Drábik János:

 

A háború a lehetséges legrosszabb alternatíva

 

 

 

Felmerült Obama meggyilkolása. Mindent meg kell tenni a béke érdekében!

(részletek)

 

Ki irányítja Amerikát?

 

Akik az Egyesült Államok érdekeit részesítik előnyben, azok az „America-Firster"-ek, akik pedig Izraelnek adnak elsőbbséget az Egyesült Államokkal szemben, azok az „Israel-Firster"-ek. Már az eddigiekből is látható, hogy az AIPAC 2012-es tanácskozása a cionista-zsidó hatalom látványos rendezvénye volt, amelyen jól nyomon lehetett követni, hogy az államok felett működő szervezett magánhatalom miként alakítja az Egyesült Államok külpolitikáját. Az AIPAC esetében nem egyszerűen egy politikai lobbi konferenciájáról volt szó. A lobbi 2012-es tanácskozása lehetővé tette Izrael politikai és katonai vezetése számára, hogy felkészítse az Egyesült Államokat egy újabb nagyobb háborúra a Közel-Keleten, ez alkalommal Irán ellen. Simon Peresz izraeli államfő megnyitójában megadta a hangot, amelyet aztán Obama-elnüknek követnie kellett, engedelmesen visszhangozva az izraeli elnök katonai és politikai nézeteit.

Másnap Netanjahu ismételte meg: mi a követendő vonal a Fehér Ház számára egy Irán elleni háborút illetően. Az Egyesült Államok törvényhozásának háromnegyede jelen volt, amikor a konferencia részvevői fanatikusan támogattak egy amerikai háborút Irán ellen. Az iráni vezetés az AIPAC és más zsidó szervezetek segítségével olyan katonai megállapodást követel az Egyesült Államoktól, amelyben a feltételeket Izrael diktálja, és amelyek szerint Amerikáénak nincs más választása, mint elfogadni és támogatni az izraeli vezetés Iránnal kapcsolatos döntéseit. Az izraeli vezetés nem Izrael katonai, gazdasági, vagy politikai súlya következtében került fölénybe az amerikai vezetéssel szemben. Még csak azt sem lehet mondani, hogy a Nemzetközi Közösség egyértelmű támogatása következtében.

A valódi ok az, hogy ez a kis ország legalább félmillió fanatikus és elszánt cionistával rendelkezik az Egyesült Államokban, beleértve olyan milliomosok ezreit és milliárdosok százait is, akik mind a demokrata, mind a republikánus párt színeiben induló politikusok kampányait finanszírozzák. Az AIPAC az Izraelt támogató zsidó szervezetek élcsapata. Fegyelmezett, szervezett közösség, amelynek tagjai valamennyi kongresszusi képviselő és szenátor hivatalát nyomás alatt tartják Washingtonban, ellátva őket gondosan előkészített törvényjavaslatokkal. Ezeket vagy Izraelben, vagy izraeli segítséggel az Egyesült Államokban fogalmazzák.

Izrael és következésképp az AIPAC célja egy olyan háború kikényszerítése Irán ellen, amelyet vagy az Egyesült Államok, vagy pedig a támogatásával Izrael indít meg alattomosan. Irán azért vált célponttá, mert Palesztina Izrael általi gyarmatosításának az ellenzőit már sikerült megtörni a korábbi cionisták által támogatott amerikai háborúkban. Így Irakban, Afganisztánban és Líbiában már Amerika-barát rendszerek vannak. A szíriai Asszad-kormányzat megdöntése pedig most van folyamatban.

Izrael jelenlegi vezetői ragaszkodnak ahhoz, hogy Irántól meg kell tagadni azokat a jogokat, amelyeket több mint 120 más ország békésen gyakorolhat. Itt elsősorban az orvosi, kereskedelmi és tudományos célokat szolgáló urániumdúsításról van szó. Korábban az izraeli propaganda vonalnak megfelelően ötvenkét nagyobb amerikai zsidó szervezet elnöke állította tévesen, hogy Teherán már rendelkezik nukleáris fegyverrel, vagy már megtette az előkészületeket az előállításukra. Ez pedig Izrael létét fenyegeti. Már az urániumdúsítás képessége is súlyos fenyegetést jelent a zsidó államra. Ugyanakkor 27 amerikai hírszerző szervezet évi közös jelentésében megállapította, hogy - a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség véleményével egybehangzóan - nincs bizonyíték arra, hogy Irán nukleáris fegyvereket állítana elő. Valójában tehát nem létezik egzisztenciális fenyegetés.

Ezért vált szükségessé, hogy a izraeli vezetés most már ne nukleáris fegyverekről, hanem nukleáris fegyverek előállítására vonatkozó képességről beszéljen. A Netanjahu-kormánynak ezt az újabb álláspontját fenntartás nélkül támogatják a nagyobb amerikai zsidó szervezetek. Ezek a szervezetek Izrael politikájának a lelkes végrehajtóivá váltak, elősegítve egy kiprovokálatlan, agresszív támadást egy olyan ország ellen, amely hetvenöt-millió békés iráni polgár hazája. Herring rabbi, az Amerikai Ortodox Rabbi Tanács alelnöke azt javasolta, hogy Izrael mérlegelje taktikai nukleáris fegyverek bevetését kevésbé lakott, vagy sivatagos területeken, hogy az irániak láthassák, egyrészt milyen veszélyben van az életük, másrészt hogy Izrael nem marad tétlen. A rabbi arról nem szólt, hogy a 250 ezer főt elérő, illetve csak az azoknál kevesebb lakossal rendelkező települések számíthatók-e „kevésbé" lakottnak.

Netanjahu kívánságára az AIPAC-küldöttek tömegesen keresték fel a kongresszus tagjait, hogy rábírják őket a háború támogatására, arra hivatkozva, hogy Iránnak már megvan az ipari háttere az urándúsításra. Az amerikai zsidó szervezetek minden ellenvetés nélkül teljesítették Netanjahu kívánságát, és tagjai gondosan felkeresték előre megfogalmazott érvekkel és előkészített törvényjavaslatokkal a Capitoliumot. Büszkén hozták Netanjahu tudomására, hogy sikeresen létrehozták az Egyesült Államok választott törvényhozói körében azt a többséget, amely támogatja a háborút.

Az izraeli kormány hatalma tehát az AIPAC-on nyugszik, amely viszont szoros ellenőrzést gyakorol az Egyesült Államok Kongresszusa felett. Az AIPAC befolyása viszont azon a hatalmon nyugszik, amellyel a Cionista Hatalmi Képződmény (Zionist Power Configuration, ZPC) rendelkezik. Ezt a fogalmat James Petras professzor használja annak az államok feletti, szerteágazó hálózatokkal rendelkező hierarchikus hatalmi struktúrának megnevezésére, amelynek belső magját a nemzetközi Pénzkartell globális elitje alkotja. A ZPC lényegében olyan zárt pénzhatalmi érdekcsoport, amely egy gondosan álcázott világuralmi szervezetet működtet. A ZPC befolyása jelentős mértékben a cionista tulajdonban lévő tömegtájékoztatási eszközökön keresztül érvényesül, amelyek mögött tulajdonosként ott állnak az államok feletti Pénzkartell gazdasági és pénzügyi struktúrái. A formális demokrácia kiüresedett technikáit még alkalmazzák, de ez az alibidemokrácia már csak egy pénzuralmi diktatúra kulisszája. Az érdemi demokrácia és a valódi népakarat már nem tud érvényesülni.

Amikor az AIPAC lobbistái felkeresik az amerikai törvényhozás kulcsembereit, kezükben az Izrael által diktált kívánságokkal, akkor ezeket azoknak a cionista törvényhozóknak adják át, akik történetesen a Kongresszus legfontosabb bizottságainak elnökei, és feladatuk, hogy a Közel-Keletre vonatkozó politikai és katonai stratégia legfontosabb kérdéseiben döntsenek. Ezek a szenátorok és képviselők tisztában vannak azzal, hogy ugyanezek a zsidó szervezetek ellenszolgáltatásként gondoskodnak arról, hogy őket újraválasszák.

Az AIPAC befolyása Washingtonban annak az ötvenkét nagy amerikai-zsidó szervezet erejére támaszkodik, amelyet röviden MAJO-nak (Major American Jewish Organization) neveznek. A MAJO vezetői transzmissziós szíjként, azaz meghajtó erőátviteli eszközként működnek Izrael számára. Ők azok, akik továbbítják Tel-Avivból a követendő irányvonalat tagjaik számára, beleértve az egyetemi és a legkülönfélébb szakmákban dolgozó értelmiségieket is. Amikor az AIPAC-nak nehézségei vannak Washingtonban, mert egyes szenátorok és képviselők nem hajlandók automatikusan támogatni az Izrael által megkívánt jogszabályokat vagy szankciókat, akkor ezek a törvényhozók konfliktusba kerülnek a választási költségeiket finanszírozó cionista szponzoraikkal. Ezek a választási támogatók ekkor figyelmeztetik a törvényhozókat, hogy teljesítsék elvárásaikat. Ha pedig ezt mégsem teszik meg, akkor rendszerint szembe kell nézniük egy olyan kampánnyal, amely karaktergyilkossághoz, végül pedig választási vereséghez vezet. Ezek között a helyi aktivisták között számos multimilliomos és milliárdos is található, akik nem csinálnak titkot abból, hogy Izrael-firsterek és dollármilliókat adnak kampánytámogatásként azoknak a törvényhozóknak, akik habozás nélkül alárendelik az Egyesült Államok érdekeit Izrael érdekeinek, amikor Izrael a közel-keleti térségben meglévő hegemóniája megtartására és kiterjesztésére törekszik.

A politikai folyamatok törvényes eszközökkel történő korrumpálását kiegészítik olyan illegális módszerek, mint a kémkedés és más büntetendő cselekmények elkövetése. 2012 márciusában büntetőeljárás folyt Stephen Rosen, az AIPAC egyik korábbi vezető-tisztségviselője ellen, akit tetten értek azon, hogy szigorúan titkos dokumentumokat adott át izraeli illetékeseknek az Egyesült Államok Irán irányában folytatott katonai politikájáról. Rosen, akit végül is felmentettek, a tárgyaláson azt állította, hogy az AIPAC rutinszerűen arra biztatja tisztségviselőit, hogy szerezzenek be bizalmas kormánydokumentumokat Izrael számára. Érdemes megemlíteni azt is, hogy számos olyan szabadúszó cionista van, aki rosszindulatúan zsarol, és széles körben terjesztett politikai támadásokat hajt végre Izrael kritikusaival szemben. Ezeknek a támadásoknak tudható be, hogy az amerikaiak többsége öncenzúrát alkalmaz. Magánemberként elutasítják a cionista amerikaiak gátlástalan Izrael barátságát, de félnek ezt nyilvánosan kifejezni. A Pénzkartell tulajdonában lévő tömegtájékoztatási eszközök korlátlanul a ZPC rendelkezésére állak. Ennek egyik bizonyítéka az, hogy az elektronikus és a nyomtatott tömegtájékoztatás nem hajlandó kiegyensúlyozott és objektív tájékoztatást adni az Izrael-Palesztin konfliktusról. Egyetlen televízió, rádió, vagy film sem számol be arról, hogy arab családok ezrei veszítették el otthonaikat, és hogy folyamatosan támadják azokat a palesztinokat, akik tiltakoznak földjeik erőszakos elvétele miatt. A ZPC Amerika felett gyakorolt hatalmának megértése szempontjából lényeges annak elemzése, hogy a Cionista Hatalmi Képződmény milyen emelőhatással tudja hatalmi befolyását érvényesíteni. Az Egyesült Államok lakosságának 3%-a tartozik a zsidó közösséghez. Az általuk mozgósított pénzeszközök és kapcsolati hálók segítségével el tudják érni, hogy az amerikai törvényhozás, a képviselőház és a szenátus tagjainak a 10%-a elkötelezett cionista legyen. Ezek a cionista politikusok viszont maguk mögött tudhatják a szupergazdag cionistákat, a nemzetközi Pénzkartell magját alkotó bankárdinasztiákat, akik elintézik számukra, hogy övék legyen az ellenőrzés az összes olyan képviselőházi és szenátusi bizottságban, amely illetékes az Egyesült Államok közel-keleti politikája meghatározásában, és a biztonsági kérdésekben.

Újabb fejlemény, hogy ma már döntő jelentőségűvé vált a cionista-izraeli világstratégia érvényesítése a belbiztonsági területen is. Michael Mukasey, korábbi igazságügy-miniszter, valamint Michael Chertoff belbiztonsági-miniszter kulcsszerepet játszott abban, hogy a biztonsági szervek figyelmének központjában terültek Izrael bírálói, és a mohamedán vallású amerikaiak terroristagyanússá váltak. Mindez együtt járt az alkotmányos szabadságjogok korlátozásával. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának kilenc tagjából három cionista. A ZPC határozza meg a demokrata és a republikánus párt közel-keleti politikáját. Mivel a Pénzkartell finanszírozza a választási kampányokat, a Fehér Házba is csak az kerülhet, akit a Pénzkartell és az általa irányított - magánintézménynek beállított - szervezetek (például a CFR, Council on Foreign Relations, Külkapcsolatok Tanácsa) engedélyeznek. Ily módon a ZPC el tudja érni, hogy a mindenkori amerikai elnök megbízható cionistákat nevezzen ki a Külügyminisztérium, a Pén-zügyminisztérium, és a Hadügyminisztérium élére. Ez a hatalomátvitel biztosítja a cionista politikai és államigazgatási vezetők számára a többséget az Izrael számára fontos politikai döntések meghozatalánál. Ily módon az Egyesült Államok politikai és katonai erejét kihasználva nyomást tudnak gyakorolni az ENSZ-re, a NATO-ra, az Európai Unióra. Meg tudják szerezni a támogatást Izrael Gáza elleni bojkottjához, a Hamasz kormányzat elszigeteléséhez, valamint az Irak, az Afganisztán és a Líbia elleni háborúhoz.

James Petras és Robin Eastman Abaya 2012. március 16-án keltezett tanulmányában (Israel's Willing Executioners: AIPAC Invades Washington - Izrael lelkes végrehajtói: Az AIPAC megszállja Washingtont) megállapítja, hogy 2012 első három hónapjában a kőolaj ára 15%-kal (2011 nyara óta pedig 30%-kal) emelkedett Izrael - Irán elleni támadó háborúra bujtogató - politikája és fenyegetése miatt. Netanjahu izraeli miniszterelnök, Peresz elnök és Lieberman külügyminiszter mind követelte, hogy Amerika bombázza Iránt, vagy ha ezt nem teszi, akkor Izrael indítja meg saját támadó háborúját az iráni nép ellen. Vagyis belerántja az Egyesült Államokat egy másik háborúba. Az írás szerzői szerint csaknem valamennyi kőolaj-szakértő és politikai-elemző egyetért abban, hogy a kőolaj világpiaci ára Izrael háborús fenyegetése miatt szökött a magasba. A nemzetközi nagy spekulánsok arra számítanak, hogy az Irán elleni izraeli támadás miatt nagymértékben visszaesik Közel-Keleten a kőolajtermelés, és akadályozva lesz a szállítás. Ez pedig világszinten kőolajhiányt okoz.

 

Kardcsörtető hisztériakeltés

 

Amikor az ötvenkét amerikai-zsidó szervezet elnöke megismételte, hogy Irán növekvő nukleáris ipari háttere Izrael biztonságát fenyegeti, maga is hozzájárult a hisztériakeltéshez. Petras és Abaya emiatt Izrael által kivetett háborús adónak minősíti a kőolaj ugrásszerű emelkedését. Ez olyan adó, amelyet a ZPC kényszerített az amerikai fogyasztókra, egy újabb háborút sürgetve Izrael érdekében. Nincs egyetlen olyan amerikai politikus, aki meg merné vitatni ezt a kérdést. A kőolaj árának ez a nagyarányú növekedése visszataszítja Amerikát és az Európai Uniót is a recesszióba, amely milliók munkájának elvesztésével jár. Kérdéses, hogy mennyire egyeztethető össze az amerikai alkotmányos renddel az, hogy az AIPAC és a MAJO ötvenkét elnöke döntő módon befolyásolni tudja az amerikai kormányt azért, hogy az egy külföldi állam érdekeinek megfelelően hozzon döntéseket. A hatalmi fölény jelenik meg abban a magabiztosságban, hogy az ‘Israel-firster" lobbizók most már arra se fordítanak gondot, hogy elrejtsék jelenlegi és jövőbeni függőségi viszonyukat Izrael állammal. Maguk mögött tudhatják azoknak a cionista értelmiségieknek a támogatását, akik már eddig is fontos szerepük volt abban, hogy amerikai katonák tízezreit küldték harcolni, sebesülten visszatérni, vagy idő előtt meghalni. Arra hivatkoznak ezek a értelmiségiek, hogy amikor az amerikaiak Izrael érdekeit szolgálják, egyúttal az Egyesült Államok érdekeit is védelmezik. Ebből következik, hogy amikor Jonathan Pollard, a haditengerészet elemzője és az izraeli hadsereg tiszteletbeli ezredese szigorúan titkos amerikai dokumentumokat adott át a Moszadnak, akkor valójában hazafias tettet hajtott végre.

„Fred Kagan, Paul Wolfowitz, Doug Feith, Libby Abrahams és Ross voltak azok, akik befolyásukat arra használták, hogy az Egyesült Államok támadóháborút indítson Afganisztánban és Iránban Izrael érdekében... Azzal támasztották alá ezeknek a háborúknak a megindítását, hogy tudatosan hamis képet festettek az arab világról és az arab nemzeti törekvésekről. Azt gondolták, hogy az arabok soha nem lesznek képesek tartósan ellenállni birodalmi terjeszkedésüknek. Ebben szerepe volt annak is, hogy ezek a szervezetek és érdekcsoportok egy olyan vallási-alapú ideológiát vallanak, amely szerint ők a kiválasztott nép. Ők a pénzügyileg legsikeresebb befektetők és spekulánsok. Ők végezték el és ők oktatnak a legtekintélyesebb egyetemeken" - írják az idézett cikk szerzői.

 

A titkos háború már folyik Irán ellen

 

Az 1990-es években és a 21. század első éveiben Irán viszonya az euroatlanti térség országaihoz - vagyis a nyugathoz - folyamatosan javult azoknak az teheráni mérsékelt vallási vezetőknek köszönhetően, akik az iráni gazdaságot és kereskedelmet irányító vagyonos osztállyal léptek szövetségre. 2003 és 2005 között Nagy-Britannia, Franciaország és Németország már tárgyalt Teheránnal nukleáris programja leállítása érdekében. Időközben az említett mérsékelt vallási vezetők befolyása csökkent és Mahmud Ahmadinezsád lett Irán elnöke, elsősorban a városi szegényebb osztályok, valamint a vidéken élő irániak jóvoltából. Ettől kezdve a nyugat élesen szemben áll a kormányra került radikális iszlamistákkal.

2006-ban a Bush-kormányzat hetvenöt millió dollárt fordított a „demokrácia mozgalom" támogatására. Ez az iszlamista kormányzat ellenfeleinek fokozott támogatását jelentette. A washingtoni külügyminisztérium egyidejűleg megnövelte a Dubajban, valamint a vele szomszédos arab országokban lévő nagykövetségeinek létszámát azért, hogy figyelemmel tudja követni Teherán minden lépését. Úgy tűnt, hogy Washingtonnak új elképzelései vannak Iránnal kapcsolatosan. 2009-ben azonban tovább romlott a nyugat viszonya Iránhoz, mert az Egyesült Államok és szövetségesei az iráni rendszer mérsékelt szárnyát nyíltan támogatták a hivatalban lévő elnökkel szemben. Teheránban is megpróbálkoztak a bársonyos, illetve narancsos forradalommal.

 

Az Egyesült Államok nem ragaszkodik a teokratikus-rendszer teljes megdöntéséhez. Washington és szövetségesei nem haboztak, amikor Szaddám Huszein és Muammar Kadhafi szekuláris rendszerét kellett lecserélniük iszlamista rendszerekkel. 2012 tavaszán pedig hasonló rendszerváltást akartak kikényszeríteni Szíriában, ahol egyelőre még nem sikerült megdönteniük a szekuláris, nem-egyházi rendszert, és hatalomra segíteni egy fundamentalista iszlám kormányzatot. Az Iránra nehezedő nyomás célja az volt, hogy az ország vezetőit kicseréljék olyanokra, akik hajlandók a nyugattól kapott parancsokat teljesíteni. Az Egyesült Államok egy kliens iszlám rendszert szeretne látni Teheránban, amelynek élén „mérsékelt egyházi vezetők" állnak. Ez volt a 2009-es iráni elnökválasztás tétje is. A választásokat megelőzően a nemzetközi Pénzkartell tulajdonában lévő globális tömegtájékoztatási rendszer már a választásokat megelőző hónapokban maximális üzemmódban működött. Teheránban voltak a New York Times, a Financial Times és a BBC, valamint a CNN munkatársai is, hogy bekapcsolódjanak Mohammad Khatami oldalán a választási küzdelembe. A BBC perzsa nyelvű tévéprogramot indított be, amely az Amerika Hangja fárszi nyelvű programjával együtt erőteljes negatív kampányt folytatott Ahmadinezsád elnökkel szemben. A globális médiának ez a túlzottan Kathami-párti propaganda hadjárata azonban számos irániban ellenérzést váltott ki, mert úgy kezdtek Kathamira tekinteni, mint a nyugat érdekeit szervilis módon kiszolgáló komprádor politikusra. Az sem volt egyértelműen rokonszenves az iráni választók számára, hogy az államelnöki tisztségre egy papi személy kerüljön. Végül is Kathaminak félre kellett állnia. A nyugat ekkor a politikai életbe visszatért Mir-Hossein Mousavit kezdte támogatni, aki húsz évvel korábban már Irán miniszterelnöke volt. Mousavi lett a „reformista frakciók" elnökjelöltje. A nyugati tömegtájékoztatás azonnal Mousavi propagandistája lett, és megint nevetségessé vált azzal, hogy túlságosan feljátszva Irán Mahatma Ghandijának próbálta beállítani.

Az iráni parlamentben 2011. december 29-én ismertetett jelentés szerint a választásokat megelőzően néhány hónappal Rafsanjani, Kathami, Karroubi és Mousavi fegyvertelen államcsínyt tervezett. Mindenáron át akarták venni az ország irányítását a hivatalban lévő elnöktől, a választások meghamisítására hivatkoztak, és felhasználták Gene Sharpnak, a Harvard Egyetem kutatójának a „bársonyos forradalom" végrehajtására kidolgozott technikáit. Az említett négy iráni politikus a 2009-es elnöki választáson a nyugati tömegtájékoztatás támogatásával akarta elmozdítani Ahmadinezsád elnököt. A cél az volt, hogy a választások meghamisítására hivatkozva az úgynevezett „zöld mozgalom" az Ukrajnában és Grúziában sikeresen alkalmazott „narancsos forradalom" módszerével segítse hatalomra a reformereket. Rafsanjani két-héten át rejtekhelyről próbálta elmozdítani Ali Hameneit, aki Ahmadinezsádot támogatta. A szemben álló erők összecsapására 2009. június 12-én került sor, amely a legerőszakosabb tüntetés volt az 1979-es forradalom óta Iránban.

Az utcai zavargások nyomán több ezer tüntetőt letartóztattak. Közülük 66-ot meg is vádoltak azzal, hogy külföldi titkos szervezetek szolgálatában álltak. Többen kettős-állampolgársággal rendelkeztek, és a nyugati országok teheráni követségein dolgoztak. Feladatuk az volt, hogy információkat gyűjtsenek és továbbítsanak, és így vegyenek részt a tüntetések szervezésében. Többen azt a feladatot kapták, hogy menedéket nyújtsanak a tüntetőknek. A brit követség egyik iráni alkalmazottja - Hassan Ressam - 300 ezer angol fontot kapott arra, hogy ösztönözze Mousavi támogatóit. Egy másik beszervezett iráni az Egyesült Arab Emirátus hírszerző szolgálatától kapott rendszeresen havi 1400 dollárt információk gyűjtéséért és továbbításáért.

Érthető, hogy a külföld által támogatott hatalomátvétel kudarca után Irán és a nyugat viszonya megromlott. A teheráni kormány szerint a brit kormány állt a választás utáni országos zavargások mögött, és a tervezett államcsíny irányítását a brit nagykövetségről végezték. A londoni kormány érvényt szerezve az Európai Unió és az ENSZ Irán elleni szankcióinak befagyasztotta Irán több mint 976 millió fontnyi számláit a brit bankokban. Amikor a konzervatív David Cameron vette át a brit kormány irányítását, Anglia tovább fokozta a nyomást Iránra. Hamarosan sor került Irán kétmilliárd dollárra rúgó követeléseinek zár alá vételére New Yorkban is. Ezt azzal indokolták, hogy Irán 1983-ban részt vett az amerikai tengerészgyalogosok ellen végrehajtott bombamerényletben.

 

Egyre intenzívebbé válik a titkos háború

Az Irán elleni akciók azonban nem merülnek ki az ország külföldi vagyonának zárolásában, és külföldről finanszírozott „bársonyos és narancsos forradalom" szervezésében, hanem valóságos titkos háború is folyik Iránon belül.

A perzsa állam folyamatosan készült egy külföldi katonai támadás kivédésére, de nem készült fel eléggé egy belső, álcázott háború folytatására. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Izrael a hagyományos hadviselés lehetséges alternatívájának tekinti a titkos hadműveleteket. John Sawers, a brit titkosszolgálat, az MI6 főnöke 2010 októberében kijelentette: „A nukleáris fegyverek terjedésének a leállítását nemcsak hagyományos diplomáciával lehet kezelni. Szükség van titkosszolgálati felforgató tevékenységre is, hogy így lehessen megnehezíteni Irán számára nukleáris fegyverek kifejlesztését." Ma már cáfolhatatlan tények egész sora bizonyítja, hogy több területen is beindult a titkos háború Iránban. Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek sikerült kiépíteni egy szervezett belső felforgató struktúrát, amely képes „az ötödik hadosztály" szerepének betöltésére. Ez az ötödik hadosztály már képes nagyszabású szabotázsakciókat végrehajtani Irán katonai létesítményei ellen, és képes egy kívülről jövő támadás esetén is a segítségnyújtásra.

Az elmúlt néhány évben ez az ötödik hadosztály sikeresen felrobbantott több olajfinomítót, földgázvezetéket, ipari üzemet, katonai berendezést, és meggyilkolt öt perzsa atomtudóst. Ennek a háborúnak az eszközei közé már nemcsak a szabotázs, a médiaháború, valamint a CIA, az MI6 és a Moszad ügynökeinek aktív tevékenysége tartozik (beépülésük az iráni titkosszolgálatba), hanem kiterjed a kibernetikai térre és az internetes világhálóra is. 2010-ben a Stuxnet elnevezésű komputervírussal intéztek támadást Irán nukleáris centrifugáinak megbénítására. Amerikai vezető személyiségek nem erősítették meg, de nem is cáfolták, hogy közük lenne ezekhez az eseményekhez. Az elnökválasztási kampány egyik résztvevője, a republikánus Newt Gingrich, azonban egy alkalommal arról beszélt, hogy: „Amerikának el kell távolítania az iráni atomtudósokat." Egy másik pályázó, Rick Santorum pedig egyenesen jó elgondolásnak tartotta iráni atomtudósok megölését, amelyet üdvözölni kell. Ebben a háborús retorikában csak Ron Paul nem vett részt, aki megállapította, hogy Irán nem jelent fenyegetést az Egyesült államok nemzetbiztonságára.

Egyelőre folytatódnak a különböző robbantások iráni létesítmények ellen. A teheráni kormányzat már 2011 novemberében bejelentette, hogy letartóztatott több CIA-ügynököt, akik a Moszaddal együttműködve hajtottak végre felforgató akciókat és robbantásokat katonai, valamint nukleáris létesítmények ellen. Az egyik ügynököt, Hekmatit tévében is bemutatták, ahol elmondta: kettős-ügynökként próbált működni. Hekmati amerikai állampolgár, de Iránban született. Először Afganisztánban tevékenykedett, mielőtt Teheránba érkezett. Korábban a BAE System plc., a világ egyik legnagyobb hadiipari óriása számára dolgozott. Hekmatit kémkedésért bíróság elé állították és halálra ítélték.

Irán szemrehányást tett Amerikának, Nagy-Britanniának és Izraelnek, hogy titkosszolgálataik felelősek az iráni atomtudósok meggyilkolásáért. A legutóbbi áldozat Mostafa Ahmadi Roshan volt, aki egyetemen tanított, és a Natanzban működő urándúsító létesítményt irányította helyettes igazgatóként. 2012. január 11-én gyilkolták meg sofőrjével együtt. Teheránban nyilvánosságra hozták, hogy az IAEA, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hivatalból ismerte ezeknek az atomtudósoknak a neveit, és az ügynökség adta át adataikat illetéktelen harmadik szereplőknek. Ezért az iráni tudósok legyilkolásáért közvetve az ENSZ Atomenergia Ügynöksége is felelős, mert együttműködött a különböző nyugati hírszerző szolgálatokkal.

Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője az Egyesült Államok és a cionizmus által irányított globális arroganciát tette felelőssé azért, hogy holtpontra jutottak a kapcsolatok az elkötelezett, istenfélő és haladó Iránnal szemben. Ahmadinezsád elnök pedig egyenesen azt hangsúlyozta, hogy ezek a cselekmények ahelyett, hogy feltartóztatnák Iránt a fejlődésben, egyenesen arra kényszerítik, hogy áttörést érjen el a tudományos előrehaladásban. A teheráni külügyminisztérium az Egyesült Államok érdekeit képviselő svájci nagykövetségen keresztül bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy a terroristacselekményt a CIA tervezte, irányította és támogatta. Irán azt is bizonyította, hogy Massaod Ali-Mohamadi professzor merénylőjét, akit sikerült letartóztatni, a Moszad képezte ki. A Der Spiegel című német hetilap is azt állította, hogy a Moszad húzódik meg az iráni atomtudósok elleni merényletek mögött. Az iráni ellenzék bírálta az iráni kormányt, hogy nem hozott megfelelő intézkedéseket az atomtudósok megvédésére.

Az International Reallity nevű jordán lap szerint a Moszad - együttműködve az amerikai erőkkel - 2003-tól 2008-ig háromszázötven nukleáris tudóst és kétszáz egyetemi tanárt ölt meg. 2011 novemberében több robbantást is végrehajtottak Irán stratégiai pontjain. 2011. november 12-én, 50 kilométerre Teherántól, Milardban egy ilyen robbantás során meghalt Irán rakétatechnológiájáért felelős tábornoka, több tucat, a Forradalmi Gárdához tartozó tiszttel. November 28-án pedig Iszfahán urándúsító létesítménye borult lángba. November 30-án a London Times beszámolt arról, hogy egy izraeli magas beosztású személy szerint nem véletlen üzemi balesetekről van szó, arra célozva, hogy Izrael áll mögöttük. 2011. december 11-én az egyik vaskohó robbant fel, ahol tizenhat munkás meghalt és több megsérült.

Az Egyesült Államok a légtérből is megfigyelés alatt tartja Iránt. 2011. szeptember 4-én, Iránnak sikerült megszakítania egy iráni légtérben haladó robotrepülőgép repülését, és azt földre kényszerítenie. A Lockheed Martin amerikai cég által gyártott Sentinel típusú lopakodó repülőgépről volt szó, amely Afganisztánból hatolt be iráni légtérbe. A kémrepülőgépet az iráni hadsereg - elektronikus hadviselési egysége - kényszerítette leszállásra Khorasan tartományban. Obama elnök néhány napi hallgatás után arra kérte Teheránt, hogy szolgáltassa vissza a repülőgépet. Ezt a kérést Teherán nem teljesítette. Az eset azért keltett nagy figyelmet, mert azt bizonyította, hogy Irán nagy haladást ért el a kibertechnikában.

Az iráni társadalom széles köreiben haragot és ellenállást váltott ki az iráni tudósok meggyilkolása, az Irán elleni szankciók megszigorítása, és az iráni létesítmények sorozatos felrobbantása Amerika, Anglia és Izrael ellen. Csak Nagy-Britanniának van diplomáciai kapcsolata Teheránnal, ezért az iráni parlament 2011. november 27-én tovább csökkentette a diplomáciai kapcsolat szintjét Londonnal. A brit nagykövetnek távoznia kellett két héten belül. Az iráni parlament szavazása azért is figyelemreméltó, mert több iráni kormánytag gyermekei is Angliában tanulnak. Korábban London a mérsékelt iszlamisták támogatásával avatkozott be Irán belső ügyeibe, vagyis elsősorban a pénzt használta befolyásolási eszközként. Az iráni parlament döntésére London úgy válaszolt, hogy bezáratta a teheráni brit-nagykövetséget, és hazarendelte diplomatáit. Formálisan azonban nem szakadt meg a két ország diplomáciai kapcsolata. Ennek az is az oka, hogy az embargó ellenére az egyik nagy londoni befektető vállalat, a Turquoise Partners, birtokolja a teheráni tőzsdén lévő külföldi befektetések 90%-át.

2011 decemberében Irán több haditengerészeti gyakorlatot is végrehajtott a Perzsa-öbölben, amely azt bizonyította, hogy képes a Hormuzi-szoros lezárására, amelyen áthalad a világ kőolaj-ellátásának a 40%-a. Az iráni haditengerészeti gyakorlat arra kényszerítette az amerikai Stennis repülőgép anyahajót, hogy kihajózzon az öbölből. Az iráni hadsereg parancsnoka, Ataholla Salehi tábornok pedig azt ajánlotta az amerikai repülőgép anyahajónak, hogy ne is térjen vissza a Perzsa-öbölbe. Stennis nem tért vissza, de a térségbe megérkezett a Carl Vinson repülőgép-anyahajó is 2012. január 9-én azért, hogy felváltsa a Stennist. Az amerikai haditengerészeti összpontosítás méreteit mutatja, hogy már a térségben tartózkodik - kísérő hadihajóival egyetemben - az Abraham Lincoln nevű repülőgép-anyahajó is.

A Guardian című brit lap 2011 novemberében arról tudósított, hogy a brit katonai szolgálatok felkészülnek Irán atomlétesítményei elleni esetleges amerikai támadás támogatására. Ennek az volt az előzménye, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség olyan jelentést tett közzé, amely szerint Iránnak mégiscsak van nukleáris fegyverkezési programja. Ez a jelentés azonban tévesnek bizonyult, mert olyan régi információkon alapult, amelyek felett már eljárt az idő, új információt pedig nem tartalmaztak. Utalunk itt azokra a megnyilvánulásokra is, amelyeket Dempsey tábornok, az amerikai egyesített vezérkar főnöke tett egy lehetséges Irán elleni támadással kapcsolatosan. Elképzelhető egy légi-csapásmérés Amerika, Izrael és Anglia együttes részvételével, de ennek az egész nyugat számára katasztrofális következményei lehetnek, nemcsak a közel-keleti térségre. Számolni kell azzal, hogy Irán minden rendelkezésére álló lehetséges eszközzel válaszolni fog. Az iraki és az afganisztáni háborúk már óriási pénzügyi terhet jelentettek az Egyesült Államok és szövetségesei számára. Egy újabb háború nemcsak katonai következményekkel, de pénzügyi katasztrófával is járna.

 

2012. január 14-én Dimitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes kijelentette: „Ha bármi is történik Iránnal, amennyiben Iránnak súlyos politikai és katonai nehézségeket okoznak, az közvetlen fenyegetést jelent nemzetbiztonságunkra." Ez utalás arra, hogy egy Irán elleni támadás könnyen kiválthat egy sokkal nagyobb háborút a térségben, amelynek a nyugat számára nagyon súlyos következményei lehetnek.

 

Reális-e a korlátozott háború Irán ellen?

 

Az amerikai és az izraeli katonai döntéshozók nem teljesen értenek egyet abban, hogy Irán milyen módon válaszolna az őt ért támadásokra, s annak milyen következményei lehetnek. Az izraeli vezetők minimalizálják Iránnak azt a képességét, hogy támadást intézhessen a Zsidó Állam ellen. Elsősorban ez foglalkoztatja őket. Arra számítanak, hogy nagy a földrajzi távolság, rendelkeznek modern rakétaelhárító rendszerrel, továbbá védelmezik őket az Egyesült Államok Perzsa-öbölben lévő légi- és haditengerészeti erői, ha egy meglepetésszerűen végrehajtott támadásra kerülne sor. Az Egyesült Államok katonai stratégái ezzel szemben arra összpontosítanak, hogy Iránnak megvan a képessége arra, hogy súlyos károkat okozzon az amerikai hadihajókban, amelyeknek támadást kellene intézniük Irán parti létesítményei ellen azért, hogy kellő védelmet és támogatást nyújthassanak a támadó izraelieknek.

Az izraeli hírszerző szolgálatok jól ismertek szervezési képességeikről és különböző merényletek végrehajtásról. A Moszad sikeresen hajtott végre terrorista támadásokat palesztinai, szíriai és libanoni vezetők ellen. Ugyanez az izraeli hírszerzés azonban lényegesen gyengébb annak a reális felmérésében, hogy mivel jár egy nagyobb katonai és politikai vállalkozás.

(folytatás a Leleplező 2012 - 2 számában)

 

 

Peter Sheldon: Titkos összefogás Orbán Viktor győzelméért BŐVEBBEN...

MEGJELENT:

 CSURGAY JUDIT: A FIRST LADY 

- CSAPDÁBA CSALVA-

 Az újrakezdés és a szerelem gyönyörű regénye ez. Egy különleges asszony rendkívüli életútjának hol krimibe illően izgalmas, hol szívszorítóan lágy, líraian romantikus története.

A Párizsban és Budapesten játszódó, filmszerűen pergő szövegvilág hőse egy törékeny, kicsit angol, picit olasz, csöppet magyar, ötvenes éveiben járó, ám mégis kislányosan fiatal, lélegzetelállító nő, a karrierjét a fiáért feladni kényszerült egykor világhírű mezzoszoprán, Juliette.

Szépen ívelő pálya, mindent elsöprő szenvedélyes szerelem, tragikus házasság, kegyetlen válás, sikerek és bukások, születés és halál, a miniszter férj ördögi csapdája, zuhanás a csillogásból, a luxusból a semmibe, Juliette harca az elveszített fiáért, a túlélésért, egy beteg kutyáért, a pénzért s önmagáért, remények, csalódások és pofonok, a lelki-fizikai terror, a kiszolgáltatottság, a létbizony talanság és a megaláztatás gyötrelmei, az állás, majd a társkeresés útvesztői, a talpon maradás kétségbeesett küzdelmei túl az ötödik X-en, araszolás Waterloo árnyékából felfelé a lejtőn egészen az Elysée - palotáig, a first ladységig- erről szól a lélektani rezdüléseket is gazdagon ábrázoló, ízig-vérig mai történet.

Út a nemzetközi énekversenyektől a világot jelentő deszkákig, a milánói La Scalatól a New York-i Metropolitanig, s a londoni Covent Garden színpadáig.

Út a rendszerváltás előtti magyar miniszter kelepcéjéből a francia köztársasági elnök rezidenciájáig. Út a világ élvonalából, a címlapokról, az ünnepelt sztárlétből a váratlan magányba, az arcpirító, bénító szegénységbe. S végül a visszaútonnan, ahová a sors csak elvétve oszt retúrt...

NOVUM PRO KIADÓ, AUSTRIA GERMANY HUNGARY SPAIN SWITZERLAND - www.novumpro.com

Politikai fotók: Tőke Péter, dr. Ilkei Csaba, Magyar Hírlap, Magyarok Szövetsége, Nemzeti Hírháló, Kuruc.info, tallózás digitális képernyő-fotózással az MTV, Hír TV, TV2, Echo TV és más kereskedelmi tévék legérdekesebb műsoraiból. Fidesz, orbanviktor.hu és MeH fotók...

Oldal: A háború a legroszabb alternatíva - Drábik János címét
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2024 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat