Robert Zoellick, Róna Péter, Július Mohácsi, Edmund Phelps, Benke Dávid, Amar Bhidé:

A közelgő, jóval nagyobb válság okai

 

 

Még veszélyesebb időkkel riogat a Világbank elnöke

A világ a gazdasági bizonytalanság „újabb és veszélyesebb szakaszához" érkezett az európai szuverén adósságválság miatt - hangoztatta a Világbank elnöke.

A The Weekend Australian című lapnak nyilatkozva Robert Zoellick kifejtette, hogy az európai gazdasági problémák messze súlyosabbak, mint az Egyesült Államok gazdasági gondjai. Aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a Nagy-Britanniában kirobbant zavargások „kisiklathatják" a brit költségvetés megszorító programját.

Zoellick arra szólította fel az európai vezetőket, hogy a kontinens szuverén adósságproblémáját erőteljesebben kezeljék, és felpanaszolta, hogy az Európai Unió struktúrái nehézzé teszik a hatékony gazdasági reform megvalósítását. Feltette a kérdést, hogy a mostani helyzet mennyiben tér el a 2008-ban tapasztalt összeomlástól. Egyrészt most kisebb a hirtelen bekövetkezősokk esélye, másrészt viszont az elmúlt három évben az államok felhasználtak minden pénzügyi lehetőséget és a monetáris politika a lehető leglazább, így alig maradt mozgástér.

Zoellick szerint a világban a „nemzetközi pénzügyi rendszer átalakulása" megy végbe, és a hatalom rohamosan az olyan gyorsan növekvő fejlődő országok kezébe megy át, mint Kína, India, Brazília és Délkelet-Ázsia.

The Weekend Australian

 

 

Július Mohácsi: Nagy a baj..... (Amerikai tőzsdei specialista tudósítónktól)

 

Sokkal nagyobb, mint azt sokan gondolnák. Az utóbbi években mindig is bajban volt pénzügyileg egy csomó ország (az élen Amerikával). Sosem vették a politikusok komolyan azok figyelmeztetését, akik értenek is hozzá. Általában egyetlen kézlegyintéssel megoldottnak tekintették a problémát („Nincs baj! Majd még több pénzt nyomtatunk!"). Az országok többsége nem csupán nyakig van eladósodva, hanem jelképesen, már a szájáig és a megfulladás rémképe villan be. Mindenki tudta, hogy ez egyszer be fog következni, mégsem tettek semmit az elkerüléséért.

Országok, központi bankok, nemzetközi pénzügyi szervezetek (a „semmit" fedezetként használva) indítják be a háttérben a bankóprést, és adnak egymásnak hiteleket. Kézzelfoghatóan nem, illetve csak komputeren, digitális formában létező, a semmiből kreált „pénzeszközöket" tologatnak számlák között, és komolyan azt hiszik, hogy emberek millióinak a problémáját meg tudják oldani ezzel. Vagy talán már ők maguk sem hiszik? Félelmetes, amit megengednek maguknak. Ha ön meg én ugyanezt csinálnánk (csak kicsiben, persze), életünk végéig börtönbe csuknának bennünket.

Ha egy adós polgár nem tudja fizetni tartozásainak törlesztőrészleteit, Amerikában hivatalosan is csődöt jelenthet. Egy bírósági határozattal eltörlik az összes adósságát és új életet kezdhet. Lehet, hogy egy-két évig nem kap hitelt, nem tud részletre házat venni, de szép lassan felépíti ismét magának a hitelképességét. Ebben a rend-szer is segít, hiszen mit érnének a bankok, és a fogyasztás finanszírozásában érdekelt pénzügyi vállalatok, ha nem volna senki, akinek a vásárlásait finanszírozni lehetne?

Az országok esetében a nemzetközi pénzkartell egész egyszerűen nem engedi ezt meg. Akármilyen rossz állapotban van az ország, még több hitelt adnak neki, amiből ki tudja fizetni az előzőtartozásainak egy részét. És most persze még többel fog tartozni. Ha megengednék és az országok valóban új útra térnének, állampolgáraik érdekeit figyelembe véve cselekednének és nem költekeznék túl magukat (magyarán azt csinálnák, amit az állampolgáraiktól is elvárnak, és ennek a törvény szigorával érvényt is szereznek), akkor a nemzetközi pénzügyi maffia nagy bajban lenne. Nem tudna belekényszeríteni bennünket a kedvezőtlennél kedvezőtlenebb új hitelek felvételébe.

A tőzsdét Obamáék agyonmanipulálták az utóbbi két évben. Csak hogy a világ lássa: minden szép és minden jó. A jelenlegi részvényárakba az összes, potenciálisan esetleg megtörténhető jó hír már be van árazva. Az index futureseket éjjelente felsétáltatták számtalan alkalommal. Sőt, ne felejtsük el, hogy tavaly ősszel a magyar média is hangos volt a „hivatalosan is vége a recessziónak" szövegekkel. Mintha az egy gombnyomásra működne! Igaz, hogy közben az országok eladósodása olyan méreteket öltött, amely egyszerűn kezelhetetlen. Igaz, hogy az ingatlanpiacok egyszerűen haldokolnak, és manapság is lélegeztetőkészüléken vannak. Igaz, hogy a legtöbb országban a munkanélküliség aránya a második világháború óta a legmagasabb. Igaz, hogy a lakosság többsége fuldoklik a személyesen felhalmozott adósság terhének súlya alatt. Ehhez Magyarországon még hozzájön az, hogy a nép tartozásának nagy része hozzá van kötve a svájci frank forinthoz viszonyuló árfolyamához. Szégyelljék magukat azok (az ún. „szakértőkre" gondolok), akik annak idején favorizálták ezt.

Most minden szem az USA-re néz. Amerika elérte a törvényben meghatározott adósság plafonját. Magyarán bármely újabb hitel felvétele illegális lenne. Mi a megoldás? No nem, még csak ne is gondoljanak arra, hogy összébb húzza a magát, és majd csak addig nyújtózkodik, amíg a takarója ér! Ugyan már! Azon dolgoznak, hogy megváltoztassák a törvényt, és megemeljék azt a bizonyos szintet. Milyen egyszerű! Képzeld csak magukat egy hasonló helyzetbe! Mondjuk, hogy lakásvásárláshoz pár évvel ezelőtt felvettek 10 millió forint hitelt. Változnak az idők és ön képtelen fizetni a törlesztéseket. Ha ön lenne az „állam" akkor besétálna a hitelezőbankba és közölné velük, hogy mi a helyzet. ők boldogan adnának újabb 5 millió forintot, amiből 1-2 milliót ki is fizetne az elmaradások pótlására, a többit viszont elköltené a napi megélhetésere, venne új plazmatévét, elvinné a családot üdülni Tunéziába. Két év múlva ismét elfogy az ön pénze - de aggodalomra nincs ok, hiszen csak meg kell látogatni barátságos bankárokat és kezdődik a cirkuszi mulatság elölről. Na, ez az, amit az államok nem engednek meg saját polgáraiknak, ők maguknak viszont igen.

Visszatérve Amerikára: ha a Kongresszus megszavazza a törvénymódosítást, lefogadom, hogy a tőzsde (már néhány nappal korábban) elkezd rohanni felfelé. Mi ebben a jó hír? Az, hogy a politikusok, féltve az állásukat és nagy ívben letojva a választópolgárok és gyermekeink/unokáink érdekeit, hagyják, hogy még jobban eladósodjon mindenki. Maga a törvénymódosítás puszta ténye is ijesztő, mert jelzi, hogy szükség van rá, enélkül itt a vég! Igazi megoldást kínálnak ezzel? Messze nem így van, csupán az elkerülhetetlen kerül ismét egy kicsit elodázásra. A nyertesek? A FED (a privát kezekben levő, amerikai ún. központi bank) a semmiből csinálja a pénzt, és jó kamattal kölcsönadja az USA kormányának. Létezik ennél jobb biznisz? Kötve hiszem.

Ha a kongresszusi atyák felelősséggel döntenének (nem emelünk adósságplafont, hanem végre-valahára nekiállunk rendet csinálni), azt a piacok „rossz hírnek" vennék és hatalmasat esnének. A dollár zuhanni kezdene, a svájci frank az egekbe szökne. Persze (többek között) Magyarország is meginná a levét ennek. A rendcsinálás tehát rossz, az újabb trillió dolláros eladósodás az jó! Félelmetes ez, hiszen egy rendkívül instabil adósságspirálban vagyunk már most is. Azt is mondhatnánk, hogy kényes az egyensúly - már ha létezne egyáltalán egyensúly! Nincsen. Hiszen az maga a csoda, hogy a nemzetközi pénzpiacok még nem omlottak össze. Véleményem szerint közel vagyunk. Nem holnaputánra gondolok, de a tendencia egyértelmű, mindenki láthatja, aki akarja egyáltalán látni.

Nagyon sok e-mailt és egyéb üzenetet kapok a témával kapcsolatosan. „Hogyan készüljek fel a közeledő pénzügyi válságra, ha van pénzem, mit csináljak vele, ha nincs, akkor hogyan tudok profitálni potenciálisan magából a pénzügyi anarchiából? Ha előre szeretnék magamnak és családomnak lehetőséget teremteni, ingatlant biztosítani külföldi országokban, akkor milyen lépéseket tegyek most? Egyáltalán hová lehet menni realisztikusan, legálisan?"

Floridában (USA) élőtőzsdei szakértőnk megvárta az adósságplafon felemelését, az azt követő Standard & Poor's leminősítést és újabb válságot, majd lapzártánk idején egy nemzet-közi webináron (internetes on-line előadáson) válaszolt minden kérdésre.

 

 

Az adósságválság oka: államokat nem lehet bebörtönözni

2011. 8. 17.

A görög adósságválság felvetette a kérdést: vajon fennmarad-e az euró a fiskális politika szinte elképzelhetetlen fokú centralizációja nélkül? Van azonban egyszerűbb mód is. A banki szabályozó hatóságoknak egyszerűen csak nemet kell mondaniuk a felügyeletük alá tartozó intézmények felelőtlen hitelezési gyakorlatára.

A külföldi kormányok részére folyósított hitelek számos tekintetben kockázatosabbak, mint a biztosíték kikötése nélküli magánadósságok vagy az úgynevezett bóvli kötvények. Ha a magán-hitelfelvevőnek biztosítékot - például a házát - kell fedezetként felkínálni, akkor ezzel korlátozni lehet a hitelezőintézmény kockázatait, mert a lekötött vagyontárgy elvesztése miatti félelem óvatosságra ösztönzi az adóst. A kormányok ezzel szemben nem ajánlanak biztosítékot, így az időbeni törlesztésre a legfőbb ösztönzés abból a félelemből ered, hogy a nemzetközi hitelpiacok kizárják az adott államot. Külföldről csak olyan kormányok kényszerülnek nagy összegű hiteleket felvenni, amelyek tartósan képtelenek arra, hogy a kiadásokat helyben beszedett adóból vagy belföldön felvett hitelekből finanszírozzák. A külföldi hitelezők kegyeinek keresése általában a rossz kormányzásból ered.

A kereskedelmi hitel általában bizonyos megkötésekkel jár együtt. Kölcsönök vagy kötvények gyakorta megkövetelik a hitelt felvevőféltől bizonyos sajáttőke-hányad vagy készpénz felmutatását. Az államkötvények ezzel szemben nem tartalmaznak megkötéseket. A magánszemélyek börtönbe kerülhetnek, ha valamely hitel elnyerése céljából félretájékoztatják a hitelezőt a valós pénzügyi helyzetükről. Az értékpapírtörvények általában előírják, hogy a vállalati kötvények kibocsátói mutassanak rá minden lehetséges kockázati tényezőre. A kormányok ezzel szemben semmilyen büntetést nem kapnak, legyen szó akár félretájékoztatásról vagy csalárd könyvvitelről, amint ezt Görögország példája is jelzi. Ha egy magánadós fizetésképtelenné válik, akkor a csődbíróság felügyeli a felszámolás vagy az átszervezés folyamatát, amelynek végén esetleg a biztosítékkal nem fedezett követelésekből is behajtható valami. Az államok felszámolására azonban nem létezik eljárás, és nincs jogi fórum az adósságai újratárgyalására.

Az adóztatás joga miatt az államok adósságát általában biztonságosabbnak tartják, mert egy cég például nem jogosult arra, hogy a tartozásai fedezetének előteremtésére hozzányúljon a bérekhez. Az adóztatásra vonatkozó állami jogkörök azonban gyakorlati korlátokba ütköznek, emellett erősen kérdéses a kormányok erkölcsi vagy jogi alapja arra, hogy jövőbeni generációkat kötelezzen a külföldi hitelezőkkel szembeni tartozások visszafizetésére.

Az államok részére folyósított hitelt emiatt felmérhetetlen kockázatok terhelik, amelyeket a következmények vállalására alkalmas, szakosodott piaci szereplőknek kellene viselniük. Történelmileg nézve a szuverén hitelezés mindig is elszánt pénzemberek feladata volt, akik ügyesen alkudtak és jártasak voltak az államvezetés kérdéseiben. Az sem volt ismeretlen, hogy a kormányoknak folyósított kölcsönök fejében kikötőket vagy vasutakat kértek biztosítékként, de időnként katonai erőt is alkalmaztak a törlesztés kikényszerítésére.

Az 1970-es évek után azonban a szuverén hitelezés kezdett intézményi formákat ölteni. A Citibank egyik akkori vezetője, Walter Wriston nevéhez fűződik a legendás mondás, amely szerint országok nem mennek csődbe. Ez volt az az intézmény, amely élen járt abban, hogy hatalmas petrodollártömegek vándoroljanak kétes politikai rezsimekhez. Ez akkor sokkal jövedelmezőbb üzletnek számított, mint amilyen a hagyományos hitelezés volt.

Később a baseli egyezmények fokozták a bankok étvágyát az állampapírok iránt, amikor azokat lényegében kockázatmentessé nyilvánították. A bankok ezt követően óriási tételeket halmoztak fel olyan, magas hozamokat nyújtó kötvényekből, mint amilyeneket Görögország is kibocsátott, mert ezekkel szemben csekély tőketartalékot kellett képezni. Ez az adósságforma általában kiváló besorolást kapott, miközben kérdéses volt, miként lehet valamennyire is objektív módon értékelni biztosíték nélküli és lényegüket illetően behajthatatlan követeléseket.

A szuverén kölcsönfelvevőknek folyósított banki hitelek kétszeresen is katasztrofális hatással jártak. Egyrészt elősegítették a túlzott mértékű eladósodást, különösen a korrupt vagy felelőtlen kormányok által irányított országokban. Másrészt a kockázatok a bankokban (nem pedig mondjuk fedezeti alapokban) halmozódtak fel, így a szuverénadósság-válság széles körben okozott károkat.

A szuverénadósság-válság és a bankválságok közötti szoros kapcsolat megtörésére kínálkozik egy közvetlen megoldás: a banki hitelezést olyan adósokra kellene korlátozni, ahol a törlesztésre való készség és alkalmasság értékelése nem jelent „ugrást a sötétbe". Ehhez nem lenne szükség az európai fiskális rendszer komplex átalakítására, és újabb szupranacionális entitásokat sem kellene létrehozni. A kormányok természetesen nehezebben jutnának külföldi hitelekhez, ez azonban nem súlyos kényszer lenne az állampolgáraik számára, hanem éppen egy kedvezőkifejlet. Ha pedig korlátozva lenne a kormányok hozzáférése a külföldi hitelekhez (ami mellesleg ösztökélést jelenthetne a nagyobb fiskális felelősségre), azzal a vállalkozói és produktív hiteligénylőket is segíteni lehetne.

Ilyen kényszerintézkedésekkel természetesen nem lehet megoldani Portugália, Írország, Görögország vagy Spanyolország jelenlegi válságát. Annak azonban legfőbb ideje, hogy Európa és az egész világ hagyja abba a tántorgást az egyik rövid távú megoldástól a másikig, és végre lásson hozzá a valódi, strukturális problémák megoldásához.

 

Edmund Phelps, a Columbia Egyetem Nobel-díjas professzora, Amar Bhidé a Tufts Egyetem professzora.

 

Oldal: A KÖZELGŐ JÓVAL NAGYOBB VÁLSÁG OKAI
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - LEGNAGYOBB MAGYAR ALTERNATÍV FOLYÓIRAT - © 2008 - 2024 - leleplezo.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat