Csomós Róbert: Húsz nap alatt elsöpörtük a hatalmas túlerőt

Jom Kippur-i háború, amelyet Izrael vívott fantasztikus sikerrel Egyiptom és Szíria támadása ellen – tanítják majd a jövő nemzedékeinek

 

Golda Meir:, - fiaim, unokáim, harcoljatok az utolsó csepp vérig.

A szerző nálunk publikálja a Vérző Sziget című könyvéből kihagyott háborús emlékeit

Ezt az írást mint résztvevő, Izrael három háborújáról szóló VÉRZő SZIGET utószavaként írtam meg, de mert a kiadó nem merte felvállalni, kimaradt a könyvből.

UTÓSZÓ

A három arab államnak csúfos vereséget hozó Hatnapos Háború után egy évvel Abdel Gamal Nasszer egyiptomi elnök – még mindig az illúziók rabja – újabb, Izrael eltörlésére irányuló terveket forgat a fejében és Moszkvában tesz „udvariassági” látogatást. A Kreml urait ugyan sokkolta a sok milliárdos anyagi veszteség, de világhódító terveikről mégsem mondtak le. A háborús készülődés közepette az Arábiai-félsziget olajának döntő szerepe a hidegháborúban még világosabbá vált. Nasszert a repülőtéren államfőnek kijáró díszőrség, és nem kisebb potentátok fogadják, mint az egész moszkvai gerontokrácia, közöttük maga Brezsnyev, Gromiko, Nyikolaj Podgornij, Koszigin és a katonai tervezés atyja: Grecsko marsall.

A tárgyalások során az oroszok kikötik, hogy ezúttal nem kockáztatnak meg egy újabb vereséget. A legközelebbi alkalommal az egyiptomi és a szíriai erők, a Vörös Hadsereg vezérkara által kidolgozott tervek szerint, annak alárendeltségében fognak működni, és a helyszínen megkülönböztető jelzés nélküli, arab egyenruhába bujtatott szovjet katonai vezetők veszik át az irányítást. Az újrafegyverkezést illetően Moszkva megígérte, a legújabb fejlesztésű fegyvereket, és a Kreml állta is a szavát. Egyiptom és Szíria a kelet-európai csatlósok által sem ismert, sőt a Vörös Hadseregnél még hadrendbe sem állított fegyvereket (MiG 21 vadászbombázókat, SAM radarirányítású légelhárító- és rakétarendszert) kap (ezeket a nagyobb biztonság kedvéért orosz személyzet kezeli), de azonnal megkezdték az arab tisztikar oroszországi bázisokon való tömeges kiképzését is.

A moszkvai mézesmadzag gazdasági segítséget is tartalmazott, hiszen a vesztes háború költségei homokba temették az amúgy sem fényes egyiptomi állami költségvetést. A Kreml a majd tíz éve épülő asszuáni gát 1970-re való elkészülése érdekében az építkezés további költségeinek harmadát állja „ajándékba” és Nasszer ráharap a horogra.

Azt akkor még senki sem tudja, hogy a következő háborút már barátja és bizalmasa, Anvar Szadat elnök fogja vezetni rá Nasszerre, pánarab törekvéseire és háborús kudarcaira, csak a róla elnevezett tó (vízgyűjtő) fog emlékeztetni. Azt meg pláne nem sejti senki, hogy a folyam ökoszisztémájának megváltoztatása, a Nílus-delta tengerbesüllyedését, hatalmas területek kiszáradását, máshol mocsarasodását idézi majd elő, hogy a folyóban fogott halfajták kétharmada kipusztul, és a tengerbe ömlő hordalék híján a Földközi-tenger keleti medencéjében a szardíniahalászat negyedére, majd tizedére csökken.

Nasszer „életműve” csakhamar semmivé lesz. A vesztes ÍTÉLETNAPI HÁBORÚ után a már kevésbé nacionalista utódja az elfoglalt területek visszaadása fejében elpártol Moszkvától, elismeri Izrael államot, Jeruzsálembe látogat és békét köt Izraellel. őt később állítólagos arab nacionalisták megölik, de a gyilkos merénylet végrehajtásának gyanúsan jól olajozott szervezettsége messze túlmutat holmi arab összeesküvésen. Ennek dacára az őt követő Husszein Mubarak továbbra is jó kapcsolatot ápol a nyugattal. Szíria és a palesztinok azért nem maradnak támasz nélkül. A második öbölháború végéig Irak, majd Szaddám Huszein kidőlése után Irán veszi át az irányítást az Izrael elleni hadműveletekben.

Azt ugye az olvasó is tudja, hogy az izraeli hadsereg mindig, minden időben sokszoros túlerő ellen harcol. Miért tud mégis mindig győzni?

A túlerő ugyanis relatív. Emberben, hadianyagban az arab államok állnak jobban, a döntő azonban nem a mennyiség, hanem a minőség, a morál. Két példát ragadok ki. Az egyik az ITÉLETNAPI HÁBORÚ első három napja.

1973 – a Magyarországon is gyászünnepnek számító októberének 6-ik napján, déli 13.30 órakor a Golan-fennsíkon több hadosztálynyi gyalogoserővel támadnak a szírek. Háromszáz izraeli harcos és a hátsó vonalakban felállított „ügyeletes” elavult, 180 darab második világháborús M.4-es Sherrnan ezen a napon, ebben az órában 1400 T-55 tankkal és 600 más páncélozott járművel néz farkasszemet. A támadó szíriai csapatokat jól felszerelt Iraki „önkéntesekből” álló hadosztályok és palesztin szabadcsapatok is támogatják.

Ha a második világháború legkiválóbb német stratégájának tartott von Rommel tábornok fele ennyi páncélossal rendelkezett volna, talán másképp alakulnak a dolgok, legalábbis Afrikában. Az orvtámadás a legnagyobb zsidó gyászünnep, a második templom pusztulásának napján, a déli órákban indult meg. Ilyenkor Izrael államban nincs rádióadás. telekommunikáció, nincs közlekedés. Szigorú böjt van, enni, inni nem szabad. A vallásos zsidók fejükön hamuval, a templom padlóján pokróccal letakarva jajonganak, vezekelnek, a lakosság túlnyomó többsége étlen-szomjan otthon ül és várja a sarkcsillag feljöttét, amely az „ünnep” kimenetelét jelenti.

A katonák egyelőre magukra maradtak, a többiek otthon vannak, mint ahogy például legtöbben a karácsonyestét is otthon töltötték a magyar „néphadseregben”. Özönlik az ellenség. Az egyetlen ellenük bevethető fegyvernem, a légierő már dolgozik, de tehetetlen ekkora túlerő ellen.

Ugyanebben az órában, percben a déli front is megmozdul. A sokszoros túlerőben lévő egyiptomi hadosztályokat 2000 (kettőezer) szovjet „tanácsadó” irányítja, erősíti. A gyalogságot és páncélosokat támogató légierő gépeiben ezúttal gyakorlott szovjet pilóták ülnek, az első izraeli Phantomot légi harcban lelövő pilóta, Malinov százados ugyanazt a kitüntetést kapja, mint Jurij Gagarin a SZOVJETUNIÓ HőSE éremrend aranycsillagját. Ám nem mindenki ilyen szerencsés, és a hősök közül később hatvankilencen hullazsákba zárva térnek haza a Szovjetunióba, még többen Egyiptom vagy a Sinai sivatag homokjában találnak örök nyughelyet. A Vörös Hadseregben még hadrendbe sem állított, legmodernebb SAM radarirányított légelhárító rakétarendszer kipróbálását sem bízzák a kétbalkezes egyiptomi kezelőszemélyzetre. A szépreményű hadművelet részletes kidolgozását a Kremlben Grecsko marsall vezérkara végezte el, a végrehajtást Kulikov marsall ellenőrzi, és a Szuezi-csatornán való átkelést – a helyszínen – személyesen vezényli le. Moszkvában már előre isznak a medve bőrére. Brezsnyev elvtárs hatalmasan megemeli a hadiipar amúgy is az állami költségvetés negyven százalékát kitevő részesedését. Ezúttal nem lehet tévedés, biztos a győzelem! A szabad világ végvára, Izrael az utolsó óráit éli. Így hiszi ezt mindenki, még a nyugati féltekén is.

Az izraeli hadsereg valóban néphadsereg. Csak a mozdítható hadosztályok tizedét, vagy annál is kevesebbet tesz ki az állandó sorkatonaság, a többi a nép, a tartalékosok. A nők, férfiak, akik otthon végzik a munkájukat. Most azonban nincs rádió, nincs semmi eszköz, amivel értesíteni lehet őket a mozgósításról, különben is kell vagy három nap, amíg a tartalékos hadsereg felfegyverkezik, beül a tankba, hadrendbe áll.

1973. október 6-án a déli órákban Izrael minden városban, minden kibucban, településen szaggatottan felbőgnek a szirénák. Ki-ki, legyen nő vagy férfi, kapja a fegyverét, gyalog vagy járművön rohan a gyülekezőhelyre vagy a harci egységéhez. Izrael mozgósít! Mindenki, így a bevonulók maguk is azt hiszik, sajnos elkésve. Végzetesen elkésve! Ugyanígy vélekedik a világsajtó. Londonban, New Yorkban és szerte a Földkerekségen. A sajtómamutok székházaiban már fogalmazzák Izrael állam nekrológját, az arab államok fővárosaiban pedig már ünnepelnek, és ki is hirdetik Izrael megszűnését.

Mégis mi történt itt, hogy Mose Peled tábornok katonái kevesebb mint két hét múlva, október 18-án este már a szír fővárostól, Damaszkusztól mindössze 30 kilométerre állnak, és a messzi hordó ágyúk Damaszkusz külvárosait lövik? Miként történhetett, hogy ugyanezen a napon, október 18-án délben Arik Saron tankjai átkeltek a Szuezi-csatornán, és a hátába támadják, bekerítik, halálos hurokba szorítják az egyiptomi 2. hadsereget, amely kénytelen megadni magát? Hogyan eshetett meg, hogy az október 22-én meginduló tűzszüneti tárgyalások Kairótól mindössze 100 kilométerre folynak? Hiszen ezúttal nem semmisült meg a két orvul támadó állam légierejének 75%-a egyetlen óra alatt, mint az 1967-ben történt. Ezúttal a szépszámú szovjet „tanácsadók” által kezelt, legfejlettebb technológiával készült rakétaütegek és a derék szovjet pilóták az akkor még a csatlósállamokban sem ismert, titokként kezelt MiG-21-es gépeikkel 109 élvonalbeli Phantom és Mirage III izraeli gépet (az izraeli légierő egyharmadát) semmisítették meg. Igaz, saját veszteségük bevallottan is több mint 500 repülőgép, de Izrael ezúttal fájdalmas vérveszteséget is elkönyvelhetett: 2252 katonája halt hősi halált és a 2200 szíriai, egyiptomi tankkal szemben Izrael is veszített 804 tankot?

(A teljes szöveg a Leleplező tavaszi számában)

__________________________________________________________

 

A LELEPLEZŐ KÖNYVÚJSÁGOT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY RENDELJE MEG AZ ALÁBBI ERLÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:

SZLIMÁK HAJNALKA TEL: +36 20 221 95 77

Mail: hajnalka.szlimak@gmail.com

Ára: 1490 Ft + POSTAKÖLTSÉG

2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON,

1050 Ft-ért + POSTAKÖLTSÉG,  csak internetes rendelés esetén.

 

Oldal: 20 NAP ALATT ELSÖPÖRTÜK A TÚLERŐT - Csomós Róbert
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2024 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat