyanakkor egyértelmű kritériumokat szabott a tárgyalások során. Az árlistán minden bizonnyal szerepeltek a KGB-től származó információk is, hiszen a tripoli kémszervezetek vezetőit - hasonlóan más arab államokhoz - jórészt a Szovjetunióban képezték ki, nem beszélve arról, hogy intenzív és szoros együttműködés alakult ki a szocialista és az arab világ hírszerzése között. Ha Kadhafi megosztotta a kö-zös akciókkal kapcsolatos információit a CIA-val, tulajdonképpen aláírta saját halálos ítéletét.

(A teljes cikk a Leleplező 2011/4 számában olvasható)

 

RENDELJE MEG A LELEPLEZŐT AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:

A 2011 két utolsó száma folyamatosan megvásárolható!

Szerkesztőség elérhetősége: leleplezo2010@gmail.com

SZLIMÁK HAJNALKA TEL: +36 20 221 95 77

Legfrissebb számok Ára: 1490 Ft

2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON,

990 Ft-ért csak internetes rendelés esetén.

leleplezo2010@gmail.com 

+ 36 20 221 9577

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 273
Tegnapi: 346
Heti: 1 196
Havi: 6 278
Össz.: 1 053 430

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: MENETREND EGY VILÁGHÁBORÚHOZ - VIRÁG ANDRÁS
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2017 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »