Dr. Ilkei Csaba:

Paul Lendvai különös esete a BM állambiztonsági szolgálatával,

avagy lelepleződik egy nemzetközi ,,szent tehén”

Az itt következő írás nem kívánja részletekbe menően megismételni sem a Heti Válasz 2010. november 18-i állításait arról, hogy Paul Lendvai a kommunista diktatúra önkéntes informátora volt, sem a publicista válaszát, miszerint soha semmilyen információt nem szolgáltatott, a mostani gátlástalan uszítás nem más, mint az aktuális hatalom retorziója legújabb könyve miatt.

Távol áll tőlem bármilyen aktuálpolitikai haszonszerzés, személyes ismeretség híján pedig bármilyen elfogultság, előítélet.

Mivel a Heti Válasz csak a Magyar Országos Levéltár némely külügyi dokumentumára alapozta állításait, Lendvai pedig roppant hiányosan, csak saját verziója igazolására hivatkozott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található csaknem négyszáz oldalnyi iratra, az utóbbiakat nem ismerheti az olvasóközönség, s így nem is tud árnyalt véleményt alkotni a történtekről, ezért a kutató a levéltári anyag összefüggő, bonyolult és ellentmondásos szövevényéből válogatva időrendben, az események történeti hűségéhez és logikájához ragaszkodva igyekszik bemutatni a BM. volt Állambiztonsági Főcsoport-főnökségének kapcsolatát Paul Lendvaival. A kapcsolat fordulatai nemcsak a magyar állambiztonság szervek terveinek és módszereinek változásait mutatják a világpolitikai események tükrében, hanem a hazai belpolitika diktálta kényszer lépéseit is, s némiképp a beszervezésre kiszemelt újságíró személyiség fejlődésének vonásait is.

Néhány elvi alapvetés

Amit elvi alapvetésként előre kell bocsátani:

1., A kutató nem másíthatja meg a jelentések tartalmát, még akkor sem, ha sejti, hogy a jelentések készítői netán tévednek, s helyenként elvétve a mértéket durván kritikusak. Az állambiztonsági szolgálat hálózati személyei ritkán engedhették meg maguknak, hogy tartósan légből kapott tényeket közöljenek kapcsolat tartó tisztjükkel, mert jelentéseiket több forrásból ellenőrizték a vonalvezetők, s ha az értékelők észrevették, hogy egy ügynök megalapozatlan információkkal manipulálja őket, nem haboztak kizárni a hálózatból, annak minden következményével együtt. Közis-merten a hírszerző csoportfőnökség hálózata volt a legképzettebb, legfelkészültebb, néhány kivételtől eltekintve mentes amatőr és dilettáns próbálkozásoktól.

2., Paul Lendvait az állambiztonsági szervek – amint ezt „B” dossziéja is mutatja – kezdetben (1962) „Cole Michael” fedőnéven beszervezési jelöltként kezelték, majd társadalmi kapcsolatnak nyilvánították, aki nem számított hálózati személynek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs), hanem operatív kapcsolatnak. A 2003. évi III. törvény 1. § (2) 6. szerint:

„Operatív kapcsolat: az a személy, akit az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek ’társadalmi kapcsolatként’ vagy ’alkalmi kapcsolatként’ tartottak nyilván.”

Olyan információkkal szolgáló társadalmi kapcsolatként, akit egyúttal természetesen ellenőriztek is. Mint ahogy egyik ügynökkel (hálózati személlyel) ellenőriztették a másik ügynököt, anélkül, hogy az ezáltal célszeméllyé vált volna. Így például a Lendvaira állított és róla jelentő televíziós gyártásvezetővel Spánn Gáborral („Harmat Gábor” fedőnevű titkos munkatárs, III/III-4-c, majd 5-a) ellenőriztették az MTV-ben Szegvári (Spán) Katalint („Horváth Éva” titkos megbízott, III/II-2-a), természetesen anélkül, hogy egyik tudott volna a másik hálózati beszervezettségéről. Ezért nem állja meg a helyét Paul Lendva-inak az a kijelentése, hogy ő csak célszemély volt, akit figyeltettek.

 

És itt akár meg is állhatunk egy későbbi bizonyíték erejéig. Bogye János alezredes, a III/I-3 osztály vezetője (a későbbi igen eredményes III/I-es hírszerző csoportfőnök 1977-1989) 1972. október 2-án azt jelenti felettesének, Komornik Vilmos r. ezredesnek, hogy „Lendvai... időnként hasznos információkat ad”, ezért a bécsi főrezidenssel egyetértésben javasolják a tiltólistáról való törlését, ezt megbeszélték a Külügyminisz-tériummal is, amely egyetért a javaslattal. (A Magyarországra való beutazást tiltó listáról van szó.)

 

3., Lendvai 2006. január 13-án az Élet és Irodalomban és a Népszabadságban, 14-én a Hírszerző portálján megnevezte azon kollégáit, akik állambiztonsági hálózati személyként jelentettek róla. Közülük ketten az MTI bécsi tudósítói: Loránt László Endre („Urbán”) és Heltai András („Herczeg”, „Herceg”); rádiós Szepesi György („Galambos”) és Földényi Ervin („Lehel” ; televíziós Spánn Gábor („Harmat”); filmgyári dramaturg, színpadi szerző, majd az MTV munkatársa Bencsik Imre („Budai”). Egy évvel később, 2007. január 16-án a hvg.hu oldalán besúgójaként nevezte meg Vajda Pétert, a Népszabadság munkatársát (később a Nemzetbiztonsági Hivata szóvivője, jelenleg a Népszavában publikál), aki szerinte „...az elhárításnak dolgozott az 50-es években”, s a „jó barát álarcát magára öltve” rádiós újságíróként szegődött mellé 1951-ben sorkatonai szolgálatának kezdetekor, azért, mert „megbízást kapott állandó megfigyelésemre és arra, hogy mindenről beszámoljon az elhárításnak”.

A felsoroltak közül ketten is arra hivatkoztak: nekik papírjuk van arról, hogy átvilágításukkor terhelő adat nem merült fel érintettségüket illetően.

Tekintettel arra, hogy ezen írás további részében újabb hálózati személy kerül majd szóba, elvi éllel ismételten rá kell mutatnom az 1994. évi XXIII. törvény: az „átvilágítási törvény” csődjére. Ez a megalkuvó jogalkotási termék még jobban megnehezítette a tisztánlátást és félrevezető módon hagyott kiskaput tényleges hálózati személyek számára. Ugyanis akik papírt lobogtatnak, hogy őket átvilágították, s nem találtak semmit, azok keveset bizonyítanak. Csupán annyit, hogy nem voltak nyilasok, karhatalmisták vagy III/III-asok. De ettől még lehettek: III/I-es hírszerzők, III/II-es kémelhárítók, katonai hírszerzők és katonai elhárítók, szigorúan titkos tisztek, „T” (titkos találkozási) lakás gazdák, fogda ügynökök. Sőt, az is lehet, hogy III/III-asok voltak, de az átvilágító bíráknak akkor és ott a négy irattári bizonyítékból (6-os nyilvántartó karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat) nem állt rendelkezésre legalább kettő, hanem csak egy, s a beszervező, a kapcsolattartó és vonalvezető állambiztonsági tiszt vallomása sem volt meg vagy megvolt, de nem volt terhelő, ebben az esetben az átvilágító bírák kénytelenek voltak a valóság ellenére is érintetlenséget igazoló papírt kiállítani.

[Egy kis módszertani kitérő. A hatályát vesztett átvilágítási törvény a politikai, szellemi elit vezető tisztséget betöltő, meghatározott körére terjedt ki. Az ezt követő és jelenleg érvényben lévő 2003. évi III. törvény az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról mindenkire vonatkozóan mondja ki az 1. § (2) 5. pontja szerint: „Hálózati személy az a személy, aki az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült.” Tehát a feltételek bármelyikének vagylagos megléte önmagában is megalapozza az érintettséget. Hozzáteszem: értelmezésükhöz azonban általában szükséges a hálózati nyilvántartásba vételt igazoló, s a hálózati személy adatait tartalmazó 6-os karton. Eddig még sohasem találtak hamis 6-os kartont, csak a bíróság előtt hazudozó beszervező és kapcsolattartó tiszteket.

Amikor még egyik törvény sem létezett, 1990-94 között is volt néhány biztos támpont. Több példa szerint is eredményt hozott – teljes bizonyossággal vagy nagy valószínűséggel – a megmaradt kartonos operatív és hálózati nyilvántartás anyagának keresztellenőrzése, azaz egybevetése a kiegészítő vagy ráutaló okmányokkal, így a BM volt személyzeti főosztályának és külügyi osztályának zárt irattári anyagával, továbbá a pénzügyi osztályon fellelt bizonyítékokkal (fizetési listák, elszámolások, jutalmak); a bíróság előtt hatásos volt az egykori beszervező és kapcsolattartó tiszt őszinte, feltáró vallomása, kiegészítve a vonalvezető tisztével, aki ellenőrizte a hálózati személy és a kapcsolattartó tiszt viszonyát.

Ma is alig esik szó azokról az esetekről, amikor a jelentések tartalomelemzésével állapítjuk meg az érintettséget. Például: a Független Kisgazdapárt egyik frekventált történelmi vezetőjéről nem maradt fenn sem beszervezési, sem munkadosszié, s nincs 6-os kartonja sem, tehát formálisan semmilyen a törvény által nevesített bizonyító eszköz. Mégis, meglévő jelentéseiből tartalomelemzéssel – életútja, politikusi pályája eseményeinek és a jelentésíró által említett tények, körülmények összefüggéseinek feltárásával – tökéletesen azonosítható. Tartalomelemzésre persze nem vállalkoztak az átvilágító bírák, s mai ítélkező kollégáik sem szeretik ezzel tölteni az időt; sablonos, mechanikus, esetleges és kiszámíthatatlan a két törvény nyomán kialakult vegyes gyakorlat. A történészeknek, levéltári kutatóknak mégis le kell tenniük a jog asztalára elmélyült, nagy türelmet igénylő munkájuk szakszerű eredményét, hogy a mindig időzavarral küszködő bírák is jogi meggyőződésükké formálhassák a tudományos kutatómunkával feltárt ismeretanyagot, kellőképp megalapozva indoklásukat a társadalom számára is megnyugtató ítéletekhez.

Az eredeti nyilvántartást hiánytalanul és hitelesen őrző mágnesszalagok manipulálatlan megnyitása, kinyomtatása pedig új fejezetet jelenthet az ügynök ügyek tényszerű rendezéséhez.

 

A III/III-as csoportfőnök legjobb tanára

Folytassuk két elismeréssel. A politikai rendőrség vezetője: Dr. Horváth József r. vezérőrnagy, III/III-as csoportfőnök (1985-1990) a legjobb tanárának nevezte Lendvai Pál újságírót, akinek utólag is hálával tartozik. Lendvai az Államvédelmi Hatóság szombathelyi belső karhatalmi ezrede pártbizottságán oktatta Horváthot, aki ezt írja „A tábornok vallomása” című, 1990-ben megjelent kötetében: „Végtelen tapintattal irányított. Ő úgy javasolta a tennivalókat, hogy nekem  csupán  bólogatni, egyetérteni kellett.” Horváth négy elemijével az ezred agit.-prop. bizottságát vezette, ehhez kellett a segítség.

A másik elismerő sor Kubinyi Ferenc „A katonapolitika regénye” című munkájából való, annak kapcsán, hogy Paul Lendvai 1981-ben Amerikában felkeresi Király Bélát annak New Jersei államban lévő Highland Lakesben lévő házában interjú készítés céljával. A szerző megállapítja: „Király Béla pontosan tudta, hogy Lendvai Kádár János kedvenc nyugati újságírója.”

Maradjunk még Szombathelyen az ÁVH belső karhatalmi ezredénél, ahol az MTI-től bevonult újságíró Lendvai fegyveres szolgálatot teljesített, de történt vele valami, amiről még 1962-ben is csak annyit tud a BM. III/I csoportfőnökség 3-E alosztálya, hogy Lendvait 1953-ban őrizetbe vették a szociáldemokrata ügyekkel összefüggésben és 8 hónapra internálták, szabadon bocsátása után az ÁVH-hoz nem került vissza, később rehabilitálták. Ezért 1962. november 10-én Palotás Rezső r. őrnagy, operatív beosztott „Cole Michael fn. társadalmi kapcsolat ügyében” javaslatot tesz feletteseinek:

„Javaslom Vajda Péter volt r. szds. (jelenleg a Népszabadság moszkvai tudósítója) elvtárssal beszélgetés lefolytatását „Cole”-ra vonatkozó adataink kiegészítése céljából, különös tekintettel az 1951-53-as időre, amelyről semmi adat nem áll rendelkezésünkre. A BM. személyzeti osztályán lévő anyaga feltehetően megsemmisült, őrizetbe vételével kapcsolatos ügyben rehabilitálták, így arra nincs anyagunk.” 

1962. december 30-án jelent Palotás őrnagy a „Vajda Péterrel történt beszélgetésről.” Részlet a jelentésből:

„Lendvai 1951 novemberében vonult be a szombathelyi karhatalmi ezredhez, majd 3 és fél hónap múlva – az újonckiképzés után – Veszprémbe helyezték át. A belső karhatalomnál rendfokozata nem volt. Vajda elvtárs szerint szerette volna, ha tisztté léptetik elő és a Hazáért c. lapnál dolgozhatott volna, ez azonban nem sikerült neki. A későbbi időszakra vonatkozóan a Vajda elvtárs által elmondottak megerősítik az elfekvő anyagokat, többet mondani erről ő sem tudott. Jellemével kapcsolatban Vajda elvtárs a következőket mondta: ‘féktelen karrierista, mélységesen gyáva alak.’ Állítása szerint ‘karrierje érdekében senkire sincs tekintettel, saját szüleit is képes eladni.”

Palotás őrnagy megjegyzése:

„... az eddigi anyagok is többszörösen aláhúzzák Lendvai karrierizmusát. A jelenlegi periódusban ez feltétlen segít bennünket, jól ki tudjuk használni arra, hogy engedményekkel, amelyeket karrierje érdekében teszünk, megfelelő információt szerezzünk tőle. A későbbi időszakban karrierizmusát állandóan szem előtt kell tartani, hiszen olyan emberrel állunk szemben, aki nem röstelli saját magát eladni érvényesülése érdekében.”

„Az eddigi anyagok” között - melyekre az őrnagy utalt – volt annak a Polgár Dénes újságírónak a véleménye is, aki előbb 1954-ben mint az Esti Budapest külpolitikai rovatvezetője foglalkoztatta a Kistarcsáról szabadult Lendvait külső munkatársként, majd 1956-ban a Szabad Népnél, s 1956. január 11-i levelében arra kérte a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, hogy „a rendszeresen dolgozó külső munkatárs”-nak 1956-ra is állítsák ki az újságíró igazolványt.

Polgár jól ismerte Lendvait, róla kialakított véleményét egy 1962. augusztus 30-i jelentés így őrizte meg:

„Polgár Dénes újságíró 1958-ban Bécsben járt, visszaérkezése után baráti körben arról tett említést, hogy Lendvai egyéni érvényesülése érdekében volt barátait is hajlandó kiszolgáltatni és bajba hozni. Volt munkahelye – az Esti Hírlap – párttitkárának véleménye szerint Lendvai karrierista, törtető személy.”

Az Esti Hírlap párttitkárának: Lantos Lászlónak és László Miklós pártvezetőségi tagnak a véleményét Lendvai Pál MSZMP tagról Sándor Miklós r. főhadnagy írja le. „Adatszolgáltatóim  elmondása szerint 1952-ig Péter Gábor politikai munkatársa volt és ebből kifolyólag néhány hónapig őrizetben volt. ...disszidálása előtt a Fehérkönyv I. kötetén dolgozott.” A főhadnagy jelentése szerint Lendvai „...az ellenforradalom alatt Üllői úti lakhelyén az óvóhelyen igen gyáva magatartást tanúsított. A harcok idején a ház belövést kapott, de semmiféle mentési munkában nem mert részt venni”, mint károsult kapta meg 1956 decemberében L. A. disszidált személy XIII. ker. Fürst Sándor u. 15. sz. alatt lévő lakását. Feleségétől (Lusztig Gizella) külön él.

Arra vonatkozólag nem találtam semmilyen bizonyítékot, hogy Péter Gábor politikai munkatársa lett volna. Őrizetbe vételének valószínűsíthető oka az a szociáldemokrata múltjával kapcsolatos vita volt, mellyel kapcsolatban kollégája, Vajda Péter „volt rendőr százados” 1962 decemberében arra is utalt Palotás őrnagynak, hogy Lendvainak „...szoros kapcsolata volt Justus Pállal abban az időszakban, amikor az ‘Ady Diákkör’ tagja volt. Az egyesüléskor lett MDP-tag...”

„Urbán” titkos munkatárs 1962 őszén egy Lendvaival folytatott bécsi beszélgetés során meghallgatta annak panaszait Vajdáról, majd ennek nyomán azt jelentette Budapestre, hogy „Vajda Péter Lendvaival egy alakulatnál szolgálta tényleges katonai idejét és Vajda volt az, aki Lendvai egy meggondolatlan kijelentéséből nagy ügyet csinált, feljelentette és börtönbe juttatta Lendvait.”

(A teljes anyag a LeleplezŐ most megjelent tavaszi számában olvasható)

 

Oldal: PAUL LENDVAI KÜLÖNÖS ESETE A BM állambiztonsági szolgálatával - dr. Ilkei Csaba
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2024 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat