LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT

BOTRÁNYOS VALÓSÁGOK! A DÖBBENET, A KIJÓZANODÁS ÉS A REMÉNY LAPJA. A JÖVŐ TÖRTÉNELME. A LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT. Negyedévi ténymagazin.

 Mohi Csaba:

Brüsszel sorozatos szerződésszegései és súlyos jogsértései

 

Magyarország és az Európai Unió (EGK, EK) közötti kapcsolatok története a kezdetektől azt mutatja, hogy az unió mindenkor visszaélt erőfölényével, a kétoldalú tárgyalások folyamán domináns pozíciójából hátrányos feltételeket diktált, amelyek során nem egyszer a súlyos szerződés-szegésektől és saját alaptörvényének durva megsértésétől sem riadt vissza.

Napjainkban az unió részéről hazánk ellen indított globális támadássorozat arra késztet bennünket, hogy a nemzetközi jog és az uniós jog alapul vételével „sine ira et studio" (vagyis: harag és részrehajlás nélkül) áttekintsük immár közel félévszázados kapcsolataink során Brüsszel által Magyarországgal szemben elkövetett jogsértéseket.

Elöljáróban hangsúlyozni kell két olyan eseményt, amellyel Magyarország hozzájárult az európai egység ügyéhez, a mai Európa kialakításához. Az egyik a Római Szerződés létrehozása, a másik a német egység megteremtése. Az egységes Európa kialakítása a világháború utáni években nem volt olyan magától értetődő, mint napjainkban. De Gaulle tábornok például úgy képzelte, hogy a Ruhr-vidéket leválasztják Németországról, a Saar-vidék gazdasági unióra lép Franciaországgal, a Rajna-vidék pedig véglegesen francia katonai megszállás alatt marad. Abban egységesek voltak a győztes hatalmak, hogy a német egység létrejöttét meg kell akadályozni. 1950 nyarán azonban kitört a koreai háború, amely ráébresztette a politikusokat, hogy az ellentétekkel megosztott Európa védtelen. Általánossá vált a meggyőződés, hogy a koreai háború csupán főpróba egy Európa elleni szovjet katonai invázióhoz és a kettészakított Németország kommunista alapon történő egyesítéséhez. Ez a krízis eredményezte az Európai Szén- és Acélközösség alapító szerződésének röviddel ezután, 1951-ben történt aláírását, amely az első intézményes lépést jelentette a francia-német megbékélés és az európai egység irányába.

A világháború utáni Európában a második legnagyobb krízist az 1956-os magyar forradalom jelentette. Ez újólag ráébresztette a politikusokat, hogy Európa halálos veszélyben van. Jóllehet az Európai Gazdasági Közösség alapelveit megfogalmazó ún. Beyen-terv már korábban elkészült, de az egyértelmű, hogy a magyar szabadságharc szovjet vérbefojtása jelentősen felgyorsította az integrációs folyamatokat. 1956. október 23. és 1957. március 25., a Római Szerződés aláírása egymással szorosan összefüggő, egymást determináló események. Szembetűnő, hogy az Európát fenyegető krízisek mindenkor előrelendítették az integrációt. Megdöbbenést keltett, amikor a francia Jean Monnet, az unió egyik alapító politikusa így fogalmazott: „Az egységes Európa atyját úgy hívják, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin." Amennyiben a krízisek előrevivő szerepe napjainkban is működik, úgy nyugodtak lehetünk: krízi-sekből van is, lesz is elegendő!

Később történt még egy magyar hozzájárulás a mai Európa megteremtéséhez. Amikor a magyar politikai vezetés, komoly felelősséget vállalva átengedte Ausztria felé a nálunk összegyűlt közel százezres keletnémet turistát. Röviddel ezután leomlott a berlini fal, majd összeomlott az NDK kommunista rendszere, és létrejött az egységes Németország. A történelmi súlyú magyar döntés és a német egység megteremtése közötti ok-okozati összefüggést senki sem tagadja. Felmerül a kérdés: mit kaptunk mindezen magyar érdemekért és ha nem kaptunk semmit, akkor miért? A német egység huszadik évfordulójának ünnepségeire a magyar államfőnek vagy kormányfőnek kötelességszerűen a berlini rendezvények fővendégének kellett volna lennie. Meg sem hívták őket! Persze, ahogy mondják, nevetséges dolog a politikában hálát várni. Ne feledjük a rómaiak bölcs tanácsát: mindenkinek annyi joga van, amennyit kiharcol és megkövetel magának!

Hitszegések és csalatkozások Magyarország integrációs kapcsolataiban

A következőkben bemutatjuk azokat az eseményeket, amikor Brüsszel erőfölényét kihasználva saját ígéreteit, szerződéses kötelezettségeit megszegve durva jogsértéseket követett el Magyarországgal szemben. A kiindulópontot az képezi, hogy az 1960-as évek közepéig Magyarországon és a kommunista táboron belül tilos volt kiejteni azt a szót, hogy „európai integráció". A Európai Gazdasági Közösséget hivatalos körökben úgy minősítették, hogy az „a számunkra halálos veszélyt jelentő NATO gazdasági fedőszerve". A szükség azonban már akkor is nagy úr volt. A KGST kereskedelmi rendszerébe kényszerített Magyarország dollár elszámolású exportjának több mint 90%-a az EGK akkori hat tagállamába irányult. A mind jobban eladósodó kádárista elitnek égető szüksége volt a kemény valutára. Brüsszel azonban bennünket (is) „állami kereskedelmű országnak", vagyis a kötelező tervutasítások politikai rendszerére épülő gazdaságnak minősített és ennek jegyében a magyar export termékeket rendkívül terhes diszkriminatív vámtételekkel sújtotta.

A forradalmat követően a magyar gazdaságirányításba bekerült, szakmailag magasan képzett technokrata vezetés cselhez folyamodott. Amit nem kaptunk meg Brüsszeltől kétoldalú alapon, (vagyis a magyar exporttermékek részére a nemzetközi kereskedelempolitika alapját képező ún. legnagyobb kedvezményes eljárást) azt GATT (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) tagságunk megteremtésével, multilaterális keretek között terveztük elérni. Ennek előfeltétele a magyar vállalatok jogi-gazdasági önállóságának megteremtése, vagyis a kommunista gazdaságirányítás alapját képező tervutasítási rendszer felszámolása volt. Magyarország 1968-ban a kommunista táboron belül egyedülállóan megszüntette a tervgazdálkodás vállalatirányítási rendszerét és notifikálta a GATT irányába, hogy hazánkban a magyar vállalatok immár nem terveket teljesítenek, hanem „gazdasági tevékenységüket kizárólag kereskedelmi megfontolások alapján, a nemzetközi piacokhoz igazítják". (A „szabad világ" tapsikolt örömében, hogy a kis Magyarország újra csak borsot tör Moszkva orra alá.)

A „szocialista Magyarország" 1973 szeptemberében a kapitalista világ szabadkereskedelmet folytató országait felölelő szervezet (GATT) teljes jogú tagjává vált! Brüsszel kezdettől fogva rendkívüli aktivitást mutatott az előkészítő tárgyalások során és a magyar GATT-csatlakozási szerződést a bizottság részéről sietve aláírták. Ehhez Brüsszelnek az akkor még igen gyenge nemzetközi elismertségének megerősítéséhez önös érdekei fűződtek. Ugyanakkor itthon örült a gazdasági vezetés, mivel éppen ez volt a cél: Brüsszelt szerződésben arra kényszeríteni, hogy exporttermékeink részére adja meg a legnagyobb kedvezményes elbánást. Ekkor jött az első pofon, Brüsszel első szerződésszegése. Valamennyi GATT-tag kereskedelmi partnerünktől (USA, Japán stb.) megkaptuk a legnagyobb kedvezményes elbánást, kivéve Brüsszeltől! Bizonyított tény, hogy 1975 után kizárólag az EGK volt Magyarország olyan kereskedelmi partnere, amely rosszhiszemű módon nem hajtotta végre hazánk irányába vállalt kötelezettségeit! 1973-tól tizenhat éven keresztül Brüsszel a legsúlyosabb nemzetközi jogsértés állapotában volt Magyarország vonatkozásában, egészen az 1988-ban megkötött átfogó kereskedelmi megállapodásunkig! Ez a magatartás, a vállalt kötelezettségek durva megsértésének példája igen ritka jogállamok egymás közötti kapcsolatában.

GATT-szerződésünk azt is kimondta, hogy „a felek a korlátozások diszkriminatív elemeit nem növelik és kötelezik magukat a meglévő korlátozások fokozatos felszámolására". Ennek a kötelezettségnek megszegése jelentette számunkra a második pofont, a napjainkig tartó negatív sorozat újabb láncszemeként. Magyarország ekkoriban még hatalmas marha, sertés és bárány készletekkel rendelkezett, a fő felvevő piac itt is az EGK volt. 1974 júliusában a brüsszeli bizottság Magyarországgal szemben, minden előzetes értesítés nélkül ún. rendkívüli piacvédelmi intézkedéseket vezetett be, amelynek keretében egyik napról a másikra leállította az EGK-ba irányuló élőmarha és friss marhahús szállításainkat. Ezzel diszkriminatív és szerződésszegő módon óriási károkat okozott a már egyébként is pénzügyi nehézségekkel küzdő hazánknak.

1975-ben menetrendszerűen jött a harmadik pofon. A Római Szerződésben előírt nemzetekfeletti „közös kereskedelempolitika" megvalósításaként a bizottság úgy döntött, hogy a tagállamok addig gyakorolt kétoldalú szerződéses rendszerét felszámolja, és 1975. januártól egységes „integrációs szerződéses rendszert" vezet be. Ennek értelmében a tagállamoknak megszűnt önálló kereskedelempolitikai jogosítványa és szerződéskötési képessége. Harmadik országokkal (mint napjainkban is) kizárólag a bizottság köthetett a közösség nevében kereskedelmi megállapodást. 1974 végén újabb, a jogállamok gyakorlatától eltérő magatartásra került sor a bizottság részéről. A KGST-országok brüsszeli képviseleteinek postaládájába egy-egy szerződéstervezetet dobtak be azzal, hogy Brüsszel a következő évtől ezen az egyoldalú diktátumként megfogalmazott szerződés szerint kíván kereskedni egységesen valamennyi KGST-országgal.

Kiemelendő, hogy a nemzetközi szerződések egyenjogú partnerek közötti előkészítése mindenkor a szándékokat, érdekeket kölcsönösen feltáró és egyeztető tárgyalásokkal kezdődnek. A bizottság egyoldalú szerződéstervezete ugyanakkor számunkra hátrányos, GATT jogainkkal ellentétes kikötéseket tartalmazott. Következésképpen a magyar kormány a többi KGST-országhoz hasonlóan visszaküldte az anyagot. Az ultimátum visszautasítását követően Brüsszel bejelentette, hogy „közöttünk megszűnt a kereskedelmi kapcsolatok bárminemű szabályozása", aminek következtében 1975 januárjától ún. autonóm kereskedelempolitikát vezetett be. Ez azt eredményezte, hogy a magyar termékek beviteli feltételeit (vámtételek, importkvóták) a bizottság egyoldalúan rögzítette, amelyekről érdemi tárgyalások nélkül a közösség hivatalos lapjából értesülhettünk utólag. Figyelem: mindezeket az egyoldalú intézkedéseket a kommunista országok közül Brüsszel kizárólag Magyarországgal szemben nem érvényesíthette volna jogszerűen, mivel közöttünk igenis voltak a kereskedelempolitikát szabályozó kötelező szerződéses kapcsolatok, nevezetesen a GATT keretében, multilaterális alapon.

 

Az 1982.évi magyar kiugrási kísérlet a KGST rendszeréből

 

A negyedik keserű csalódás lényege: a magyar kormány az 1974. év végi negatív tapasztalatokból „okulva" (amely szerint Brüsszel a GATT mellett kétoldalú szerződés megkötését is szükségesnek tartja) 1982-ben jeleztük a bizottságnak, hogy most már hajlandóak vagyunk megkötni egy ilyen megállapodást, „feltéve, ha az számunkra kézzelfogható gazdasági kedvezményeket nyújt", vagyis ha végre megkapjuk a legnagyobb kedvezményes elbánást. Tudni kell, hogy ez a lépés az akkori KGST rendszerből való magyar „kiugrást", valamint egyúttal a Közösség „de iure" teljes jogú diplomáciai elismerését jelentette volna. Mindez tiltott gyümölcsnek számított Moszkva szemében. A Bizottság reakciója az 1956-os „déjá vu" érzését keltette bennünk. A magyar javaslat pánikot idézett elő Brüsszelben, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni vele. Jelezték, hogy a „békés egymás mellett élés és a nemzetközi enyhülés" jegyében nem kívánnak ujjat húzni Moszkvával, a pozitívan alakuló kapcso latokat megterhelni. Kitartó kezdeményezéseinket végül is siker koronázta. Az 1986 nyarán elfogadott „Zarges-jelentés" eredményeként felgyorsultak az események. A magyar kormánydelegáció 1987-ben Brüsszelben megkezdte hivatalos tárgyalásait a bizottsággal. 1988 szeptemberében aláírtuk a „Magyar-EK Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Megállapodást", amely végre felszámolta Brüsszel velünk szembeni szerződésszegő diszkriminációját, és az egyenjogúság alapján biztosította számunkra a legnagyobb kedvezményes elbánást.

A bizottság brüsszeli székházában sorra került ünnepélyes aláírást megelőzően váratlan közjátékra került sor. Az aláírásra magas szintű magyar delegáció utazott, miniszterelnök helyettesi vezetéssel. A bizottság részéről az aláíró a kereskedelempolitikáért felelős komisszár volt. Az ceremónia kezdetén a bizottság képviselője aggódó hangon az iránt érdeklődött: „Vajon mit szólnak az oroszok mindehhez, nem lesz-e bajunk belőle?" Miután a magyar delegációvezető leszögezte, hogy „Magyarország szuverén jogait gyakorolva, saját hatáskörében jár el", végre rákerülhetett a pecsét a dokumentumra.

 

Újabb pofonok Brüsszeltől a társulási, majd a tagfelvételi tárgyalásaink során

 

A rendszerváltást követően hirtelen pörögni kezdtek az európai integráció kerekei, különösen mi, magyarok számára, mivel ebben is messze megelőztünk mindenkit a „táborban". A demokratikus választások és az új kormány beiktatása után azonnal megindultak az ún. második generációs, társulási vagy más néven „Európa-megállapodás" tárgyalásai. A bizottság ezúttal is hű maradt önmagához, saját ígéreteit megszegve járt el. Tárgyalási mandátumát (ún. Dublin-mandátum) úgy hirdette meg, hogy a magyar társulás „megerősített" kedvezményeket fog számunkra biztosítani. A tárgyalások során kiderült, hogy nem kaptunk kedvezőbb rendelkezéseket, mint a több mint harminc évvel azelőtt (!), 1961-ben megkötött görög, majd az 1963-as török analóg társulási megállapodások.

A kereskedelmi kedvezmények területén - patikamérlegen gondosan kiszámítva - mindig olyan elbánást biztosítottak számunkra, amelyeket már nem tudtunk kihasználni. Ha Brüsszel betartja vállalt kötelezettségét, 1973-tól kezdődően még jelentős gazdasági haszonnal járt volna számunkra a diszkrimináció felszámolása, a legnagyobb kedvezmény biztosítása. Az 1992-ben aláírt társulási megállapodással megkaptuk ugyan az ún. preferenciális elbánást, de ekkor a KGST-piacok elvesztésével és a privatizációs rablógazdálkodással tönkretett magyar gazdaság már nem tudott vele mit kezdeni. A statisztikai adatok könyörtelenül mutatják, hogy éppen a társulási megállapodás végrehajtásának időpontjától a közösségbe irányuló magyar külkereskedelmi mérleg meredeken romlani kezdett.

Nyújthatott volna ugyan a bizottság számunkra egy mentőövet, melyet az ugyanebben az évben beindult EFTA (Ausztria, Svédország, Finnország) tagfelvételi tárgyalások képeztek. Tudni kell: társulási megállapodásunk egyúttal azt is jelentette, hogy Magyarországot a közösség 1992-től érettnek nyilvánította a teljes jogú integrációs tagságra. Mivel ekkor a volt kommunista országok közül kizárólag mi voltunk „társult viszonyban" Brüsszellel, ezért minden alap és ok megvolt arra, hogy Magyarországot a bizottság bekapcsolja ebbe a bővítési körbe. Sem addig, sem pedig azóta nem vettek fel ilyen gazdag, jóléti országokat, amelyek közül kettővel történelmi, baráti viszonyban voltunk. Nem kell nagy képzelőerő, mi lett volna (és mi lenne ma) a sorsunk, ha már 1995-től a nevezett országokkal együtt uniós tagok lehettünk volna. Ehelyett a bizottság parkolópályára helyezett bennünket Az ezt követő tíz év alatt felmorzsolódott minden érdemi és helyzeti előnyünk. A bizottság könyörtelenül belepréselt bennünket a „keleti-bővítés" számunkra rendkívüli károkat okozó kategóriájába. A helyzet éppen fordítottja lett annak, ami az EFTA bővítéskor volt. Még soha nem vettek fel az unióba egyszerre ilyen sok és a kommunizmus által ennyire tönkretett gazdaságú, elnyomorított, szegény országot.

A tagfelvételi tárgyalások során még mindig maradt egy utolsó reményünk. Bíztunk abban, hogy a bizottság kellően súlyozni fog a kandidátus országok között érdemeik, felkészültségük és tényleges gazdasági mutatóik figyelembevételével. Erre konkrét ígéretet kaptunk. Az 1997. decemberi Luxemburgi Csúcsértekezleten a hat legfejlettebb kandidátust kiemelték a többiek közül. Magyarország ekkor még mindig tartotta privilegizált pozícióját. Ezt bizonyítja, hogy a volt kommunista országok körében 1998-ban velünk indultak meg legelőször a tagfelvételi tárgyalások. Egy év múltán sajnos kiderült, ezúttal is csalatkoznunk kellett. A Helsinki Csúcsértekezleten további hat országgal bővítették a felvételizők körét, a bizottság pedig szemrebbenés nélkül közölte, hogy a továbbiakban blokkszerű megközelítést alkalmaz és egységes felvételi követelményeket kap mindenki. Nyomatékként hozzátették: „Eszi, nem eszi, nem kap mást!" (az eredeti szóhasználatban „take it or leave it").

Mindez számunkra (az újabb csalódáson túl) súlyos diszkriminációkat eredményezett a különböző szerződéses elbánások területén. Egyetlen példa: egyes országok, mint Lengyelország estében (a mai gyakorlat bizonyításaként) reálisan fennállt az erőteljes (milliós nagyságrendű) munkaerő dömping veszélye. Magyarország esetében ilyen veszély nem létezett. Ennek ellenére a különbségtétel nélkül, egységesen megfogalmazott uniós rendszer következtében a nem nagy számú, de alapvetően képzett magyar munkaerőt hosszú időre kizárták hagyományos (Németország, Ausztria) felvevő piacainkról. Legyen elég ennyi példa arra, amit a bevezetőben állítottunk: a brüsszeli bizottság mindenkor hajlamos volt és sajnálatos módon jelenleg is eltökélt az egyenjogúság követelményét félretenni, az erőpozícióból tárgyalni, a nemzetközi jogot, valamint saját maga által vállalt ígéreteit és szerződéses kötelezettségeit figyelmen kívül hagyni! Ugyanakkor (mindenekelőtt a közepes és kicsi vagy általa kicsinek tartott országok irányában) előszeretettel leckéztet, állít pellengérre és oktat ki a jog és a jogállamiság követelményeire.

A brüsszeli bizottság ún. „kötelességszegési eljárást" indított Magyarország ellen, arra hivatkozva, hogy EU-jogot sért a magyar bírák nyugdíjkorhatárának megállapítása, valamint hogy veszélybe került az adatvédelmi biztos függetlensége. Egyidejűleg más tagországokkal együtt ugyanilyen eljárást indított ellenünk arra hivatkozással, hogy Magyarországon a tyúkketrecek nem EU-konformok, mivel egy-egy négyzetméteren túl sok baromfi található. Ezekkel és az elmúlt hónapok történéseivel összefüggésben indokoltnak tűnik áttekinteni, hogy a tagországoknak és az unió egyes intézményeinek milyen jogosítványai és kötelezettségei vannak, ki és miért tartozik felelősséggel. A rómaiak által lefektetett jogelvek alaptétele abban állott, hogy a jogoknak és kötelezettségeknek mindenkor összhangban kell lenniük, vagyis akinek több jogosítványa van, annak a felelőssége is nagyobb. A Római Birodalom mint Európa leghosszabb ideig, közel ezer évig fennállt birodalma azért állhatta ki ilyen sokáig az idők viharát, mert szilárd jogrendre épült, a jogok és kötelezettségek összhangját szigorú rendben biztosította, kicsik és hatalmasok számára egyaránt. Amennyiben ez nem érvényesül, az a dzsungel törvényét jelenti, ahol mindenkor az erősebb diktál. Kérdés: Európa meddig maradhat fenn, ha kizárólag az erősebbnek vannak jogai, a kötelezettek körében pedig tetszése szerint válogathat, utasíthat és diszkriminálhat?

Nézzük át a két főszereplő, a bizottság és az Európai Parlament uniós Alapszerződésekben meghatározott pozícióit! A Bizottság az Unió „legfőbb végrehajtó szerve", vagyis az unió kormánya. Ennek a kormánynak vannak miniszterei (akiket jelenleg „biztosnak", más néven „komisszárnak" neveznek) és van miniszterelnöke (jelenleg José Manuel Barroso). Minden tagországnak joga van egy-egy minisztert delegálni, akik azonban már nem nemzeti érdekeket képviselnek, hanem a rájuk bízott kormányzati területeket (így pl. külügyek, pénzügyek, közlekedés, környezetvédelem) irányítják, és az integráció eredményes működéséért tartoznak felelősséggel. Munkájuk legfőbb irányítója a bizottság elnöke, aki személyében felel az unió teljes kormányzati tevékenységéért. A 27 komisszár szakmai munkáját hatalmas hivatali apparátus segíti. Minden komisszár egy-egy főigazgatóságot (vagyis uniós minisztériumot) irányít több ezer alkalmazottal. A bizottsági bürokrácia (brüsszeli szó használattal: eurokraták) létszáma mintegy negyvenezer fő!

A bizottság legfőbb feladata ellenőrizni, hogy az uniós jogot kellően betartják-e az uniós intézmények és a tagállamok egyaránt, valamint hogy a tagállamok jogrendje és joggyakorlata összhangban áll-e a mindenben elsőbbséget élvező uniós joggal. A bizottság kiterjedt diplomáciai képviseleti hálózatot (nagykövetséget) működtet (közel száz országban) valamennyi tagországban, így Budapesten is. A bizottság kötelessége folyamatosan ellenőrizni, hogy az uniós (piac-felügyeleti, versenyjogi, pénzügyi stb.) szervek kellően betartják-e az uniós jog előírásait, azaz megkövetelik-e azok végrehajtását (így került sor az említett „tyúkketrec-eljárásra" is). Hiányosság esetén a bizottság köteles eljárásokat (kötelességszegés) kezdeményezni. Amennyiben pedig a bizottság elmulasztja kormányzati-ellenőrző feladatait, akkor a bizottság mulasztást követ el. A jogtudomány ezt „az adminisztráció hallgatásaként" értékeli és ekkor az Alaptörvények értelmében „kötelességmulasztási eljárást" lehet indítani a bizottság ellen. A luxemburgi Európai Bíróság (többek között egy, a bizottságot elmarasztaló 1994-es ítéletében) kimondta: „Az uniós intézmények mulasztásai akkor eredményezik az unió felelősségét, ha azok megsértenek valamilyen cselekvést előíró, az uniós jog alapján fennálló kötelezettséget".

Abban az esetben pedig, ha a bizottság mulasztása anyagi kárt is okoz valamely tagországnak (vagy állampolgárának), úgy az okozott kárból adódó követelést per útján lehet érvényesíteni a bizottsággal szemben. Hangsúlyozandó: az előbbiekből kitűnik, hogy a jogok és kötelezettségek összhangja jegyében nem csupán a tagállamoknak vannak kötelezettségei (és ellenük „kötelességszegési eljárás" indítható), hanem a tagállamoknak is ezzel egyenrangú jogosítványai vannak a bizottság és az EP tevékenységének ellenőrzése vonatkozásában. Amennyiben ez utóbbiak nem látják el a reájuk bízott feladatokat, úgy „kötelességmulasztást" követnek el és az így okozott károkat meg kell téríteni. A bizottság mint az unió kormányának tevékenysége felett (hasonlóan a nemzeti kormányokhoz) az unió parlamentje, vagyis az EP köteles felügyeletet és ellenőrzést gyakorolni. Amennyiben az EP ezen kötelességének nem tesz eleget, úgy az EP ellen is teljes mértékben fennáll a tagállamok legitimációja „mulasztási és kártérítési" eljárásokat kezdeményezni a luxemburgi Európai Bíróságnál.

Mindezeket azért kellett pontosítanunk, mert az elmúlt hónapok Magyarország elleni átkaroló támadásai azt mutatják, hogy mind a bizottság elnöke (Barroso úr), mind annak egyes tagjai (pl. Olli Rehn pénzügyi biztos), mind az Európai Parlament soros elnöke (Schultz úr), mind pedig az egyes frakcióvezetők (így Cohn-Bendit úr) rendkívül súlyos szereptévesztésben vannak. Nevezetesen láthatóan valamennyien úgy képzelik, hogy (a középkori feudális urakhoz hasonlóan) kizárólag jogosítványokkal rendelkeznek, kötelezettségeik nincsenek és tetszésük szerint választják ki, hogy kiket kívánnak kioktatni vagy éppen meghurcolni. Mindezt pedig, ha részükről (mentő körülmény-ként) nem vezethető vissza az alapvető uniós jog ismereteinek nagyfokú hiányára, úgy magatartásuk a jogsértés mellett rosszhiszeműséget is képez.

Az alábbiakban tényszerűen nézzük át a Magyarországgal szembeni legsúlyosabb uniós kötelességmulasztásokat! Kezd-jük a legújabbal és a legfájóbbal: Malév-ügy. A Gyurcsány-Bajnai-kormányok 2007-2010 között a magyar nemzetgazdaságnak jelentős károkat okozó oda-visszaprivatizációt követően az uniós versenyszabályokat és az állami támogatások uniós szabályrendszerét durva módon megsértve, a magyar adófizetők zsebéből mintegy 100 milliárd forintértékű tiltott juttatásban részesítették az akkoriban teljesen tisztázatlan tulajdonosi hátterű légitársaságot. Miként a magyar tyúkólak non-konformitását kellően érzékelte a bizottság, ugyanúgy már akkor, a törvénytelen kifizetések időpontjában azonnal lépnie kellett volna a bizottságnak. Ennek megfelelően haladéktalanul el kellett volna tiltani nevezett kormányokat a jogsértéstől vagy utólag, de még ezen kormányok regnálása idején a visszafizetési eljárást és a büntetés behajtását végrehajtani. Uniós kormányzati ellenőrzési felelősségét a bizottság megsértette, ezzel súlyos kötelességmulasztás követett el. Azt pedig, hogy több év elteltével az előző kormányok jogsértéséért, saját mulasztása következményeként egy mindezekért nem felelős, egészen más kormánytól követeli vissza a pénzt - a jogban „csalárd mulasztásnak" hívják. Időközben kiderült, hogy a Malév egy korábbi igazgatója ún. „bennfentes információi" birtokában, saját maga kezdeményezte a bizottság eljárását az Orbán-kormánnyal szemben. Ezért a „belpiaci magatartásokat" felügyelő komisszárnak hivatalból kell (kellett volna) ún. „insider trading" eljárást indítania ellene.

Az uniós euróválság ügye

A Maastrichti Szerződés meghatározta azokat a szigorú monetáris feltételeket, amelyek teljesítése esetén egy-egy tagállam számára megnyílhat az euró-övezetbe való belépés lehetősége (konvergencia-kritériumok). Mi-vel Görögország ezeket eredetileg nem tudta teljesíteni, ezért a görögöket az alapító tagokhoz képest csak később vették fel. Magától értetődő, hogy a belépési feltételek (alacsony külső államadósság és csekély államháztartási hiány, kellő GDP-növekedés) követelményeinek érvényesülését a bizottságnak (elsősorban a pénzügyi biztosnak) folyamatosan a legszigorúbban ellenőriznie kellett volna. Ezt elmulasztotta (egyúttal olasz, spanyol, portugál, ír relációban is), ami a durva kötelességmulasztás mellett egyúttal azt is jelenti, hogy az egész Európát megrengető euróválságért (magától értetődően az érintett tagállamok kormányaival együtt) felelősség terheli az előző és a jelenlegi Barroso-bizottságot egyaránt. Az utca embere világszerte megdöbbenéssel fogadta: a bizottság tíz éven keresztül nem vette észre és hagyta, hogy ez alatt az idő alatt Görögország több százmilliárd euró adósságállományt halmozzon fel! Sajnos, újra magától adódik a szomorú párhuzam: a bizottság előszeretettel foglalkozik a magyar tyúkketrecek állapotával, valamint azzal, hogy a magyar bankfelügyeleti tanács tagjai tesznek-e esküt az Alaptörvényre, és hogy az MNB elnöke miért keres csupán havi 2 millió forintot. Az kevésbé érdekli a pénzügyi komisszárt, hogy a nemzeti fizetőeszköz, a forint értékállóságáért elsősorban felelős két személy, az előző kormány pénzügyminisztere és az MNB jelenlegi elnöke off-shore bankokban tartja milliárdjait.

A Benes-dekrétumok ügye. Csehország és Szlovákia úgy tagja ma az Európai Uniónak, hogy nemzeti jogrendszerükben hatályban tartják az ún. Benes-dekrétumokat. Ezek a szabályok teljes mértékben analóg rendelkezéseket tartalmaznak a náci Németországban hozott „Nürnbergi-törvényekkel", amelyek a „zsidó népet kollektíve bűnösnek" minősítették, jogi alapot szolgáltatva a későbbi több milliós megsemmisítéseknek. A Benes-dekrétumok a magyar és a német népet nyilvánítják kollektíve bűnösnek, vagyis napjainkban „minden magyar ember bűnös" és ezek gyermekei ugyancsak „bűnösként" jönnek a világra mindaddig, amíg ezek a dekrétumok hatályban vannak. A Lisszaboni Reformszerződésig az uniónak nem volt ún. „emberi jogi dimenziója", vagyis az unió hatásköre nem terjedt ki az emberi jogi jogsértések vizsgálatára és tiltására. Lisszabon azonban kimondta: „Az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, az emberi jogok és a kisebbségek jogai tiszteletben tartásának ér tékein alapul." Egyidejűleg bevezette a hátrányos megkülönböztetés, vagyis a nemzeti hovatartozáson alapuló diszkrimináció legszigorúbb tilalmát. Azt, hogy az új uniós Alapszerződést előkészítő Konvent bölcs tagjai mennyire fontosnak tartották az emberi jogok uniós védelmének intézményes megteremtését, jól mutatja, hogy Lisszabon kapcsán, 2007. december 12-én az Unió Hivatalos Lapjában (magyar nyelven is) kihirdették, és az uniós jogba beiktatták az Emberi Alapjogok Európai Chartáját. Ez azt jelenti, hogy annak végrehajtása a bizottság, az Európai Parlament, az Európai Bíróság és valamennyi tagállam számára kötelező. Mindezen jogok megsértését bármely tagország kormányának és állampolgárának joga van bírósági úton perrel megtámadni. A bizottság itt is - immár öt esztendeje - kötelességmulasztásban van.

Mivel a bizottság kormányzati munkája felett az Európai Parlament gyakorol politikai felügyeletet (amelynek során rendszeresen be kell számoltatnia a bizottságot, kötelességmulasztás esetén politikai vizsgálatot kell indítania, amely elvezethet a bizalmatlansági indítvány megszavazásáig és a bizottság felelős tagjainak visszahívásáig), ezért az előbbiekben felsorolt bizottsági mulasztásokért egyetemleges felelősség terheli az ugyancsak mulasztó Európai Parlamentet is.

Magától értetődő, hogy egy olyan, több mint félmilliárd polgárt felölelő, rendkívül bonyolult (a szakértők számára mégis áttekinthető) jogrendszert működtető Európai Unió tagjai vagyunk, ahol vannak kisebb és vannak nagyobb, országos, sőt kontinentális kihatású problémák egyaránt. A szabályrendszer összetettségét jól illusztrálja, hogy az uniós piacra való belépésnél a bizottsági tisztviselők azt is vizsgálják, hogy a banán belső hajlásszöge hány fokot ír le. Magyarország tagfelvételi szerződésében előírták, hogy az Alföldön korábban termelt „vastag és hajlott ívet leíró" uborka nem piackonform, amivel számtalan magyar gazdaságot tettek tönkre. Előírták továbbá a már említett „tyúkketrec-konformitáson" túlmenően egyebek mellett azt is, hogy milyen az EU-konform nyúlól (az alján hegyesszöget leíró rácsnak kell lennie, hogy a vizelet és a nyúlbogyó elválasztásra kerüljön). Javasoljuk a bizottság tagjainak, menjenek egyszer végig egy magyar falun, ahol az embereknek napi megélhetési gondjaik vannak, próbálják meg ellenőrizni a tyúkketrecek és nyúlólak EU-konformitását.

Az uniós szerveket terhelő kötelességmulasztási ügyeknek hosszú sora van még, amelyeket ezúttal hely hiányában bemutatni nem tudunk. (Ilyen igény esetén ismereteinket szivesen megosztjuk, a kimutatás készen van.) Csupán néhány jóindulatú javaslat a bizottság részére, hogy mulasztásait a következő kérdésekben pótolhassa: a nyugat-dunántúli termőföldek zsebszerződésekkel történő elrablása Az osztrák-magyar Schengen zöldhatárátkelők mezőgazdasági gépek részére való fenntartása, vagyis az osztrák gazda átjöhet „zsebes földjén" szántani, aratni, de a magyar turistát megbüntetik. Az Alföldre szállított több ezer tonna németországi háztartási hulladék ügye. A Rába évtizedek óta tartó habzása a folyó élővilágának elpusztítása. Ezek mindegyikében a bizottság magyar igényt elutasító, lakonikus válasza az volt: „Az ügy a két érintett ország belügye, vagyis nem tartozik a bizottságra." Az viszont a bizottságra tartozik, hogy a magyar banktisztviselők tesznek-e esküt vagy sem.

Azért még egy konkrét ügyet röviden bemutatunk. Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztere, Veres János (éppen az euróövezeti tagság megteremtésének lehetőségével kapcsolatos jelentéstételi kötelezettsége során) alapvetően hamis adatokat szolgáltatott az EU-bizottságnak mind a külföldi adósságállomány, mind a költségvetési hiány, mind pedig a GDP-növekedés területén. Utóbb mindez kiderült, mert „a hazugságnak rövid lába van". Almunia biztost ez kevéssé hatotta meg, és ezért nem indított sem vizsgálatot, sem pedig „kötelességszegési eljárást" az előző kormányokkal szemben! Vagyis újra csak a bizottság mulasztására került sor. Ezzel ellentétben a mai bizottság semmivel sem honorálja a jelenlegi kormányzatnak arra irányuló, tiszteletet parancsoló erőfeszítéseit, hogy a kormányváltásnál meghamisított adatokkal, csőd közeli helyzetben átadott ország pénzügyi állapotán valamelyest javítson.

Záró gondolatok. Félreértés ne essék, Magyarország számára nincs más alternatíva, mint egy erős Európában, egy erős Európai Unióhoz tartozni! Kérdés azonban, milyen ez az unió? Jól jegyezzük meg, az unió mi magunk vagyunk, olyan, amilyenné mi magunk tesszük, formáljuk, alakítjuk. Ki-ki a maga szintjén, lehetőségeinek és teljesítendő kötelességeinek megfelelő felelősséget visel az unió mai állapotáért és jövőjéért! „Miért hagytuk, hogy így legyen?!"

 Mohi Csaba

 

(A szerző a Brüsszellel megkötött kereskedelmi és társulási megállapodások tárgyalásainál a magyar kormánydelegáció szakértője.)

 

sorlila.gif

A LELEPLEZŐ KÖNYVÚJSÁGOT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY RENDELJE MEG 

AZ ALÁBBI ERLÉRHETŐSÉGEN,

A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:


2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON,

1050 Ft-ért + POSTAKÖLTSÉG!!!

SZLIMÁK HAJNALKA TEL: 

+36 70 300 3054

Mail: hajnalka.szlimak@gmail.com

  sorlila.gif energetikai_tanusitas.jpg

INGATLANA ENERGETIAKI TANUSÍTÁSÁT OLCSÓN BESZEREZHETI HA A KÉPRE KLIKKEL!

sorlila.gif

NÉZZEN KÖRÜL ELEKTRONIKUS 

arendszervaltasfeketekonyve.jpgkennedy_gyilkossagok.jpg a_magyar_jovo_feketekonyve.jpg

KÖNYVÁRUHÁZUNKBAN! ITT.. 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 26
Tegnapi: 352
Heti: 765
Havi: 6 506
Össz.: 1 018 465

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: BRÜSSZEL SZERZŐDÉS SZEGÉSEI - Mohi Csaba
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2017 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »