LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT

Mihálffy Balázs tudósítása a mali puccs helyszínéről, a világhatalmi játékról

Az iszlámosodástól a rabszolgaságig

A MÁRCIUS 22-i KATONAI PUCCS IGAZ TÖRTÉNETE MALIBAN

2012. 06. 03

Amadou Tumani Tourét (ATT), Mali exelnökét már csak egy dolog foglalkoztatta márciusban. Csupán egy hónapja maradt hátra ahhoz, hogy leköszönjön és egy új megválasztott elnöknek adja át a helyét. Csomagjait összekészítette, egyikben ruhái, a másik bőröndben a dollárok úgy, ahogy Afrikában ez teljesen természetes. Számításait és egyben a világ számítását megzavarta valami.

Sanoko százados, a Mali hadsereg Kati körzetébe helyezett, futottak még kategóriában alkalmazott tisztje elégedetlen volt. Az ország északi részén évek óta dúltak a fegyveres összecsapások a tuaregekkel és az arabokkal, amelyekre ATT nem sok gondot fordított. Ő már csak a bőröndjeivel volt elfoglalva. ATT katonái, így Sanoko sem kaptak ellátmányt, muníció sem érkezett, így az északi törzsek, különösen Kadhafi líbiai elnök halála után óriási területeket foglalhattak el a kormánycsapatoktól. Kadhafi elit egységei tuareg harcosokból álltak, akik a líbiai vezető bukását követően elhatározták, hogy segítenek tuareg testvéreiknek Azawad néven egy hazát alapítani a Mali sivatag kellős közepén. Ezek a harcedzett, rendesen kiképzett katonák a maguk hadviselési tapasztalatával sorra megfutamították Sanoko bajtársait. A tuaregek segítségére siettek az Ansar El-Dine (a vallás támaszai) szélsőséges muzulmán szervezet harcosai is, akik pedig saját álmot szőttek egy shariy’a alapon létrehozandó állam képében. A tuaregek nem akartak iszlám államot, de ez a tény a harcok idején még nem okozott különösebb feszültséget az északi törzsek között.

A helyzet siralmasan alakult északon, és hiába érkezett a Kati katonai bázisra márciusban ATT hadügyminiszter helyettese, hogy megnyugtassa a katonákat, jelenlétével inkább ironizálta a helyzetet és indulatokat szított. Legfőképpen Sanoko százados indulatai hágtak a tetőfokra.

Sanoko és hasonló kaliberű tiszttársai elhatározták, hogy Bamakóba vonulnak, és ATT előtt adnak hangot igényeiknek. Ahogy ez a kis tiszt Bamakóba vonult, egyre többen csatlakoztak hozzá, ATT pedig nem kockáztatta bőröndjei sorsát, nem várta be Sanokót, és eliramodott az országból. Szegény Sanoko századosnak alkalma sem volt, hogy panaszát előadja, sőt egyre inkább ő került a figyelem központjába. ATT magas rangú katonatisztjei, akik Sanoko parancsnokai voltak, pedig úgy néz ki, hogy a fiatalkori kiképzéseiken csak a megfutamodás fejezetet gyakorolták be alaposan, mert mind egy szálig eltűntek. Így aztán amikor Sanoko körbenézett, csak magát és a hozzá csatlakozott katonákat, rendőröket látta, akiknek a száma nem azért nőtt, mert átérezték Sanoko bánatát, hanem mert rájuk is igaz volt a tömegvonzás törvénye. Erre a csődületre a világ tömegkommunikációját elrendező hírügynökségek, köztük a CNN ráugrottak, és egy óriási hír kerekedett: Maliban katonai puccs törte meg ATT hatalmát! Sanoko, aki aznap reggel még csak azzal kelt fel, hogy panaszkodni akar, most ott állt a reflektorfényben, köpni-nyelni nem tudott, hiszen nem arra készült, hogy ő lesz Mali elnöke. Izzadt, erőlködött, és ahogy csak tudott csendbe burkolózott, ami azt sejtette a külvilággal, hogy ennek a ravasz Samokónak tervei vannak. Mint jó katona tudta, hogy ha már így alakult, le kell számolnia a sötétben bujkáló ellenséggel, ezért minden ATT-hez közeli személy letartóztatására adott parancsot. Így kerültek börtönbe ATT miniszterei és mindazok, akik Mali adminisztrációját, sorsát irányították. Akkor még nem jutott Samoko eszébe, hogy ezzel esetleg megáll az élet Maliban, erre csak akkor döbbent rá, amikor a határon nem jött be több áru és a pénzek kifogytak a bankokban. Erre aztán Samoko tárgyalásokba kezdett a szomszéd államok elnökeivel, és még ki tudja, kikkel. Mindenesetre Samokót mindenki úgy kezelte, mint Mali sorsát meghatározó egyénét, mert kétségtelen ténnyé lett, hogy Samokóra hallgatnak a fegyveres erők. Másra már nem is hallgathattak, hiszen századosi rang felett akkorra már mindenki börtönben csücsült.

Ez a kavarodás Bamakóban az északi törzsek számára kedvezett, akik Timbuktuig elfoglalták egész északot. Épelméjű emberek tömege máig csodálkozik, mit érhetnek ezek a törzsek a Szaharának ezen igen kietlen részével. Talán pár száz évvel ezelőtt fontos karavánutak haladtak erre, melyek felügyelete, vagy esetleg a karavánok kifosztása jelentős bevételt jelenthetett, de ma? Homok és homok. Ha erre vetődik egy idegen, azt nagy eséllyel elrabolják, hátha kapnak érte valamit, ennél több eseményről, ami a GDP-jük számára pozitív, nem tudni.

Ez az összkép Maliról azonban teljesen összezavarta az ország kapcsolatrendszerét a külvilággal. Mali szomszédjai, félvén attól, hogy náluk is hasonló folyamatok indulhatnak el, katonai beavatkozást sürgettek. A Maliban dolgozó külföldiek tömegesen hagyták el az országot, ezzel megszüntetve azt a kis bevételt is, ami addig az ő munkájuk nyomán az országba érkezett. A külföldiek gyűjtőfogalom alatt a kínaiak nem értendők, ők megsokszorozott erővel folytatják beruházásaikat. Megmosolyogják a nyugatiak politikai elemzése által keltett hisztériahullámot, és al-Kaida ide, vagy terrorizmus oda, ők utakat, hidakat építenek és csodák csodája, őket sohasem rabolják el.

Ezt a felüljárót a március 22-i puccs után kezdte egy kínai vállalkozó építeni. Íme, így kell utat szélesíteni. Mennek a kínai buldózerek, puccs ide, vagy oda. Ilyen széles lesz az út, ami már Sebenikoróig elér, és meg sem fog állni egészen Guineáig. Tavaly itt még egy kétsávos leamortizálódott út volt, ahol életveszély volt közlekedni:

Samoko lemondott az ország irányításáról, mert ezt követelte tőle a nemzetközi nyomás. Az ország élére egy ideiglenes államfőt állítottak, aki korábban a parlament elnöke volt, még korábban pedig a Microsoftnál tevékenykedett (sőt, a NASA-nál is) az USA-ban. Ez rossz ómen volt, mert egy ilyen ügynökgyanús embert nem szívesen lát a tömeg. El is érte a végzete, mert úgy megdobálták kővel, hogy máig Párizsban ápolják az ideiglenes államfőt. Ide vezet a Biblia túlzott ismerete, különös tekintettel a Dávid és Góliát fejezetre.

Északon az a hír járja, hogy bevezették a shariy’át és kemény vonalas muszlimok érkeztek oda. A világnak valójában örülnie kellene, hogy az amúgy Sztálin számára is sok pénzbe került szibériai Gulag létrehozását most meg lehet spórolni, hiszen még a Szibériánál is sokkal kegyetlenebb tájon saját erőből a világ legelvetemültebb bűnözőiből egy mesterséges börtön jön létre. Onnan nincs kiút. Aki pedig odafárad, az magára vessen. Műhold pedig van az égen, hogy mindezt felügyelni tudja. Ha pedig lenne ott egy kis urán, vagy bármi más, akkor egy minimális beavatkozással ezek a hordák arrébb tessékelhetők lennének. Vagy talán még sem ebből az irányból fúj a szél? Talán ezek a hordák sincsenek véletlenül ott?

Magyarországon valaha a kiskocsmákból lehetett jól informálódni, mert a régi szép időkben nem csak inni jártak oda az emberek. Ma, amikor az EU még azt is beszabályozza, hogy hány fokos szögben kell a fröccsös poharat a szájhoz emelni, az emberek már nem szívesen járnak ilyen helyekre egy jó dumcsira. A mecsetek még azok a helyek talán, mint a régi kiskocsmák voltak. Ima előtt vagy után, sok minden előkerül az ország ügyeiről. Az északi Ansar Al Dine és a fosztogató bandák egyes híresztelések szerint egy kis öbölbeli országból kapnak némi pénzt. Ez a kis ország a gázkitermeléséből gazdagodott meg erőteljesen és mindent elkövet, hogy USA mellett említessék neve. Ha pedig a képlet így áll, akkor lehet, hogy pont az történik, ahogy a nagyok eltervezték. Akkor meg hova a pánik? Miért ez a menekülés Maliból? A maliak sem értik. Vállukat vonogatják, és élik az életüket tovább, legfeljebb megtanulnak kínaiul. Puccs ide, vagy oda, folytatódik a vidék villamosítása. Ma olyan helyen is van áram, ahol tavaly ez még csak álom volt.

Sok emberrel beszéltem. Senkit sem érdekel, ki az elnök. Belefásultak a történtekbe. Lesz-e választás és mikor? Véleményük sincs a helyzetről. Az emberek csupán a kis portájuk előtt söpörgetnek, és túl szeretnék élni a mát. A holnap messze van.

Bamakót elhagyva 30 km után is ez a kép. Áram van.

MALI NYUGAT- AFRIKA POZÍCIÓJA

2012. 06. 08

Tévedünk, ha azt hisszük, hogy Amadou Sanogo kapitány, a katonai puccs végrehajtója Maliban reggelenként azzal kel, hogy töri a fejét országa jövőjén. Szintén vakvágányon járunk, ha úgy véljük, Djioncouda Traoré ideiglenes kormányfő, akit nemrég a tömeg laposra vert, országa stratégiai tervén töpreng. Iyad Ag Ghali, az ország északi részének elszakadásáért küzdő Ansar Dine dzsihadisták vezéralakja Gao városában szintén nyugodtan megvan szakálla rendbehozatalával, különösebben nem izgatja, hogy a Franciaországnál nagyobb, Malitól elszakított területen miképp rendeződik az élelmiszer- és egészségügyi ellátás. A tuaregek is megálltak azon a ponton, hogy Azawad néven országot alapítanak, de nem végeznek történelmi kutatásokat őseik Azawad birodalmának igazolására. Ezen a ponton a törökök több jogos igénnyel rendelkeznek a Duna-Tisza köze birtoklásáért, mint a tuaregek Azawad létrehozására. Akkor meg mi van?

Az van, hogy minden elemzés téves, amikor azt feltételezi, hogy egyes országok saját vezetői körben eldöntik jövőjüket. Ezt csak egy közép-európai kis ország vezetője képzeli. Közismert, hogy Afrika újrafelosztás alatt áll. Jelenleg Kína és India mellett az USA kardoskodik pozíciókért. Mindenki számára világos, hogy az afrikai természeti erőforrások, termőföldek nélkül saját gazdaságát nem építheti tovább. Nyugat-Afrika esik legközelebb logisztikailag az USA-hoz, egyben ez a térség van legtávolabb Indiától és Kínától. Ahhoz, hogy az USA itt pozíciókhoz jusson, a leggyengébb láncszemmel kell leszámolnia és ezek a franciák. Ezen a ponton az EU nem működik. Az EU csak akkor puffogtat szlogeneket a határok nélküliségről, amikor kelet Európát kell leigáznia, egyébként, ha külső bevételei akadnak, nevezetesen a franciáknak Nyugat-Afrikában, akkor csak Franciaország létezik. Az EU ilyetén gyenge fellépése, megosztottsága, belső sebeinek vérzése viszont alkalmat ad másoknak, hogy az önmagukban kevés nemzetállami privilégiumokat szépen lassan obligón kívül helyezzék. USA nem a legnagyobb riválissal, Kínával hadakozik, mert jelenleg Kína pozíciói nagyon erősek. Amúgy meg minek keresné a bajt Kínával, amikor az USA saját fizetőeszközének, a dollárnak értékét a kínai gazdaság tartja szinten. Szóval, maradnak a franciák.

Érdekes módon Amadou Tumani Tourre-nak (ATT), Mali exelnökének csak egy hónapja volt hátra márciusban a választásokig, nem akart székében maradni, mindenképpen leköszönt volna. Milyen logika az, ami azt diktálja, hogy ha áprilisban az elnök távozik, akkor még márciusban el kell őt távolítani? Nos, ha jöttek volna a választások, akkor azon egy újabb francia báb került volna hatalomra, egy újabb francia szoftver segítségével. Amerikának ez nem kedvezett volna. Amerika a saját bábok használatát szereti, és csak a saját szoftverjeiben bízik. Ennek aktivizálásához pedig az idő még nem érett meg. Ehhez még át kell állítani Maliban az elitet és a rendszert. Erre szolgál az ún. átmeneti időszak és átmeneti kormány, az ideiglenes államfővel. Ez a megoldás egyre divatosabb Afrika-szerte. Most ennek tükrében vizsgáljuk meg a történteket.

Március 22-én hirtelen Amadou Sanogo századoshoz pártolt a szerencse, és a százados, aki korábban az USA-ban, Georgia államban angol nyelvi tanfolyamon vett részt, hirtelen magához ragadta a hatalmat. Az USA, ha gazdaságilag nem is, de biztonsági okok miatt jelen van Maliban. Az állandó al-Kaida fenyegetettség miatt ugyan kire lenne nagyobb szükség, mint a terrorizmus elleni harc zászlóvivőjére, az USA-ra? Közben megfejthetetlen okokból, megállás nélkül özönlenek nagy szakállakkal és 40 szavas szókincsekkel az iszlamisták Afganisztánból, Pakisztánból, meg ki tudja, honnan a térségbe. Ezek a fenevadak pedig főleg francia turistákat, szakembereket rabolnak el, rombolva azt a komfortérzést, amit Párizs eddig bennük épített.

Tehát az USA biztonságban betöltött szerepe bebetonozódott. A Mali fegyveres erőkön belül az USA fokozatosan átvette az irányítást. Csak a magas rangú tisztekkel volt baj, akiket Párizs magának nevelt ki. Ezért kellett az alacsony rangú Sanogo, akinek nem voltak skrupulusai, ezeket a tiszteket hatástalanítani. Én magam tavaly szintén amerikai parancsra kerültem elzárásra. A fogságom helyszíne a helyi erők katonai elhárításának parancsnoksága volt. Miután ártatlanságom tisztázódott, szintén amerikai parancsra engedtek szabadon. Tehát nem Párizs döntött ügyemben!

Nos, nézzük tovább az okokat, ami miatt következő elzárásom bekövetkezhet:

Arra lettem figyelmes, hogy Badalabougou városrészben kezdik nem érteni a francia szót, és egyre többen csak angolul beszélnek. Régi francia ismerőseim javarészt elmentek az országból, hiába törekszik Franciaország az Associacione Francese-en keresztül magas fizetéssel ide francia polgárokat toborozni. Rátalálva egyikükre elmondta, hogy nem érzi magát biztonságban, ő is menni készül. Amikor a puccs történt, Franciaország saját elnökválasztásával volt elfoglalva, nem jutott figyelem a mali események lekövetésére. Amikor Hollande elnök hatalomra lépett, addig minden lejátszódott.

Jelenleg Sanogo százados valahol további angol nyelvleckéket vesz, nem nagyon nyilatkozik. A korábbi parlamenti elnök, Djioncouda Traoré lett az ideiglenes kormány elnöke. Őt is az a vád éri, hogy az USA embere, ezért is verték meg. Az utca embere szerint Mali nem számíthat az USA segítségére, amíg Traorét a nép el nem fogadja.

Most vegyük végig az ígéreteket:

Először az hangzott el még Sanogo szájából márciusban, hogy az áprilisi választásoknak nem lesz akadálya. Majd Traoré ideiglenes államfő hatalomra kerülésével ő 40 napot kért a választások megtartásáig. Ezt követően Traoré elnök meglátogatta Alessane Ouattara elefántcsonparti elnököt, az ECOWAS jelenlegi vezetőjét és erről a tárgyalásról már úgy tért meg, hogy egy év múlva lesznek legkorábban választások. Ezt követően történt laposra veretése.

Alessane Ouattaráról azt kell tudni, hogy másfél évvel ezelőtt Párizs korábbi bábját, Laurent Gbagbo diktátort helyezte komoly külföldi segítséggel hatalmon kívül. Azóta Gbagbo Hágában várja a Nemzetközi Bíróság ítéletét. Amit Ouattara kért, annak komoly alapja lehet.

Szóval, az idő nem Párizsnak kedvez… Ezalatt folyamatosan özönlenek északra az iszlamisták, akik egymás között sem tudnak egyezségre jutni, de arra jók, hogy a térségben nyugtalanságot idézzenek elő, és az régió biztonságában betöltött amerikai szerepvállalást legitimizálják.

Egyelőre Párizs szavatolja a Nyugat-Afrika országaiban egységesen rendszeresített fizetőeszköz, a CFA értékét. Ma már a CFA sem a régi, erősen inflálódik.

Az emberek Maliban egyre nehezebben élik meg a helyzetet. Nincs mali nemzeti érzés, ami helyi összefogást eredményezne. Valaha őseik szabadon kószáltak a szavannán, amikor a franciák gyarmatosították őket és lettek Francia Szudán. 1960 szeptembere óta ún. függetlenek, de ez az ötven év nem eredményezhet olyan erős nemzeti köteléket, mint törzsi hovatartozásuk az országon belül. Ezen az alapon pedig ők Fulák, Bambarák, Madikák, Korokorók, Soningék és ki tudja, mik. Ezeknek a törzseknek pedig nem a politikai határok a saját határai. Ha nehézség támad, akkor ez a vonulat amőbaszerűen aktivizálódhat. Hogy erre van-e forgatókönyv, azt nem tudni.

A másik tény, hogy Afrikában nem divat az, hogy egyik ember segít a másiknak. Ilyen ösztön nem is alakulhatott ki, hiszen ha az oroszlán egyet elkapott közülük, akkor futni kellett, nem pedig odamenni segíteni. A mostani oroszlán pedig százezreket fog éhínséggel, halállal sújtani. A lakosság pedig fordítva reagál. Az ínségben az árak magasba szöktek, az egymás elviselése irányában mutatott tolerancia csökkent, az embereket kiteszik lakásaikból, földönfutóvá teszik és nincs segítség. Az alkalmazottak már három hónapja nem kaptak fizetést. Ezt Darwin szelekciónak mondaná. Csak Amerika legerősebb, legleleményesebb és a legjobb barátja maradhat életben. És mindezzel nincs semmi baj. Ez a dolgok rendje.

Ilyen viszonyok között Iyad Ag Ghali tovább fényesíti szakállát, Sanogo százados köszöni, jól megvan a Kati katonai bázisán, Djioncouda Traoré pedig nyalogatja sebeit. Nekik valahonnan biztos havi fixük van. Nem ők a helyi evolúciót meghatározó szelekciós koefficiensek. Az események elsöpörnek a fejük felett és tán ők maguk sem értik…

Az ECOWAS országai kapkodnak, látják talán, hogy Mali több egy önálló jelenségnél. Félnek az iszlamisták továbbterjedésétől, és ami azzal jár. Megtehetnék, hogy közösen, katonailag rendezzék Mali ügyeit, mégsem teszik. A kérdés: tényleg ők félnek-e, vagy a franciák?

Kína nem olvas újságot, nem hallgatja a híreket, csak megy tovább.

ELITSORS ÉS RABSZOLGASÁG AFRIKÁBAN

Ne kerülgessük a rabszolgaság témáját, mert ennek értelmezése nélkül a mai folyamatok és a mai elit kialakulása érthetetlen.

Afrikában a rabszolgaság durván három gyűjtőtégelyben alakult ki. Volt rabszolgaság eredendően az afrikai törzseken belül is, sőt néhol ma is van. A rabszolgaság mellett az európaira jellemző feudális jobbágyság, hűbéresi rendszer minden vonulata jelen volt. Voltak jellegzetesen rabszolgatartó törzsek, melyek egy része maga is rabszolgává lett. Ilyenek voltak Ghánában az Ashantik, Nigériában a Yorubák, vagy azok az Imbagalák Angolában, akik még be is hajózták a vevők igénye szerint a rabszolgákat. Kelet-Afrikában, Tanzániában ugyanezt a szerepet töltötték be a Nyamwezik. Az afrikai rabszolgaság kiváltó okai a munkaerő és ágyasok képzése mellett az is volt, hogy ne alakuljon ki konkurencia a tápanyagért, vadászati területekért és legelőkért. A rivális törzset ekkor leigázták és vagy írmagostól kiirtották, vagy rabszolgaságba hajtották őket. A szavanna törvényei is így működnek.

Az iszlám birodalmak, kalifátusok idején az arabok több csatornán is jelentős rabszolgaforgalmat bonyolítottak le. A kelet afrikai térségben létrejöttek a rabszolgapiacok logisztikai központjai, amelyek közül Zanzibár volt a legjelentősebb. A helységek Afrikában máig is viselik az arab elnevezéseket. Pl. Mozambik, azaz Musa bég, szuahéli, azaz tenger, vagy folyóparti (Kenya, Tanzánia területein főleg az óceán partjairól gyűjtötték be az embereket). Kelet-Afrikába az Abbászida kalifátusból érkeztek rabszolgavadászok, míg Nyugat-Afrikába az északi Omajjád dinasztia küldte speciális karavánjait. Ghána neve is annyit jelent arabul: gazdagság. A rabszolganők háremekbe, a férfiak, gyermekek háztartásba, vagy éppenséggel a harcmezőkre kerültek.

Az iszlám kalifátusok idejét és az azt követő korszakokat elemezve a következő tények tárulnak elénk:

Szenegálgambiában 1300-1900 között a lakosság egyharmada került rabszolgasorba. 750-1076 között Nyugat-Szudán, Ghána egyharmada, 1235-1645 között pedig Mali szintén egyharmada vált rabszolgává. Malin belül jelentős volt a segoui bambara királyság rabszolga étvágya, akik szívesen használtak mandikákat. A királyságon belül a lakosság több mint 30%-a volt rabszolga. Timbuktuban, Kidalban és Gaóban, az egykori Songhai birodalmon belül is ez volt az arány azzal a különbséggel, hogy itt szívesen használtak segoui bambarákat is. Az afrikai rabszolgák jelentős része rituális áldozattá lett.

Sierra Leone lakóinak fele a XIX. században rabszolgasorsra jutott. Ezek egy része Doualába, a mai Kamerunba, vagy a Niger alsó folyásán élő törzsek kezébe, másik részük a transzatlanti kereskedelem folytán az Újvilágba került.

Az amerikai ültetvények nagy tömegű rabszolgát szívtak fel, zömében éppen az eddig említett területekről. Az eddigi rabszolgatartó törzsek, az Ashantik és Yorubák, így arab rabszolgavadászok és saját törzsfőnökeik révén maguk is egyharmad részben rabszolgává lettek. A Sokoto királyság (Észak-Nigéria) fele, a Fulani Jihad államok pedig gyakorlatilag kétharmad részben rabszolgákból álltak.

A rabszolgák elfogása és eladása nem történhetett volna a helyi afrikai „elit” aktív közreműködése nélkül. Ez az elit aztán beépült abba az érdekeltségi rendszerbe, amelyet a későbbi gyarmatosítók jól használtak és mind a mai napig használnak. Ők a helyi nemesség, az arisztokrácia. Az ő általuk képviselt viselkedési forma részben beépült az afrikai viselkedési kódexbe, és köznépi szinten is gyakorlattá vált. Tehát a törzsi egybetartozás közösségi gondolat mellett beidegződött a túlélés, vagy meggazdagodás, hatalmi pozíciók szerzése okán a társ, nép eladása gondolat is a köztudatban. Egy ilyen reflex aztán igazán megnehezíti a nemzetállami gondolat létrejöttét! Nem csoda, hogy a sok mosoly, taps, ünneplés és bólogatás sok esetben csak elfedi a belső teljes bizalmatlanságot. Valójában a többségi gondolkodás ma Afrikában megszűnt közösségi lenni. Az emberek túlnyomó része individuális szinten tervez.

A ma amerikai kontinensen élő rabszolgák gyökerei a következő ún. eladott, vagy kijátszott királyságokig nyúlik vissza: Oyo birodalom (Yoruba), Kong birodalom (Benin), Fouta Djallou és Fouta Tooro királyságok, Koya, Khaso, Koabu, Fante, Ashanti, Dahomey törzsei, nemzetségei.

Itt csak a nyugat-afrikai területek rabszolgaságra jutott népeiről szólok, és azt is a teljesség igénye nélkül. Teljes Afrikát elemezve sokkal bonyolultabb a kép.

Dél-Afrikában a rabszolgasorsot az apartheid helyettesítette, ezt megelőzően errefelé nem vadásztak rabszolgákra. Az itteni törzsek, Zuluk, Xosák maguk is rabszolgatartó népek voltak, hol északi törzsekből, hol az egymás elleni harcokból szerezték be igényeiket.

A rabszolgaság intézménye több helyen ma is megvan. Ilyen pl. Szudán és Mauritánia. Ha ez a téma előkerül, hevesen tagadják, de a tények makacs dolgok: rabszolgaság ma is van. Nemcsak Afrikában, máshol is.

A francia gyarmatosítás idején a fekete lakosság részére is lehetővé tették a francia iskolákat, az ecole francese-t. A tradicionális helyi királyok idegenkedtek ezektől az intézményektől, valamiféle rontást láttak bennük, de hogy kiengeszteljék újkori uraikat, elküldték ezekbe saját rabszolgáikat. Gyakran előfordult, hogy az ilyen rabszolgasorsú gyermekekből Sorbonne-t végzett tudósok, gondolkodók váltak, akik révén megrepedeztek a tradicionális beidegződések falai. Az így kialakult értelmiségből egy új réteg jött létre. Ők és mai utódaik képezik annak az elitnek az alapjait, akik szegény sorból származtak, és felemelkedésüket egyértelműen a volt gyarmatosítóknak köszönhetik. Ez a réteg az, amely a mai külföldi tőke képviseletében áll, a hadsereg felső vezetését is ők látják el.

Így aztán legalább két elit réteg alakult ki. A történelmi, tradicionális elité, amely általában saját népe és országa kiárusításából szedte meg magát – és az újkori kikupálódott elit, mely már része egy modern világnak és lojális iskoláihoz. Egy nagyhatalmi átrendeződésben, pólusváltásban nem biztos, hogy ezekre az elitekre van szükség. Ez csak tőlük és alkalmazkodóképességüktől függ.

Afrika azonban még az eddigi sok szörnyűség ellenére sem ment át azon a sokkhatáson, amelyen fekete rabszolga testvéreik Amerikában. Az a több százéves iszonytató megrázkódtatás azonban erre az évszázadra azt eredményezte, hogy bekövetkezett a felzárkózás és ma az USA-nak fekete elnöke van.

Afrikának a világ nem ad 2-300 évet. A következő években tömegeknek kell átváltozniuk, vagy távozniuk. Ha a fenti beidegződések nem változnak meg, akkor a kettő közül a távozásnak van nagyobb esélye, mert könyörület ma sincs.

Ha csak a három legnagyobb gazdasági hatalmat (USA, Kína és India) tekintjük 1990-2006 közötti GDP növekedés tükrében, akkor a következőt látjuk:

USA ebben az időszakban 56%-kal növekedett, ami nem számottevő. Ha nem akar elvészni a süllyesztőben, akkor rá kell kapcsolnia és rá is fog. Bár ez az 56% megtévesztő, mert a bázisév gazdasági teljesítménye is hatalmas volt, nem hasonlítható a kínai és indiai 1990-hez. De a verseny az verseny. Az USA ökológiai lábnyoma 13 hektár felett van. Ez azt jelenti, hogy minden USA-állampolgár 13 ha-nál több területet igényel a földkerekség termőföldjeiből, tengereiből, bányáiból stb., hogy fogyasztási szintjét fenntartsa. Ez az ökológiai lábnyom Bangladesh és a legszegényebb afrikai országok polgárai részére nem éri el az 1 hektárt. Márpedig USA, az Arab-öböl térsége, skandináv országok nem fogják fogyasztói igényeiket csökkenteni, a Föld lehetőségei korlátozottak, a Hold és a Mars nem áll rendelkezésre. Akkor mi a megoldás? Hát igen, túl sokan vagyunk.

Kína gazdasága megdöbbentő, 325%-os növekedést produkált a vizsgált időszakban, Indiáé pedig 170%-ot. Ők sem fognak lemondani növekedési igényeikről.

Mi mutatja azt, hogy Afrika növekedésnek indul? Vigyázzunk! Az afrikai számok megtévesztőek. Bár Afrika országaiban valóban növekedés indult meg, nem is kevés, de ezt nem helyi vállalkozások, hanem főleg külföldi, elsősorban kínai és indiai cégek érték el. Tény, hogy Afrikában is maradt valami, de a megtermelt értékek, produktumok nagy része térítés nélkül elhagyta az országokat. A világ GDP termelésében 2008-ban Afrika részesedése 2,5% volt és ez 2009-re 2,3%-ra csökkent! Tehát amellett is, hogy a GDP átlagban 2-3%-kal nő évente Afrikában, a világ GDP termelésében részaránya csökken, tehát több megy ki, mint ami érték ott termelődik!

A 2011-es adatok alapján pl. Ghána GDP növekedése az előző évihez képest 13,5%, ami Katar után a második hely! Ez így kiragadva irrealitás még akkor is, ha a bázisévhez képest nem nagy dolog egy ilyen emelkedés! De ugyanígy téves következtetést vonhatunk le Mali 5,3, Kongó 6,5, Etiópia 7,5, Zambia 6,7%-os GDP növekedéséről. Érdekes módon Elefántcsontpart –5,8 %-ot ért el, ami Gbagbo diktátorságának utolsó időszakával magyarázható. A kakaó világhatalom embargó alatt állt. Azonban jött Alessane Ouattara, az IMF egykori magas tisztet betöltő közgazdásza, ás átvette Gbagbo hatalmát. Figyeljük csak meg, milyen növekedés fognak a számok mutatni jövőre! Ouattara már az új generációs vezetőket képviseli. Neki nem kell elmagyarázni, honnan fújják a passzátszelet. Most az a feladata, hogy ezt magyarázza el másoknak is a térségben.

Szudán pedig –0,2%-on reálisnak mondható. A két Szudán, észak és dél kettévált, ami csapást jelentett észak gazdaságára.

Az igazi számokat Afrika világgazdasági szerepéről Kína 325%-a és India 170%-a mutatja. A szociális és infrastrukturális tőke-visszaforgatás ennek csak minimális hányada. Igencsak ostoba szinten kell tartani a népeket ahhoz, hogy ezt ne vegyék észre! No, erre minden eszköz, köztük az elit is készen áll. Tehát érdek azoknak a beidegződéseknek a megtartása.

Annak érdekében, hogy az erőforrásokat újra elossza a világ, midig történik valami megrázkódtató esemény. Ez volt a nagy gazdasági és pénzügyi válság. Az eddigi gazdasági hatalmak kiestek szerepükből, nem voltak képesek visszakapaszkodni a válság előtti szintre. A mai szakasz a szabad rablás időszaka. Most nem létezik törvény, kivárás, humanizmus stb. A pólusok most alakulnak ki, és aki megfelelő időszakban csapódik ezekhez, annak van esélye a megmaradásra. Majd ha a hatalmi rendszer kialakult, akkor jön a megszilárdulás, bebetonozódás időszaka. Ekkor fogják majd meghozni a szabad rablás ellenes törvényeket, nehogy más is megpróbálja ugyanazt, amit a hatalmon lévők. És ha a törvényekkel is elkészültek, jön majd a kormányzás időszaka egy más szinten. Majd annak is egyszer egy megrázkódtatás véget vet.

A rabszolgaság elemzésével kezdtem, és azzal is fejezem be. A hatalmi pólusok gazdasági számait, növekedését és fogyasztási kultúráit elemezve Afrika nem kerülheti el újkori sorsát. Most nem létezik jóságos Szovjetunió, mely esetleg tudatra ébredési és felszabadítási mozgalmakat pénzelne. Az a nemzetközi érdek, hogy a tudat ne fogja fel a történteket, és Afrikában az elit megint eljátszhassa történelmi szerepét. Azonban most egy elitváltásnak is be kell következnie. Az eddigi elitet irányító hatalmak meggyengültek, új trónkövetelőknek kell kiszolgáltatni Afrikát. Ez az elit most formálódik. Nincs idő kivárni a Sorbonne, Cambridge, vagy Oxford képzését, a gazdaságok versenye azonnali reakciókat követel. Az alatt kell ennek a rétegnek kialakulnia, amíg az átmeneti kormányok sorsa egy általános választásokkal véget ér… De az is lehet, hogy ez az elit már készen áll és vár valahol…

ELŐRE LEZSUGÁZOTT VILÁG

„A demokrácia a kormányzat egyik rossz formája, de még mindig jobb az összes többinél” (W. Churchill)

Vegyük a tényeket! A demokrácia alapvetően rabszolgatartó társadalmi formáció. Az volt az ókori görögöknél és az ma is. Ahhoz, hogy a demokratikus intézmények működőképesek legyenek egy jóléti társadalom érdekét szem előtt tartva, inputokra van szükség, amelyeket ez a társadalom nem képes előállítani. Ehhez az ókorban rabszolgákra, ma pedig klónokra, druidákra, saját gondolataiktól megfosztott, bekódolt robotokra van szükség. Így a mai kor társadalmi rétegei nem a patrícius és plebejus, jobbágyság és földesúr, munkás-paraszt és értelmiség, hanem valami egész más szerint tagozódik. Minek is részletezzem…?

Viszont rengetegen nem férnek be a mai demokráciát inputként, vagy élvezőként megélők társadalmába, mert vagy nem képesek a demokrácia vívmányait megvásárolni vagy, mert nem nyilvántartásba vehetők vagy, mert zavaró jelenlétük szülőföldjükön, mivel az most másoknak kell. Azokra sincs szükség, akik mindezt felismerik és publikálni szeretnék. Sorsuk a szilencium, vagy a végelgyengülés.

A vásárlóerő hiánya. Végzetes bűn. Tömegek nem képesek beszerezni mindazt, amit a fejlett gazdaságok ontanak az emberiségre. Könyörtelen leszámolás vár erre a nem fogyasztói populációra. Az áru nem azért van, hogy a kirakatban bámulják, hanem hogy megvegyék, majd otthon hamar meghibásodjon és vegyenek helyette szabályos időközönként másikat. Aki erre képtelen, annak távoznia kell. Mivel ez a réteg csak a szén-dioxid kibocsájtást növeli, így létével veszélyezteti a demokráciák lakóinak fennmaradását. Nem elég, hogy kivágja a fákat, faszénnel tüzel, szennyezi a környezetet, de szaporodik és eszik. Mivel ilyen széles réteget nem lehet oktatni, ezért nem fogja fel a világ követelményeit, így a például a demokrácia intézményét sem, ráadásul betegségeket terjeszt. Van még egy igen nagy bűne ennek a rétegnek. Nem lehet nyilvántartásba venni. Mivel anyjuk nem szült melléjük papírokat vonalkóddal, ezért nem megfigyelhetők, nem ellenőrizhető költekezésük, nem lehet bankszámlájuk, és nem tehetők adó és egyéb fizető alannyá.

Pedig a szabadság ára nem kevesebb, mint a modern nyilvántartásba vétel. Azok a népek, amelyek ezen nem mennek át, nem nevezhetnek be a demokratikus elismertségre. No, persze a nyilvántartás vezetése valahol egész más helyen történik, mint ahová az alany való.

Amennyiben a szülőföld másoknak kell, onnan egész egyszerűen tovább kell lépni, vagy írmagostól szabad akaratból ki kell halni. A szülőföld kell akkor, ha természeti kincseket rejteget, katonai védelmi szempontból stratégiai jelentőségű, vagy egyszerűen mert mások jól érzik benne magukat.

Ha pedig minderről az ember beszél, ki meri nyitni a száját, akkor nem kap nyilvánosságot, vagy esetleg eltűnik. Ma könnyen lesz valakiből ellenség.

A központilag megvezetett klón és druida tömegek egészen más ellenségeket ismernek, mint a felsoroltak. Az eddigi csaták, viták, háborúk két valós ellentábor között zajlottak, a maiak nem. Azokat a küzdő feleket, akikről lehet beszélni és minden sajtóban szerepelhetnek, ugyanazon egy pontból vezérlik. A druidák persze elhiszik, hogy ezek az ellentétek élesek, veszélyben az életük, tehát fizetniük kell azért, hogy valaki állandóan a védelmükre kelljen. Ahhoz, hogy állandóan fizessenek, a félelem, az állandó terror érzetét fenn kell tartani. Nos, erre szolgálnak a kreált ellenségek. Van belőlük elég, de az egyik legnevezetesebb az al-Kaida. Természetesen ez mindent magára vállal, még azt is, amit nem ő követett el. Egy a lényeg, hogy tömegesen tudjon felmutatni középkori jelmezekbe öltöztetett barbár őrülteket, akiknek semmi közük nincs az iszlámhoz, de annak nevében fertelmes akciókat hajtanak végre. Nekik ahhoz az egy évszázados valláshoz van közük, melyet Mohammed Abdel Wahab teremtett meg Ibn Taymiyah nyomán, és angol segédlettel kikezdték az oszmán birodalom falait. Ezt hívják vahabizmusnak. Ez az arab félsziget arab törzseinek egységesítésére szolgált. Hol van ez a bagdadi és córdobai felvilágosodástól, az azt megelőző 1300 év nyitott világától?

A recept viszont jól működik. A világ bevette. Még akkor is hisz, amikor egyre több bizonyíték merül fel a szeptember 11-i akció hitelessége kapcsán. Az amerikai lakosság zöme a felmérések szerint már kétkedik. Mindegy, ha az al-Kaida vállalta, akkor az úgy is van.

Az al-Kaida vezetősége egykori szabadságharcosokból áll, akik a 80-as években a Szovjetunió afganisztáni megszállása ellen harcoltak.

(A teljes összeállítás a Leleplező -2012/3 - őszi számában olvasható)

A LELEPLEZŐ KÖNYVÚJSÁG ELŐFIZETÉSI DÍJA 1.000 FT KEDVEZMÉNNYEL

1 ÉVRE CSAK 5.000 FT INTERNETES RENDELÉS ESETÉN!

RENDELJE MEG AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:

Ára: 1490 Ft + POSTAKÖLTSÉG

2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON, 990 Ft-ért + POSTAKÖLTSÉG, csak internetes rendelés esetén.